IDF-szóvivő Irán legfelsőbb vezetőjéről: „Fel fogjuk kutatni, meg fogjuk találni, és semlegesíteni fogjuk”
Kép forrása: Szeretlek Magyarország
Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy továbbra is célba veszi mindazokat, akik „fenyegetést jelentenek Izrael államára”, köztük Irán új legfelsőbb vezetőjét, Modzstaba Hámeneit. Erről az izraeli hadsereg szóvivője, Effi Defrin beszélt újságíróknak – írja a CNN nyomán az Index.
Arra a kérdésre, hogy az izraeli hadsereg tudja-e, mi történt Hámeneivel – akit kinevezése óta nem láttak és nem hallottak nyilvánosan –, Defrin azt válaszolta, hogy nem.
„De egy dolgot mondhatok: folytatni fogjuk – ahogyan már bizonyítottuk is –, hogy üldözzünk mindenkit, aki fenyegetést jelent Izrael államára, és aki kezet emel ránk, az nincs biztonságban tőlünk. Fel fogjuk kutatni, meg fogjuk találni, és semlegesíteni fogjuk” – mondta. Defrin hozzátette, hogy Izrael továbbra is célba veszi az iráni félkatonai Basidzs-erők tagjait is:
„Még egyszer mondom: mindenkit elérünk, függetlenül attól, hol van vagy mikor.”
Az izraeli hadsereg kedden korábban közölte, hogy megölte a szervezet parancsnokát, amit az iráni média is megerősített. Az Iráni Forradalmi Gárda pedig „vérbosszút” esküdött a vezető gyilkosai ellen. A szóvivő szerint Izrael egy „elhúzódó hadjáratra” készül, amely akár a Pészah idejére (április első nyolc napja) is átnyúlhat.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás