loading
Menü
Támogatás

Rubio: Irán rakétáinak felét már felhasználta, a legfelsőbb vezető életben lehet

2026. ápr. 28. 06:54
2 perces olvasmány
Kép forrása: Getty Images Kép forrása: Getty Images

Az amerikai külügyminiszter szerint Irán rakétáinak már mintegy a felét felhasználta a perzsa állam elleni amerikai–izraeli katonai művelet kezdete óta. Marco Rubio arról is beszélt a Fox Newsnak adott interjújában, hogy az amerikai kormányzat feltételezése szerint életben van Modzstaba Hámenei, Irán vallási és politikai vezetője – adta hírül az MTI.

A külügyminiszter megfogalmazása szerint Iránnak most már csak a rakéták mintegy fele maradt”. Marco Rubio állítása szerint egyébként Teheránnak már nincs haditermelési kapacitása és haditengerészete sem.

Egy kérdésre válaszolva az amerikai külügyminiszter nyilvánvalónak mondta, 

hogy Irán azt állítja: életben van az ország vallási és politikai vezetője. „Ennek ellenkezőjére nincs bizonyítékunk” – mondta Marco Rubio.

Az Irán elleni háború első napján végrehajtott bombázásokban életét vesztette Ali Hámenei ajatollah, az ország akkori legfőbb vezetője. Röviddel később fiát, Modzstaba Hámeneit választották meg utódjául, de ő azóta, március eleje óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és folyamatos találgatások folynak az egészségi állapotával kapcsolatban.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette az interjúban, hogy soha nem volt kapcsolatban Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel.

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án indított háborút Irán ellen. Április 7-én Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet hirdetett. Irán szerint 3375 iráni halt meg az amerikai–izraeli csapásokban a háború 40 napja alatt. Április 11-én Teherán és Washington tárgyalásokat folytatott Iszlámábádban, de számos nézeteltérés miatt nem sikerült megállapodniuk. Április 21-én az amerikai elnök bejelentette szándékát, hogy meghosszabbítja a tűzszünetet Iránnal. 

Teherán viszont jelezte, hogy nem ismeri el az egyoldalú amerikai tűzszünet-hosszabbítást, és saját érdekeinek megfelelően cselekszik.

Kapcsolódó:

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás