Szalmonellás az ivóvíz ezen a két településen!

Vilonyán és Papkeszin szalmonellafertőzést mutattak ki az ivóvízben, így az kizárólag forralás után fogyasztható. A veol.hu szerkesztősége megkereste a Bakonykarszt Zrt.-t, hogy tájékoztatást kérjen a fertőzött ivóvízzel kapcsolatban.
A Bakonykarszt Zrt. tájékoztatta Vilonya és Papkeszi településeken élő felhasználókat, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Közegészségügyi és Járványügyi Osztályának határozata értelmében a két településen az ivóvíz kizárólag forralás után fogyasztható. A Kormányhivatal által Vilonya településen vett négy vízminta szalmonellabaktérium jelenlétét mutatta ki az ivóvízhálózatban, ezért a társaság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, hogy az érintett településeken ismét kifogástalan legyen az ivóvíz minősége – tudta meg a hírportál a megkeresésükre küldött válaszlevélből.
Intézkedéseket tettek a szalmonellafertőzött ivóvíz ügyében
A Bakonykarszt Zrt. a Kormányhivatal határozatában előírt, Vilonya és Papkeszi településeken található gyermekintézmények számára tartályos vízszállításról azonnal gondoskodott. Ezt ezeknél az intézményeknél mindaddig fenntartják, míg az ivóvíz minősége minden paraméter tekintetében kifogástalan nem lesz.
Megkezdték a teljes vízellátó víziközműrendszer fertőtlenítését a rendszerhez tartozó mind az öt települést érintően (Berhida, Ősi, Papkeszi, Vilonya, Királyszentistván). A fokozott fertőtlenítőszer-adagolás miatt a víz íze kissé eltérhet a megszokottól, de ez a fogyaszthatóságát nem befolyásolja – olvasható a cikkben.
A vízminőségi probléma okának felderítése érdekében azonnali, mindenre kiterjedő vízmintázási programot hajtanak végre.
(Kiemelt kép forrása: Pexels)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás