Toroczkai: Az új aranykort sem a Fidesz, sem a Tisza nem fogja elhozni!

Hétvégén ünnepelte hetedik születésnapját a Mi Hazánk Mozgalom, mely alkalomból a tagokat ismét vendégül látta a párt annak „szülőhazájában”, Ásotthalmon.
Toroczkai László ünnepi beszédét megelőzte egy igen terjedelmes összefoglaló, mely azt mutatta be, a párt mennyi mindent el tudott érni ellenzékből szűk egy év alatt. A nagyszabású Hungulf mellett útnak indították az azóta is nagy sikernek és érdeklődésnek örvendő Hazai Vásárt. A belföldi sikerek mellett a nemzetközi eredmények is jöttek, hiszen a Mi Hazánk nemcsak, hogy bejutott az Európai Parlamentbe, de még egy pártcsaládot is létre tudtak hozni, ami történelmi siker a nemzeti radikalizmus számára.
„A magyarság sorsa a tét”
Ezt követően lépett színpadra Toroczkai László, aki bevezetőjében elmondta, óriási erők állnak szemben a Mi Hazánkkal. A Fidesz országot leuraló gépezete mellett ugyanis megjelentek a globalisták is, s ebben a küzdelemben mindkét nagy tömb számára a tét a túlélés. Hiszen, ha Magyar Péter elveszíti a választásokat, a Tisza Párt darabjaira fog hullni. Ám, mint arra Toroczkai rámutatott, a Fidesznek is „csak lefelé vezet az út”.
„Miközben a mi túlélésünkre már alakulásunkkor se adtak volna egy lyukas garast se, mégis itt vagyunk hét éve. A brutális ellenszél, cenzúra és elhallgatás ellenére” – mutatott rá. Kiemelve, hogy a Mi Hazánk Mozgalom eddig minden választáson erősödött. Vidéken már 15–20 százalékos eredményeket is elértek. Éppen ezért meggyőződése, hogy pártja 2026-ban a választásokon „hatalmas meglepetést fog okozni”.
„Óriási tévedés azt gondolni, hogy Magyarország aranykorát a Fidesz vagy a Tisza Párt fogja majd elhozni. Mert mind a két politikai közösségbe bele van kódolva a bukás”
– emelte ki Toroczkai. Aki arról is beszélt, hogy Magyar Péter pártjának eredményeit nem maguknak köszönhetik, hanem kizárólag a Fidesznek. Ezt követően az elmúlt alig egy év nyilatkozatait alapul véve igen tetemes listát tudott összeállítani Magyar Péter olyan ígéreteiről, melyeket heteken belül megszegett.
A Mi Hazánk elnöke aláhúzta, hogy ő nem magát ünnepelteti, mint például Magyar Péter, hanem ők tényleg dolgoznak. Programot írnak, emberekkel találkoznak, érdemben tesznek azért, hogy Magyarország felvirágozzon. A Mi Hazánknak van megoldása az aszályra, a mezőgazdaság felvirágoztatására, a magyar vidék feltámasztására és a demográfia katasztrófa megállítására. A Hazai Vásárt az „utolsó esélynek” nevezte, hogy bizonyítsuk, van még igény a jó minőségű hazai termékekre.
„Arra vagyunk ítéltetve, hogy amíg élünk, harcoljunk. Minden erőforrást a haza szolgálatára kell fordítsuk!”
– szögezte le, majd hozzátette, nem igazán emlékszik olyan ellenzéki pártra, amely ilyen kevés pénzből ennyi mindent meg tudott valósítani. Szerinte a Mi Hazánk feladata példát mutatni, hogy ők nem olyanok, mint a többi párt.
A teljes beszéd:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás