Egy oltatlan katona kálváriája 2. - Strasbourg előtt az ügy!

Még decemberben számoltunk be Kovács Péter Pál történetéről, aki azok közé az oltatlan katonák közé tartozik, akik még mindig küzdenek az igazukért. A hatóságok teljesen ellehetetlenítik őket, a média nem emeli fel a szavát az érdekükben, a politikai színtéren is csak a Mi Hazánk Mozgalom áll ki mellettük, de ők nem adják fel. Az alábbi sorok tartalmának megértéséhez feltétlen szükséges elolvasni az interjúsorozat első részét, melyet itt tehetnek meg.

– Legutóbb ott hagytuk abba, hogy másodjára is az Alkotmánybírósághoz fordult a Katonai Tanács által elkövetett szabályszerűtlenségek miatt. Mi lett az eredménye az alkotmányjogi panasznak?

– Június 30-án született meg határozat arról, hogy elutasították a panaszomat. Az alkotmánybíró szerint a másodfokon eljáró Katonai Tanács eleget tett indoklási kötelezettségének. Azonban ez nem igaz, ugyanis bár valójában válaszoltak a második indítványra, tehát a nyilvános tárgyalásra vonatkozóra, de nem indokolták meg döntésüket. Nem írták le azt, hogy miért is tiltanak ki minket a rólunk szóló tárgyalásról, és miért nem nyilvánosan hoznak döntést annak ellenére, hogy kifejezetten ezt kértük. Nemes egyszerűséggel annyit válaszoltak rá, hogy – nem szó szerint idézem –, hiába kérünk bármit, akkor is zárt tárgyalás lesz.

– Tehát még arra sem méltatták, hogy elmondják, mi a problémájuk?

– Így van, annak ellenére, hogy kötelességük lenne. Meg kellene indokolniuk, hogy miért zárnak el minket a nyilvános tárgyalások jogától. De ez az Alkotmánybíróságot nem zavarta, azt mondták, hogy kellőképp megindokolta a bíróság a döntését, így szerintük a panaszom nem helytálló, elutasították.

– Milyen jogi lehetősége maradt még ezek után?

– Strasbourgba vittem az ügyet, az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Már értesítettek róla, hogy július 23-án átvették a dokumentumokat. 

Kíváncsian várom, hogy hogyan döntenek. Őszintén szólva nem sok reményt fűzök hozzá, igyekszem reális maradni. Ott, ahol a migránsok jogai, meg a börtönlakók jogai fontosabbak az átlagos állampolgárénál, ilyen üggyel nem tudom, hogy mennyire foglalkoznak.

– Azért az biztató, hogy a Covid-témáról külföldön sokkal őszintébben mernek már beszélni, kevésbé maradt fenn a Covid-diktatúrában tapasztalt kommunikáció, mint Magyarországon.

– Igen, szerencsére látható, hogy máshol már van előrelépés ilyen téren, gondoljunk csak az Egyesült Államokra. Azonban Magyarországon még mindig nagyon elszigetelten kezelik ezt a témát. Meglátjuk. A jogszabály, amire hivatkoztam benne van az Alaptörvényben és az Emberi Jogok Európai Egyezményében is, már csak az a kérdés, hogy az Alkotmánybíróságnál jobban alkalmazzák-e a törvényt Strasbourgban. Már csak idő kérdése, hogy kiderüljön.

Van még egy probléma ezzel: még ha kedvező ítélet is születik, valószínűleg akkor is csak azzal fog Strasbourg foglalkozni, hogy nem vehettem részt a tárgyaláson, nem nyilvánosan hoztak ítéletet. Magával az ügy tárgyával, az oltatlan katonák ellehetetlenítésével nem. Az valószínű, hogy ezen a vonalon véget ért. De másik irányból újra próbálkozunk.

– Újabb pereskedésbe mennek bele?

– Igen, dr. Dora Mártával elindítottunk egy újabb pert, csak más személy ellen, aki ellen van kézzelfogható bizonyíték. Ő azt tanácsolta, hogy járjuk ezt az utat, mert most van kézzelfogható bizonyíték, nem csak szavak, úgy, mint az előző ügyben. Hiába volt akkor is olyan bajtársam, aki mellettem állt, tanúskodott is, az nem volt kellő bizonyíték a bíróság szerint.

– Hogy tart jelenleg az ügy?

– Elég nehézkesen indul, mivel még tárgyalást sem hajlandóak kitűzni. Feljelentést tettünk, természetesen az ügyészség elutasította, azt megfellebbeztük, azt is elutasították, és így eljutottunk a pótmagánvádas eljárásig. Ugyanaz a történet, mint az előző, csak jelen esetben a bíróság még csak tárgyalást sem hajlandó kitűzni.

Én úgy látom, hogy arra mennek, hogy húzzák az időt, kifárasszanak, kiidegeljenek minket. De nem fogjuk hagyni, megy ez is az Alkotmánybíróság elé, addig próbálkozunk, amíg el nem ismerik az igazunkat.