Borsodi szitu: mellkason szúrta vitapartnerét egy férfi Bőcsön
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet – derül ki a bíróság szerdai közleményéből.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és két társa 2024. szeptember 7-én az éjszakai órákban „szóváltásba” keveredtek a sértettel és a társaságában lévő férfival Bőcs egyik utcáján, melynek során egymást kölcsönösen bántalmazták.
A gyanúsított a fenti verekedés során elővett egy nagyjából 20 centiméter pengehosszúságú kést, és azzal a vele szemben álló sértett alkarját metsző mozdulattal megvágta, valamint megszúrta a mellkasa jobb oldalán.
A sértett a fenti cselekmény kapcsán egyebek mellett a mellkas 8 napon túl gyógyuló, szúrt sérülését szenvedte el. Az életveszélyes állapot elmaradása az idejekorán elvégzett orvosi beavatkozásnak volt köszönhető.
A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet emberölés bűntette kísérletének megállapítására.
A kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény súlyos büntetési tételére figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amit a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást, illetve előélete alapján és az eljárás más résztvevőivel való ellenséges viszonya miatt alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.
A bíróság ezt mérlegelve egy hónapra, 2026. március 25. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás