loading
Menü
Támogatás

Toroczkai az Egyenes Beszédben: Magyar Péter is érintett a felszámoló maffiában (+VIDEÓ)

2026. febr. 24. 07:50
2 perces olvasmány
Kép forrása: ATV Youtube-csatornája Kép forrása: ATV Youtube-csatornája

Az Egyenes Beszéd vendége volt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A műsorban a felszámoló maffiában való érintettséggel vádolta a Fideszt és Magyar Pétert a Mi Hazánk elnöke. Toroczkai László szerint 2020 körül teljesen átalakították a felszámoló cégek piacát. 90 vállalkozás maradt, amelyek mint Fideszhez közeli emberek tulajdonában álltak. Ebben a folyamatban követelt magának pozíciót a Tisza elnöke. 

Az adásban több fontos téma is szóba került. Beszéltek arról, hogyan áll a Mi Hazánk az aláírásgyűjtéssel, valamint arról is, hogy a pártot nemcsak a virtuális térben, hanem a valós politikai térben is elhallgatják.

Toroczkai László elmondta, hogy országjárása során több alkalommal sem kaptak engedélyt önkormányzati tulajdonban lévő helyszínek – például művelődési házak – használatára. Emiatt rendezvényeiken sok esetben alig, vagy egyáltalán nem fértek be az érdeklődők.

A politikus kiemelte, hogy a párt semmilyen körülmények között nem kíván koalícióra lépni sem a Fidesszel, sem a Tisza Párttal.

Toroczkai szerint a kampány legnagyobb botránya, hogy sem a Fidesz, sem a Tisza Párt nem beszél arról: Magyarországon nemcsak „végrehajtó maffia”, hanem úgynevezett „felszámoló maffia” is létezik.

A műsorban azt is hangsúlyozta, hogy 2021-ben nem csupán egy egyszerű korrupciós botrány történt, hanem a NER átvette az egész felszámolási rendszert. Elmondása szerint korábban mintegy 130 felszámolócég működött az országban, amelyek közül a kormányzat 90-et hozott létre vagy alakított át, és ezek szinte kizárólag a NER-hez kötődnek.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás