Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határtérségben

„India felelőtlensége miatt jutott Pakisztánnal annak közelébe, hogy egy újabb súlyos konfliktus robbanjon ki a két atomhatalom között" – jelentette ki pénteken a pakisztáni külügyi szóvivő. Közben újabb tűzpárbaj volt a két országot elválasztó tűzszüneti vonal térségében, az összecsapásokban Iszlámábád szerint több civil meghalt – adta hírül az MTI.
„India háborús hisztériája az egész világot aggaszthatja"
– szögezte le sajtótájékoztatóján Safkat Ali Hán, abszurdnak nevezve azokat az állításokat, melyek szerint Pakisztán lenne a felelős a helyzet elmérgesedéséért.
Pakisztáni hatósági források azt közölték, hogy India az éjszaka tüzérséggel támadta a vitatott hovatartozású Kasmír Pakisztán által ellenőrzött részét, a régióbeli Kotli város egyik rendőrtisztje, Adíl Hán a sajtónak nyilatkozva azt mondta: „a támadásban négy civil, köztük egy kétéves kislány életét vesztette". Ezzel pakisztáni hivatalos források szerint 36-ra nőtt szerda óta a konfliktus halálos áldozatainak száma.
A PTV pakisztáni állami tévé a hadseregre hivatkozva azt jelentette, hogy az ország légvédelme a keddtől csütörtökig terjedő időszakban 77 indiai drónt tudott megsemmisíteni. Biztonsági források szerint a drónok „katonai és civil létesítményeket egyaránt támadtak".
Ataullah Tarar távközlési miniszter a parlamentben azt mondta, a lelőtt drónokat „háborús trófeaként" múzeumban fogják kiállítani. Ugyancsak pénteken Havdzsa Ászif védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az iszlámábádi kormány naponta tárgyal Szaúd-Arábiával, Katarral és Kínával a feszültség csökkentése érdekében.
Az indiai hadsereg ezzel egy időben arról tett jelentést, hogy Pakisztán drónokkal „és más eszközökkel" támadott indiai területeket a közös határ mentén. Az X-en közzétett üzenetük szerint a drónokat mind megsemmisítették, és „megfelelő választ adtak" ezekre a támadásokra. Újdelhi arról is hírt adott, hogy a szomszédos ország hadserege csütörtök este légicsapást mért Kasmír indiai ellenőrzés alatt álló részére. Iszlámábád tagadja ezt.
Megtorló csapások
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás