Korábbi bérlőktől vásárolhatott fel kedvezményesen vett önkormányzati lakásokat a Tisza soproni jelöltje
Hallerné Nagy Anikó és Magyar Péter | Kép forrása: Tisza Párt
Önkormányzati lakásokat érintő ingatlanmutyiról számolt be a Mandiner. A lap állítása szerint a Tisza Győr-Moson-Sopron vármegyei 4. OEVK-ban induló jelöltje, Hallerné Nagy Anikó legalább hat, korábban Sopron megyei jogú város tulajdonában álló ingatlant vásárolt fel 2010–2018 között.
Mint írják, a tiszás jelölt leleményes, de morális értelemben megkérdőjelezhető módon jutott a lakásokhoz:
Hallerné Nagy Anikó a korábbi bérlőktől vásárolta fel a Sopron legdrágább, belvárosi részén elhelyezkedő ingatlanokat, miután azok kedvezményes áron megvásárolták őket az önkormányzattól.
Ez azért történhetett meg, mert a soproni önkormányzati lakásbérlők rögzített, mindenkire azonos módon vonatkozó szabályok szerint, kedvezményekkel vehették meg bérleményeiket. Az ügynek ez a része teljesen szabályos módon zajlott. A korábbi bérlők ezt követően adták el az ingatlanokat a később képviselőjelöltté vált tiszás ügyvédnőnek.
Jelenleg az egyik így szerzett lakásban helyezkedik el a képviselőjelölt irodája is. Hallerné a Mandiner birtokába került dokumentumok alapján egy műemlék jellegű épületben hat lakást vásárolt, ezek közül mindössze egyet vett meg saját jogú bérlőként.
További öt esetben a kedvezményesen vásárló bérlő után lett tulajdonos, egyszer ráadásul mindössze egy hónappal azután, hogy az önkormányzat eladta a lakást.
A sikeres adásvételek következtében Hallerné Nagy Anikó az impozáns, műemlék jellegű soproni társasház negyedét birtokolja. Az ügyvédnő korábban tagadta, hogy önkormányzati lakásokkal rendelkezne, azonban a Mandiner állítása szerint a tulajdoni lapok ennek ellenkezőjét bizonyítják. A lap az üggyel kapcsolatban kereste a képviselőjelöltet, ám ő nem válaszolt az ingatlanvásárlással kapcsolatban feltett kérdésekre.
Nem a soproni jelölt az egyetlen tiszás politikus, akinek kérdéses ingatlanügyei vannak:
Toroczkai László és Fiszter Zsuzsanna bizonyítékokat szereztek azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter 2020-ban a piaci ár közel kétszereséért adta el V. kerületi lakását Jellinek Dániel NER-es vállalkozó érdekkörének, a felszámoló maffiában való kapcsolatai részeként.
Ebben az ügyben a Mi Hazánk elnöke feljelentést is tett.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás