Félmillióan vettek részt egy nemzeti zenekar koncertjén Zágrábban

Mintegy 500 ezren vettek részt Marko Perkovic Thompson horvát énekes szombati zágrábi koncertjén – közölték a szervezők vasárnap az MTI szerint. A háromórás koncertet az előadó „zenei és hazafias látványosságnak” nevezte, hiszen a számokat látványos fényjáték és tűzijáték színesítette.
„Barátaink nemcsak horvátországi régiókból, hanem más országokból is érkeztek, akik – hozzánk, horvátokhoz hasonlóan – ugyanazokat az értékeket becsülik, mint mi, horvátok, vagyis az Isten, a család és a haza iránti szeretetet, és ezért üzenhetjük innen Európának, hogy térjen vissza gyökereihez – mert csak így lehet újra erős!” – hangsúlyozta az énekes a koncert elején a Nacionalista Zóna Telegram-csatorna szerint. Helyszíni beszámolók szerint a mintegy 30 előadott dal között számos olyan is felcsendült, amely az 1991-1995-ös délszláv háború idején született, vagy a háborús időkről szól.
Egyik legismertebb számában az énekes a háború során használt, „Za dom spremni!”, vagyis „A hazáért készen (állunk)” felkiáltást is bátran használja. Az énekes szerint ugyanis a felkiáltás nem sértő, csupán egy háborús jelszó, amely arra az időszakra emlékezteti, amikor Horvátország megszületett. A koncerten a felhívásra a közönség hangos felkiáltással felelt.

Nacionalista töltetű dalai miatt Thompson koncertjeit több országban betiltották vagy nem engedélyezték. A szerb külügyminisztérium pedig arra kérte a szerb állampolgárokat, hogy a hét végén ne utazzanak Zágrábba, hogy elkerüljék az esetleges összetűzéseket.
Davor Bozinovic belügyminiszter közölte, soha ekkora tömeg még nem gyűlt össze a zágrábi lóversenypályán, mint Thompson koncertje alkalmából.
Hozzátette: a rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt. Nagyobb összetűzés nem történt, 123 embert állítottak elő a közrend zavarása vagy pirotechnikai eszközök használata miatt. Marko Perkovic művésznevét az 1991-1995 közötti délszláv háború során vette fel, a Thompson gyártmányú gépfegyver után. Igazán híressé a Bojna Cavoglave című dalával vált, amelyben a hazájukat védő horvát katonák hősiességét énekli meg.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás