loading
Menü
Támogatás

Dúró Dóra a Mi Hazánk eredményváróján: Magyar Péter hazugságra építette a kampányát

2026. ápr. 12. 20:05
2 perces olvasmány
Fotó: Magyar Jelen Fotó: Magyar Jelen

Április 12-én este élő műsorral jelentkezünk be óránként a Mi Hazánk Mozgalom eredményvárójáról. Első körben Dúró Dórát, a Mi Hazánk elnökhelyettesét kérdezte Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője a kampányról és a várható eredményekről.

Az élő bejelentkezésben Dúró Dóra beszélt a Mi Hazánk ellenzékből elért sikereiről, és az ellenük irányuló hazugságáradatról, amelyet Magyar Péter kifejezetten csúcsra járatott, amióta „megtért”.

Egészen döbbenetes, hogy mindent megengedhet magának Magyar Péter” – mondta erről Dúró, de nem hagyta szó nélkül a Fidesz által indított dezinformációs kampányt sem:

A Mi Hazánknak most már vannak olyan jelöltjei, akik egyéni győzelemre is esélyesek lehetnek akár” – jelentette ki, és kiemelte, hogy László Attila pilisi, vagy éppen Kisberk Szabolcs gyömrői mi hazánkos polgármesterek győzelmére sem számítottak sokan korábban.

Szóba került, hogy például a Bűnvadászok vagy a Hazai Vásár a párt olyan sikeres kezdeményezései voltak az elmúlt években, amelyek révén rengeteg olyan ember is megismerte tevékenységüket, akik korábban nem is szavaztak.

A teljes adás megtekinthető:

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás