Hagyjuk meg az unalmas nácizást a Fidesz-konzervatívoknak!

A Magyar Jelen számára fontosak a visszajelzések olvasóinktól, még akkor is, ha kritikus hangvételűek. Ezúttal Bejczy József olvasói levelét közöljük (természetesen változtatások nélkül), melyben a Jelen Podcast július 2-i adásában elhangzott gondolatokra reflektál.

Szeretném azzal kezdeni, hogy nagyra tartom a Magyar Jelen munkásságát, olyan cikkeket olvasni itt, amiket máshol nem. A videós anyagok szintén kiemelkedőek, ám olykor-olykor megjelennek ezek a jellegzetesen „Fidesz-konzervatív” narratívák is, amelyekről már azt reméltem, hogy Szakács Árpád távozása után elhalnak. Ugye ő volt az, aki szerint még az NSDAP-t is az illuminátus gyíkemberek pénzelték, mert nyilván elképzelhetetlen, hogy valaha valahol hatalomra kerüljön olyasvalaki, aki nem az elit embere. Ez mondjuk teljesen defetista, az elit narratíváját szolgáló hozzáállás, de ezen emelkedjünk felül.

A lényeg, hogy sajnos ez a vonal továbbra is megmaradt a Mi Hazánk háza táján, ezt láthattuk a Jelen Podcast július 2-i adásában is, melynek vendége Borvendég Zsuzsa, a párt európai parlamenti képviselője volt. 

Mindenki náci, aki minket nácizik

A műsorvezető teljesen jogos felvetésre, miszerint ha a kommunistákat kitakarítjuk '90-ben, akkor vajon jobb helyzetben lenne-e az ország, valamiért Borvendégnek az volt a válasza (ekkor a beszélgetés 27. percében járunk), hogy indokolt lett volna a kommunizmusnak is egy „nürnbergi per”. Mert, „ahogy a nácizmust megneveztük bűnösnek”, szerinte úgy kellett volna megnevezni a kommunizmust is. 

Fogalmam sincs, miért lett volna fontos, hogy a nemzetközi jogban teljesen példátlan módon, meghamisított vallomásokra alapozva ítéljünk el kommunista vezetőket olyan tettekért, amelyek az elkövetésekor még csak bűncselekménynek sem számítottak. Volt elég bűnük a vörösöknek, nem hiszem, hogy ahhoz, hogy felelősségre tudjuk vonni őket, továbbiakat kellett volna kreálnunk. Egyébként Borvendég részéről ezt a királyi többest sem értem. Mi az, hogy „megneveztük” a nácizmust? Mi senkit nem vontunk felelősségre. Mi a vádlottak padján ültünk. Horthyt személyesen Sztálin mentette fel a felelősségre vonás alól, mert ő mégiscsak át akart állni. Ám a többieket megkínozták, felakasztották vagy hosszú évekre bebörtönözték. A magyarországi koncepciós perek még durvábbak voltak, mint a nürnbergi bohózat. 

Mert itt a munkaszolgálatosok népe tért vissza, hogy azt tegye, amiben évezredek óta a legjobb: könyörtelen bosszút álljon, amiért kicsavarták kezéből a hatalmat. 

Ezt követően Borvendég megint felhozza a teljesen alaptalan kóserkonzervatív narratívát, miszerint “náci = kommunista”. „Én is írtam arról, hogy Sztálin és Hitler hogyan segített egymásnak hatalomra jutni és hatalomban maradni” - büszkélkedett az EP-képviselő. Én pedig örülök, hogy az érdemi munkáit olvastam, nem pedig ezekkel találkoztam először, mert akkor eme szerző is ment volna arra a polcra, ahol a többi kóserkonzervatívnak bérelt helye van.

Hitler és Sztálin állítólagos együttműködése kapcsán a kórosan „bizonyítékokat” vadászó történészek rendre a Molotov-Ribbentrop-paktumot szokták felhozni, ám azt már nem teszik hozzá, hogy a németek először a lengyeleknek ajánlottak szövetséget, ám ők elutasították azt, inkább a franciákkal és az angolokkal szövetkezve igyekeztek kétfrontos háborúba taszítani Németországot, amelyhez a Szovjetunió is csatlakozott volna. A Führer ezt cselezte ki a paktummal, mely mindkét fél számára csak időleges volt. Sztálin abban bízott, hogy a németeket hosszú évekre leköti a nyugati front, s mikor kellően meggyengültek, hátba támadja őket, és seperc alatt Berlinben lesz. Ám az ő eszén is túljártak, s két év múlva már a németek álltak Moszkva kapuinál. S ki rohant megmenteni a vörös gólemet? Tán csak nem Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok? A nyugati demokráciák segélyei és járműszállítmányai nélkül a világ legembertelenebb rendszere legkésőbb '42-ben összeomlott volna. Churchillnek és Rooseveltnek köszönhetően azonban a kommunisták túlélték a legnehezebb órákat, '45-re pedig a világ egyik szuperhatalmává váltak. Most akkor ki segített hatalomban maradni kinek? 

Antifa asszisztáció a „hosszú kések éjszakájához”?

Jól kivehető az egész beszélgetésből, hogy Borvendéget lelke mélyéig megsértette, mikor őt lenácizták. Konzervatív szemszögből ez maximálisan érthető, ők erre iszonyatosan érzékenyek, még azt sem mondom, hogy nem jogosan. De ez a „visszanácizás” iszonyatosan kínos. Az EP-képviselő ugyanis azzal próbálta lemosni magáról a „nácivádat”, hogy egy antifasisztának azért nincs joga őt nácizni, mert voltaképpen az antifák a nácik.

„Mert az az Antifa, amit ő képvisel, az például asszisztált a hosszú kések éjszakájához” – jelentette ki Borvendég, mire a műsorvezető az elvárható: „Hogy mi van? Akkor már az összes felforgató Dachauban törte a követ, mégis hogyan asszisztáltak ehhez?” kérdés helyett ennyit mondott: „Igen”. Sőt, még tetézte is, amikor kijelentette:

“Gyerekek, a megbízó ugyanaz. Most felvették a saját nemüket szerető kabátot, előtte a szocialista kabátot, előtte a nácit, de gyakorlatilag itt ugyanarról az erőről van szó, amely támadást indított nem a hagyományos értékek, hanem konkrétan az országok ellen.”

Ezek után már meg sem lepődtem, hogy a szélsőliberális újbeszél által elvárt „meleg” szót használták folyamatosan a homoszexuálisokra, még jobban meggyalázva szegény, sokat szenvedett, gyönyörű magyar nyelvünket is. Illetve felötlött bennem a szerencsétlen nyugati cionisták egyik kedvenc képe, mikor a négy LMBTQ-zászlót egymás mellé forgatva kiraktak egy horogkeresztet, utalva rá, hogy „ezek ugyanazok”. Tel-Avivból biztosan kaptak érte buksisimogatást. Borvendég esetében viszont nem értem ezt a fajta hozzáállást, hiszen ő nem tűnik a filoszemita cionkonzervatívok közül valónak. 

Azért is szomorú hallgatni, ahogy „versenyt náciznak” a globalista erők szolgálóival, mert így semmi mást nem tesznek, mint elfogadják az ellenség szabályait, kétségbeesetten próbálva legyőzni őket a saját terepükön. Ennek egyik legszánalmasabb kísérlete volt, mikor a szélsőségesen filoszemita holland politikus, Geert Wilders a Mandinerrel együtt nácizta Karácsony Gergelyt… Ha a szánalomnak vannak fokozatai, ez igen magasan van. 

De ha már ennyire meggyőződése Borvendégnek (is), hogy “náci = kommunista = LMBTQ-mozgalom”, akkor azt a dilemmát válaszolja meg, hogy hogyan lehet az, hogy éppen 1933 után rúgták ki páros lábbal a felforgató és társadalomellenes frankfurti iskolát Németországból? Hogy az akkor kiépülő rendszer az egészséges családmodellt, a népközösséget, a föld szeretetét, a paraszti lét nagyszerűségét propagálta, összetartásra, gyermeknemzésre, erényre és becsületre tanította a népet, elutasítva, sőt, üldözve a devianciát. Míg a kultúrmarxista felforgatók – érdekes módon – nem a Szovjetunióba menekültek, hanem az USA-ba, ahol tárt karokkal várták őket a demokraták. Fel is húzták az iskolájukat, ott folytatták „áldásos tevékenységüket”, ahol ’33-ban Európában abba kényszerültek hagyni. Ha annyira ugyanazok ezek a nemzetiszocialisták, akkor miért nem hagyták sem a frankfurti iskolát, sem a transzbárokat tovább üzemelni? 

Nem pontos idézet, de a német propagandaminiszter a következőket mondta: az emberiség örök sötétségbe süllyed, ha elveszítjük ezt a háborút. Igazi ellenségünk a megtestesítője az örök pusztító erőnek, ami harcot hirdetett minden ellen, amit mi nemesnek, gyönyörűnek, megőrzésre érdemesnek tartunk. Ezért gyűlölnek ők minket. Megvetik a kultúránkat. Félnek a mi gazdasági és szociális rendszerünktől, mely nem teszi lehetővé a parazita életmódjuk fenntartását. 

Most nézzen mindenki szét Európában és Amerikában, és döntse el maga, hogy a felforgatás erői tényleg náciból lettek kommunisták, majd kommunistából szivárványosok, vagy pedig arról van szó, hogy az új világrend alapjait már régen lerakták, legkésőbb 1789-ben. A frankfurti iskolával pedig összeházasították a nyugati demokráciákat (mint láthattuk, nincs érdemi különbség liberális és konzervatív között) a keleti kommunistákkal, ezáltal biztosítva, hogy bármelyik fél éli is túl a XX. század viharait, ők mindenképp győznek. 

Az ilyen történelmietlen, kóserkonzervatív megnyilvánulások csak arra jók, hogy megosszák a nemzeti tábort és erősítsék a megfelelési kényszert az ellenségeink irányába. Az antifasiszták nem nácik, ahogyan a liberálisok sem. Sőt, ádáz ellenségei a nemzetiszocialisták. Nem véletlen, hogy 80 évvel a birodalom bukása után a szemükben még mindig ők számítanak a legnagyobb, legveszélyesebb ellenségnek. Mert ők voltak az egyedüliek, akik nevén nevezték az ellenséget. Akik kihívták a megdönthetetlennek hitt uralkodó világrendet, s majdnem le is győzték azt. Hogy az jó lett volna-e nekünk? Na, ez már egy legitim vita tárgya lehetne. Értelme lenne? Nem igazán. Abból kell főznünk, amink van, de legfőképp, a saját szabályaink szerint játszva olyan terepen, ahol mi irányítjuk a narratívát. Mert, amíg a mércénket folyamatosan a felforgatás erőihez igazítjuk, esélyünk sincs a győzelemre. 

Bejczy József

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.