loading
Menü
Támogatás

A Mi Hazánk kezdeményezése nyomán betiltották az Országház elé tervezett román soviniszta gyűlést

2025. júl. 29. 15:23
1 perces olvasmány
A Mi Hazánk kezdeményezése nyomán betiltották az Országház elé tervezett román soviniszta gyűlést

„Győzelem! Betiltották az Országház elé tervezett román soviniszta gyűlést a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán. Az úzvölgyi katonatemető meggyalázásával elhíresült szervezet vezetőjének gúnyos reakciója szerint a »kommunistaellenes« (Budapestre való bevonulásukat ünneplő) román megemlékezésük a hatóságok szerint sértette volna a magyar méltóságot” írta Facebook-oldalán Novák Előd.

A politikus hozzátette, nem kapott viszont választ arra a kérdésére a kormánytól, hogy ha már az 1947-es párizsi békeszerződésből eredő holokauszt-kárpótlás a mai napig is szerepel kiadásként a magyar állami költségvetési törvényben (évről évre nagyobb összeggel, hiszen Novák Előd az emelést ellenző módosító javaslatát mindig leszavazza az összes többi párt), akkor ennyi erővel Románia felé is élhetne jóvátételi igénnyel a magyar kormány – hajlandóak-e erre? 
 
A politikus szerint ez egy megfelelő diplomáciai válasz lenne a román provokációra, hogy nem érdekük feszegetni Budapestre való bevonulásuk történetét. Raffay Ernő becslése szerint az 1919 őszén visszavonuló román hadsereg legalább 3040 ezer vagon rablott holmit szállított el magyar és volt magyar területekről.
 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek