Fontos fejlesztéseket harcolt ki választókerületében Pakusza Zoltán

Jelentős ivóvízhálózati rekonstrukció valósul meg Pakusza Zoltán választókörzetében, ugyanis teljesen megújul az Erdősor utcai ivóvízvezeték, mintegy 540 méter hosszan az Állomás tértől az Erdősor utca 24. számig – számolt be közleményében a Mi Hazánk alelnöke.
Mint írja, az elmúlt években folyamatos problémát jelentettek az utcában a csőtörések, emiatt már az előző ciklusban volt a MIVÍZ vezetésénél és kérte a problémának a megoldását. A legutóbbi közgyűlésben erre vonatkozó felszólalására pozitív válasz érkezett a MIVÍZ-től, mely szerint:
„Az ivóvízvezeték-rekonstrukció vízjogi létesítési engedélyezése folyamatban van, illetve a kivitelezés pályáztatása is elkezdődik. A kivitelezésre tervezetten még 2025-ben sor kerül.”
A szintén Pakusza Zoltán választókörzetéhez tartozó Szarkahegy utca esetében (amit ugyancsak szorgalmazott) is van előrelépés – az abban az utcában lévő ivóvízvezeték rekonstrukciója a 2026 utáni Gördülő Fejlesztési Tervben fog szerepelni.
Ezzel a mostani fejlesztéssel az Erdősor utcában egy régi probléma fog megoldódni a közeljövőben, és minőségibb szolgáltatást kapnak majd az ott élők.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás