A Tisza vasökle lesújt – de nem a vendégmunkás-invázióra

A pécsi Tisza Dalárda az ötvenes évek legszebb munkásmozgalmi hagyományait elevenítette fel legutóbbi nyilvános fellépésén, amint az a Mecseki Betyár közösségi oldalán látható. A kórusmű színvonalától – miszerint ők „áradnak, nem fáradnak” – a pécsi Kodály Központ, a magyar zenei élet csúcsintézménye készül elbujdosni az országból, de ez a kisebbik baj.
A nagyobbik baj az, hogy a produkcióból egyértelműen látszik: a Tisza ugyanolyan baloldali gyökérzettel rendelkező, kommunista mozgalmi hagyományokat követ, mint az antifa Szikra Mozgalom erőszakos képviselői, akik 2023 februárjában embereket vertek véresre Budapest utcáin. A fenyegetés egyértelmű, a koreográfiából most sem hiányzott a felemelt, lesújtani készülő vasököl, ahogy a klasszikus mozgalmi jelszó sem.
Ököl, ököl, vasököl…
Varga Tamás, a Mi Hazánk pécsi önkormányzati képviselője kifejtette: „A produkció kapcsán is nyilvánvaló, hogy a Tisza és a Fidesz nem képviseli a magyar dolgozók valódi érdekeit. Ellenben a Mi Hazánk megalakulása óta következetesen fellép a munkavállalók érdekeinek érvényesítéséért, és országos kampányt indítva határozottan tiltakozik az utóbbi években felerősödött vendégmunkás-invázió ellen.”
A vendégmunkás-inváziót pedig nemcsak a Fidesz globalista kormánya, hanem a Tisza is teljes szívvel támogatja. A Tisza most bemutatott alelnöke, Forsthoffer Ágnes pár nappal ezelőtt így nyilatkozott: „Ki kell mondani, hogy szektorunknak szüksége van külföldi vendégmunkásokra.” De az a márciusi hír is emlékezetes, hogy Magyar Péter egyik fő tanácsadója, Barati Ágnes a vendégmunkásszállás bizniszben tevékenykedik.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás