Hadköteles korú férfiakat tartanak bezárva laktanyákba Kárpátalján

Törvénytelenül tartják fogva, ezért feljelentést akar tenni, amiatt, hogy elkapták – mondta az M1-nek nyilatkozva egy férfi, akit Kárpátalján tartóztattak fel. A csatorna csütörtöki műsorában elhangzott: hadköteles korú, már elfogott helyiek is arra panaszkodnak, hogy bezárva tartják őket különböző laktanyákban, miután „horogra akadtak” a hadkiegészítőknél – adta hírül az MTI.
Joszip Babics, egy elfogott kárpátaljai férfi úgy nyilatkozott, hogy Csapra vitték be a határőrlaktanyába, június 28. óta erőszakkal ott tartják.
Hozzátette: a papírjai ellenőrzése nélkül került oda, hogy mozgósítsák. Nincs joga senkivel sem találkozni, a jogaiban korlátozva van – mondta. Arra kötelezik, hogy akarata ellenére szolgáljon, így nem tudja gondozni ápolásra szoruló feleségét. Soha nem esett át katonaorvosi vizsgálaton, az online rendszerben azonban már az szerepel, hogy alkalmas a katonai szolgálatra, ezeket az adatokat meghamisították – panaszkodott.
A határőrök és a toborzók által működtetett kárpátaljai ellenőrző pontok még jó ideig maradni fognak, legalábbis ezen az állásponton vannak az ukrán elnöki hivatal képviselői – hangzott el a műsorban. Szerintük minderre azért van szükség, mert sokan próbálják meg Kárpátalja irányában illegálisan elhagyni az országot.
Viktor Mikita, az ukrán elnöki iroda vezetőhelyettese, volt kárpátaljai kormányzó azt mondta: „meg kell értenünk a realitásokat”, Kárpátalja több európai uniós országgal határos. Szavai szerint sajnos sok olyan ember van, aki el akarja hagyni az országot, és a határőrök kötelesek végezni a feladatukat. Leszögezte: persze szeretnék az ellenőrző pontok számát minimalizálni, de ez csak azután lehetséges, hogy a határ „száztíz százalékosan felügyelet alatt és védve lesz”. Ezen dolgozik most a határőrség – jelentette ki.
Az M1 műsorában elhangzott: Kárpátalján az elmúlt három évben jelentősen megerősítették az ukrán európai uniós határszakaszt, és drónokkal, helikopterekkel, illetve szögesdróttal őrzik, mégsem csökkent az országot illegálisan elhagyni kívánó férfiak száma. Nagyon sokan teherautóba rejtőzve, csónakkal a Tiszán vagy éppen taktikai álcahálóba öltözve vágnak át a Kárpátokon, hogy biztonságosan az Európai Unióba meneküljenek. Ennek a tendenciának vélhetően az sem fog jót tenni, hogy Kijev nemsokára újabb három hónappal hosszabbítja majd meg a hadiállapotot és az azzal együtt járó katonai mozgósítást.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás