Netanjahu csatlósháborúba hajszolja Trumpot Irán ellen

Néhány nappal ezelőtt Benjámin Netanjahu ismét felkereste amerikai privát koronagyarmatát, ahol az amerikai nép képviselői lelkesebb és hosszasabb „állva éljenzéssel” (standing ovation) szokták kifejezni az iránta érzett hódolatukat, mint egykor a szovjet delegáltak Sztálin elvtárs iránt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésein. Fehér Házbeli rezidenciáján I. Bibi fogadta helyi főkomornyikját, CionDont, hogy kiadja neki aktuális ukázát Iránnal kapcsolatban. A perzsa állam vagy kapitulál harc nélkül és akkor egy kicsit később döntik meg a kormányát, vagy nem kapitulál, és akkor háborúra számíthat, amelyet ez alkalommal nem Izrael fog megvívni, mint tavaly nyáron, meglehetősen kétes eredménnyel, hanem helyette az amerikai góleme, izraeli remények szerint ezúttal a „perzsakérdés” végső megoldásaként. G. I. írása.

Mindehhez CionDon számára egyfajta pluszimpulzust szolgáltat az Epstein-ügy, amely immár túlságosan szenzációs és botrányos ahhoz, hogy egyik napról a másikra érdeklődés hiányában magától elenyésszen és a feledés jótékony homályába vesszen, ahogyan azt remélte, annál is inkább, mert már gyerekek meggyilkolásáról is felmerültek állítások az eddig nyilvánosságra hozott aktákban. Akár igazak ezek, akár nem, a közvélemény széles körű vizsgálatokat követel, és Trumpnak folyamatosan magyarázkodnia kell az Epsteinnel fenntartott kapcsolatáról. A botrány elfojtásának legbiztosabb módszere pedig kétségtelenül a háború, amelyre így egyre nagyobb az esély. 

Most a Reuters „belső információk” alapján arról számol be, hogy Trump hetekig vagy akár hónapokig tartó, nagyszabású iráni hadműveletre készül. Aki még mindig kíváncsi, hogy mi lenne egy ilyen művelet célja, annak tudnia kell, hogy maga Trump sem tudja. Egy riporter végre feltette neki a központi kérdést: mi a célja az Irán elleni támadásnak, ha az USA állítólag már megsemmisítette az ország nukleáris programját a Fordo ellen végrehajtott támadás során? A rá jellemző modus operandi szerint azonban Trumpnak nincsenek elvi válaszai – ragaszkodik ahhoz a taktikájához, hogy mindkét oldalon játszik. Arra törekszik, hogy a közvélemény elhiggye a „csodálatosan” eredményes Fordo-légicsapást, ugyanakkor azt akarja, hogy elfogadjuk azt az értelmetlenül ellentmondásos „logikát”, miszerint továbbra is bombázni kell Iránt a nukleáris potenciáljának megsemmisítéséhez. 

Irán önvédelmi stratégiája ugyanakkor alapjában elhibázott. Nem a külföldi milíciákra való támaszkodásnak kellett volna a középpontjában állnia, ennek csupán taktikai kiegészítő elemnek kellett volna lennie. Az alapvető tévedés az volt, hogy a rezsim nem rendelkezik atomfegyverrel – ez általánosan végzetes hiba USraellel szemben. Az észak-koreaiak megértették ezt. Jelenleg az irániaknak kevés lapjuk van a kezükben, és az amerikaiak és az izraeliek tudják ezt. Annál is inkább folytatják a nyomásgyakorlást, mert most az amerikai hadsereg fogja elvégezni a munkát. Néhány izraeli civilt rakétákkal megölni bizonyára segített az iráni frusztráció levezetésében, de ez nem változtatta meg az általános helyzetet. Irán fő megtorlási eszközei az izraeli energia- és sótalanító infrastruktúra bombázása, valamint a Hormuzi-szoros blokádja vagy a Perzsa-öböl régió energia-infrastruktúrájának bombázása lehetne.

Irán valószínűleg elég jó képet alkotott az amerikai repülőgép-hordozó csoportok valódi képességeiről. Tavaly a húszik számos kisebb felderítő támadást hajtottak végre amerikai hadihajók ellen különféle fegyverekkel. Ez rengeteg adatot szolgáltatott az amerikai repülőgépek és rombolók teljesítményéről, amelyeket a húszik biztosan továbbítottak Iránnak. A 2025. júniusi háború során amerikai rombolókat vetettek be Izrael védelmére az iráni rakéták ellen. Iránnak van néhány műholdja, amelyekkel károsodásértékelést végezhet, és valószínűleg további műholdas felvételeket kapott Kínától és Oroszországtól. Ez lehetővé tette Irán számára, hogy sok információt szerezzen a rombolók teljesítményéről. A húszik információi az elfogásokról valószínűleg szintén elég jók voltak.

Oroszország a szovjet időkből megmaradt katonai erejéből él, de jelenleg minden katonai kapacitása Ukrajnában van lekötve, így nem tud segítséget küldeni Iránnak. Kínának legalább vannak modern fegyverrendszerei, de a katonasága egyáltalán nem rendelkezik harci tapasztalattal, és az intervenciós hadviselő képessége Nyugat-Ázsián kívül nagyon korlátozott. Ezért mindenáron el akarja kerülni a nyílt háborút a Nyugattal, mert gazdasága az olajimporttól függ, amelyet nem tudna megvédeni. Kína fegyverszállítmányokat kínálhat Iránnak, de nem fog harcolni. Ugyanakkor nem valószínű, hogy az USA közvetlen konfliktusba akarna kerülni Kínával, mert Kína korlátlan mennyiségben tud rakétákat gyártani, míg az USA nem, mivel Kína exportkorlátozásokat alkalmaz az USA számára korlátozottan hozzáférhető kritikus anyagokra. 

Ami magát Iránt illeti, a rakétái nem elég pontosak ahhoz, hogy komoly fenyegetést jelentsenek, az amerikaiak pedig megmutatták, hogy büntetlenül képesek eltalálni Irán kritikus katonai létesítményeit. Az Éjféli Kalapács-hadművelet csak figyelmeztetés volt ahhoz képest, amit egy valódi háborúban tennének. A legyőzött Irán USrael vazallusa lenne. Ez nem az erőforrásokról szól, hanem Ázsia geopolitikájáról. Irán soha nem volt ennyire sebezhető, és mind Kína, mind Oroszország számára kulcsfontosságú stratégiai partner. Az iráni rezsim megdöntése évtizedekre meggyengítené mindkét országot, és biztosítaná az amerikai–izraeli globális hegemóniát egy újabb emberöltőre. Kína és Oroszország ezt kockáztatja, ha ugyanúgy cserbenhagyja Iránt, ahogyan Venezuelával tették, és Nicolás Maduro sorsát látva Ali Hámeneinek minden oka meg is van az aggodalomra.

G. I.

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. 

Kapcsolódó: