Új olasz nemzeti párt a láthatáron: megalakult a Futuro Nazionale
Roberto Vannacci | Képmontázs forrása: corriere.it
A Matteo Salvini vezette Liga eddigi főtitkárhelyettese, Roberto Vannacci kilépett a pártból, és Nemzeti Jövő (Futuro Nazionale) névvel új jobboldali pártot indított Olaszországban – írja a HVG.
Vannacci a közösségi oldalán azt írta: az „álmait követi”, és egyedül, vagyis a Liga párt nélkül folytatja politikai pályafutását. Új pártjáról úgy fogalmazott, hogy az „igazi, következetes, identitással bíró, erős, büszke, meggyőződéses, lelkes, tiszta és magával ragadó”.
„A jobboldalnak ez az egyetlen formája, amit ismerek. Aki szeret engem, kövessen” – írta, hozzátéve, hogy pártja abban tér el a többi erőtől, hogy nem a la carte menüt kínál, „nem megfakult baloldali eszméket hirdet”, „nem alakítja formáját, mint egy queer család”, és főleg nem mérsékelt.
Vannacci arról is írt, hogy Olaszország egy robbanásra kész puskaporos hordó, amelyben az energiákat visszafogják, a tehetséget megalázzák, és a képességet nem ismerik el, ezért a pártja indulni kíván a 2027-es olasz parlamenti választáson.
Az ötvenhét éves Roberto Vannacci, az olasz fegyveres erők volt tábornoka, 2023-ban vált ismertté a Fordított világ című könyvével. 2024-ben a Liga színeiben bejutott az Európai Parlamentbe, majd a Patrióták Európáért egyik alelnöke lett.
Hová vezethet Vanacci útja?
A volt tábornok bejelentésére a Liga közölte, hogy Vannacci többé nem a 2024-ben alakult európai parlamenti frakció, a Patrióták Európáért tagja.
Matteo Salvini első reakciójában azt írta, csalódott Vannacci döntése miatt. „Azt gondoltuk, hogy a becsület, a fegyelem és a hűség pontos jelentéssel bír, főleg annak, aki egykor egyenruhát viselt. (...) Egy közösség ereje és sorsa a néptől és a hadseregtől függ, nem a királyoktól vagy a tábornokoktól. Szabadok és erősek (vagyunk). Félelem nélkül” – fogalmazott Salvini.
A Jövő Nemzet (Nazione Futura) nevű jobboldali mozgalom elnöke, Francesco Giubilei videójában árulónak nevezte Vannaccit, aki szerinte a Ligából való kilépésével a baloldalnak tesz szívességet. Giubilei szerint Vannacci a Jövő Nemzet mozgalom nevét és logóját is „ellopta”.
Tekintettel arra, hogy a Patrióták frakciójából kitagadták Vannaccit, két lehetősége van: függetlenként folytatja tovább, vagy új szövetségeseket keres.
Amennyiben utóbbi mellett dönt, logikus arra következtetni, hogy a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) frakcióját választhatja, hiszen újonnan alakult pártja kommunikációjában az elvhű nemzeti érdekképviselet mellett tette le voksát, ami a többek közt az AfD-t és a Mi Hazánkat is magába foglaló szövetségre jellemző.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás