Közleményben cáfolta a rendőrség Lázár János állításait
Lázár János | Kép forrása: Dinya Magdolna
A január 29-én Gyöngyösön tartott Lázárinfó szervezői nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A rendőrök se a fórum előtt, se azon, se az után senkit nem igazoltattak a résztvevők közül – írja a rendőrség közleménye. Tájékoztatásuk szerint az eseményen kép- és hangfelvételeket nem készítettek – számol be a Telex.
Ez azért érdekes, mert Lázár János korábban a sajtónak azt mondta, „a rendőrség föltételezem igazoltatta őket”, mivel megzavartak egy gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt. Ezt követően egy saját maga által készített rövid videóban már a követőinek azt mondta, „nyilván a rendőrség igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek”.
Amikor Lázár rögtönzött sajtótájékoztatóján a Telex riportere visszakérdezett, hogy az igazoltatás után mégis hogyan kerültek ezek az információk hozzá, Lázár így felelt: „Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.
A rendőrség közleménye alapján tehát nem lehet igaz, amit Lázár János állított.
Az RTL Híradó szerint az eseményen az egyik cigány tiltakozót félrehívták a rendőrök, és beszélgettek vele, de nem igazoltatták. A tévécsatornának több résztvevő megerősítette, hogy nem történtek igazoltatások.
Megromolhatott a Fidesz kapcsolata a cigánysággal
Mindez azt követően történt, hogy az építési és közlekedési miniszter egy január 22-i fórumon beszélt arról, hogy az InterCity vonatok „szaros” mosdóinak takarítását az ország belső tartalékával lehet megoldani, a belső tartalékot pedig a cigányság jelenti. A kijelentés jelentős felháborodást okozott a cigányság köreiben.
A konkrét eset január 29-én Gyöngyösön, az egyik Lázárinfón történt, amelyet cigány tüntetők zavartak meg. A tiltakozók egy része az esemény elején azt kiabálta, hogy „Lázár takarodj!” A tüntetőket Orbán bandába verődött bűnözőknek nevezte, a szombati DPK-gyűlésen pedig azt mondta:
„utána is mentem, mi a helyzet, megnéztem, hogy mégis kikhez volt szerencsénk: emberölés, rablás, lopás, szexuális erőszak, ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött Gyöngyösre.”
Bayer Zsolt hozzátette, hogy „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”. Lázár János ezután egy videót is megosztott, amin kitakarva ugyan, de kiemelnek embereket a tömegből, és bűncselekményeket rendelnek hozzájuk.
Mismásolni próbált Lázár
Lázárt a legutóbbi, pusztaszabolcsi fóruma után a sajtó, köztük a Telex is arról kérdezte, hogy honnan voltak meg neki ezek az információk a gyöngyösi fórum résztvevőiről. Ezt ő azzal magyarázta, hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.
Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kérte-e ki az ellentüntetők egy részének büntetett előéletére vonatkozó adatait a rendőrségtől, és ő mondta-e el ezeket neki, Lázár azt mondta: a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik: az rám is tartozik”.
A miniszter szerint az a rendőrség joga, hogy igazoltasson, betartassa a gyülekezési törvényt, az állam vezetőinek, a kormánytagoknak pedig „joga van ahhoz, hogy tudják, ha az állam szervei fellépnek”. Arra már nem tudott felelni, hogy akkor ezek az emberek mikor és hogy sértették meg a gyülekezési törvényt a gyöngyösi fórumán.
Amikor arra kérték, hogy magyarázza el pontosan azt a folyamatot, hogyan kerül a rendőrségtől az ő birtokába egy ilyen információ, ezt mondta: „Én csak annyit tudhatok, amennyit a kormány tud. De amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.
Később egy Facebook-videóban már azt mondta, hogy a történet nagyon egyszerű: a rendőrség igazoltatott, „utána a belügyminiszter jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”; nyilvánosságra meg nem ő, hanem a sajtó hozta az adatokat.
A teljes képhez tartozik, hogy először Orbán Viktor utalt egy Facebook-posztban arra szombaton reggel 7 órakor, hogy az ellentüntetők között bűnözők is lehettek. Ezután szombaton reggel 9:11-kor a Fidesz Facebook-oldalán megjelent videóban lehetett látni először néhány Lázár ellen tüntető kitakart arcát, neve monogramját és bűnügyi előéletét.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás