Paraszti kultúránk ünnepe
Kép forrása: Nemzeti Színház
A budapesti Nemzeti Színházban immár ötödik alkalommal került megrendezésre paraszti hagyományaink és ősi kultúránk hagyományőrző ünnepe, a Tündérkerti forgatag és gálaest. (A Nemzeti Színház eddig csak a helyszínt biztosította, idén már saját produkciójaként jegyezte a színház a rendezvényt.) Az előző évekhez hasonlóan, a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon, virágvasárnapon rendezték meg a kulturális eseményt.
A délelőtt kezdődő forgatag a virágvasárnap méltóságához illő programokat kínált minden korosztálynak, lehetőséget adva a keresztény kultúránkkal összefonódott hagyományaink és értékeink közös megélésére.
A gyerekek körében a legnagyobb sikert vitathatatlanul a Csíki Család Kézműves Műhelye által vezetett kötélverés és kötélfonás aratta. A hagyományőrzés és a kiváló pedagógiai érzék ötvözete órákon át bűvölte el a legkisebbektől a nagyobbakig mindazokat, akik bekapcsolódtak a foglalkozásokba. Készültek karkötők és egyszerű kötelek is, amelyeket a délután folyamán minden gyermek büszkén viselt. A rendezvény zavartalan lefolyásához sokat hozzátett ez a program, ugyanis az első emeleti előcsarnokban egyszerre folyt a kerekasztal-beszélgetés és mellette a kézműves-foglalkozás. Így szülők és gyermekek egymás mellett, viszont egymástól függetlenül tölthettek időt, ki-ki a saját érdeklődési körében.
A nemezelő standnál Mihály Eszter nemezkészítő textilművész vezetésével nemezvirágok készültek, a fantázia összes színkompozíciójában.
A felnőtteknek kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött borkóstolás nyújtott páratlan kikapcsolódási lehetőséget, egyszerre kínálva kulináris élményeket és egy érdekes előadást a népi kultúra elhagyásának tragédiájáról, valamint a visszavezető út sürgető szükségességéről.
A beszélgetést Ambrus Lajos író, pomológus, borász vezette; beszélgetőpartnerei voltak Horváth Lénárd sáfránytermesztő, Kaló Imre borász, valamint Kovács Gyula Prima Primissima díjas erdész, a régi magyar gyümölcsfák őrzője, a Tündérkert-mozgalom alapítója és szellemi atyja.
Az érdeklődők megismerhették a rég elfeledett fűszert, az igazi sáfrányt, az ősi gyümölcstermesztés előnyeit és a és a hazai borkultúra több évszázados, mélyen gyökerező hagyományait.
Horváth Lénárd, a Magyarországi Sáfránytermesztők Szövetségének elnöke bemutatta munkásságát, valamint elsőként szabadalmaztatott sáfrányos üdítőitalait: a sáfrányszirom-üdítőt és a sáfránybibe-üdítőt.
Sokan éltek a borkóstolás lehetőségével, és élvezettel kóstolták a Kaló Imre (akit 2011-ben a szakma a borászok borászának választott) által felajánlott, méltán híres borokat. Fontos kiemelni, hogy Kaló Imre borait technológia nélkül készíti, és vallja, hogy a borkészítésnél az „Isten technológiáját” kell alkalmazni, visszanyúlva a gyökerekhez.
A színházban helyet kapott a Madár Olga tűzzománcművész és Szolanics Elvira Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett népi iparművész, keramikus alkotásaiból rendezett kiállítás is.
A festészetet László Dániel Barcsay-díjas festőművész alkotásaiból összeállított kiállítás képviselte.
Számomra különösen magával ragadó a fent látható négy festmény. Mindegyik kép egyedi hangulatot áraszt, és gyönyörű a fényjátékuk.
A közönséget az első pillanattól lenyűgöző, több mint kétórás gálaestet Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész gondolatai nyitották meg, majd a színpadot élettel teli néptánccsoportok, énekesek és zenészek magával ragadó kavalkádja vette át.
Az est első fellépői Szokolay Dongó Balázs – aki az archaikus magyar népzenét a kortárs improvizációval ötvözve hozott létre egyedi, nemzetközileg is elismert zenei világot, s egyben a népi fúvós hangszerek és a szaxofon mestere –, valamint Fábri Géza népzenész voltak.
A gálaműsor a Boldogasszony anyánk és a Himnusz közös eléneklése után Szarvas József gondolataival zárult, majd mindenki kivonult az első emeleti állófogadásra, ahol ki-ki a maga hozta ételeket és italokat kínálta körbe, egyfajta batyus jelleget adva az estének.
Egy színes, vidám, és ami a mai társadalomban a legkiemelkedőbb: élő közösség nyüzsgése töltötte be a Nemzeti Színházat.
Az eszem-iszom gyorsan könnyed mulatozásba csapott át: szólt a zene, folyt a bor, és többen táncra is perdültek; az ismert népdalok hangja betöltötte a színházat. Ritkán látni, hogy a különböző nemzedékek ilyen természetes összhangban, egymás mellett, mégis saját világukban elmerülve leljenek közös örömre.
Korábbi írásomban már hangsúlyoztam, hogy népi hagyományaink és a néptánc éltető ereje modern társadalmunk legpompásabb színfoltja. A gálaest a maga bő kétórás műsorával hű lenyomatát adta e nem is oly távoli múlt örökségének, szellemiségének és mindent átható életérzésének.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
