loading
Menü
Támogatás

Június 13-án tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz

2026. ápr. 28. 22:39
4 perces olvasmány
Orbán Viktor | Forrás: Hír TV Orbán Viktor | Forrás: Hír TV

A Fidesz országos választmánya június 13-ára hívta össze a párt tisztújító kongresszusát – közölte Deutsch Tamás a választmányi ülés után a média munkatársaival. Az MTI tájékoztatása szerint az ülésről távozóban sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Kövér László választmányi elnök nem nyilatkozott.

Orbán Viktor a választás másnapján jelentette be, hogy újjászervezik a pártot, és ennek részeként április 28-án választmányi ülést tartanak. A pártelnök múlt szombaton a Fidesz elnökségi ülése után közölte, hogy visszaadja a Fidesz–KDNP listavezetőjeként szerzett mandátumát, és 36 év képviselőség után a következő ciklusban nem ül be a Parlamentbe. Ugyanakkor jelezte, az elnökség azt javasolta, hogy a munkáját a Fidesz elnökeként folytassa, és ha a kongresszus megtiszteli bizalmával, akkor készen áll a feladatra.

A párt alapszabálya szerint az országos választmány dönt a tisztújító kongresszus összehívásáról, Orbán Viktor pedig azt is közölte, hogy

az ősszel esedékes kongresszust júniusra hozzák előre.

Orbán Viktor 1990 óta most először nem lesz országgyűlési képviselő – az egyik újságírói kérdésre azt felelte:

azon még nem gondolkozott, miből fog megélni, majd májusban elgondolkozik rajta.

Arról, hogy a Tisza Párt nem fogadta el, hogy Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági és külügyminiszter legyen az Országgyűlés alelnöke, Orbán Viktor azt nyilatkozta: neki nem tetszik, hogy a Tisza ezt nem fogadja el, mert szerinte Szijjártó Péter a legsikeresebb külügyminiszter volt.

Orbán Viktor a Hatvanpusztát és a Mészáros Lőrinc vagyonát érintő kérdésekre ezúttal is csak annyit mondott, hogy „kérdezzék meg a tulajdonosokat”. A Tisza győzelméről azt mondta, hogy szerinte a győztes párt „sikeres, hatékony és gyűlöletkeltő kampányt folytatott”, míg úgy látja, a Fidesz kampánya a szeretet volt. Megjegyezzük, hogy a gyűlöletkeltésben a Fidesz és a Tisza egyaránt élen járt.

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz egyik alapítója újságíróknak az ülés után azt mondta: „izgalmas beszélgetést” folytattak, és ezt a június 13-ára összehívott kongresszuson, illetve addig is a helyi szervezetekben és a megyei választmányokban folytatni fogják. Közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége készített egy gyors értékelést, amit írásban valamennyi országos választmányi tag megkapott – írta a hírportál.

Budapest, 2026. április 28. Bánki Erik, a választmány tagja (k) nyilatkozik a Fidesz országos választmányi ülése után a VIII. kerületi Polgárok Háza előtt 2026. április 28-án. | Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Bánki Erik, a választmány tagja nyilatkozik a Fidesz országos választmányi ülése után a VIII. kerületi Polgárok Háza előtt 2026. április 28-án | Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Bánki Erik, a választmány tagja – aki már korábban jelezte, hogy nem veszi fel mandátumát, így a következő ciklusban már nem lesz országgyűlési képviselő – a sajtónak azt mondta: az ülésen a miniszterelnök értékelést tartott arról, hogy a Fidesz elnöksége szerint „mik voltak azok dolgok, amik a választási vereséghez vezettek”. Jelezte, hogy ezt tovább kell értékelni a Fidesz helyi csoportjaival, és a júniusi kongresszuson Orbán Viktor mondja majd el, „mi az elnökség által összerakott teória”, illetve „mi a tagokkal végigbeszélt konkrét összefoglalója” a választási eredménynek.

Bánki Erik közlése szerint a választmányi ülésen személyi döntések nem születtek. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor elnökségét támogatja-e, azt válaszolta, hogy a maga részéről igen. „Ő felajánlotta természetesen a lemondását, de a kongresszus fog dönteni” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a kongresszuson lesz-e induló a pártelnöki posztért Orbán Viktoron kívül, azt válaszolta: a Fidesz alulról szerveződő, demokratikus párt, így először a helyi csoportoknál lesz tisztújítás, majd a csoportok választanak küldötteket, akik jelöléseket tehetnek különböző pozíciókra, így erről szerinte még korai lenne beszélni.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium leköszönő államtitkára, a Fidesz volt budapesti elnöke (k) nyilatkozik a Fidesz országos választmányi ülése után a VIII. kerületi Polgárok Háza előtt 2026. április 28-án. MTI/Bruzák Noémi Fónagy János, a
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium leköszönő államtitkára, a Fidesz volt budapesti elnöke nyilatkozik a Fidesz országos választmányi ülése után a VIII. kerületi Polgárok Háza előtt 2026. április 28-án | Bruzák Noémi/MTI

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium leköszönő államtitkára, a Fidesz volt budapesti elnöke újságírói kérdésre azt mondta, hogy támogatja, hogy Orbán Viktor maradjon a Fidesz elnöke, és úgy vélte, hogy a leköszönő miniszterelnöknek nem lesz kihívója a poszton.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás