Stephen Hawking bikinis nőkkel koktélozik az Epstein-akták egyik fotóján
forrás: Epstein-akták
A 2018-ban meghalt brit tudós Jeffrey Epstein magánszigetén is megfordult.
Stephen Hawking szerepel az Epstein-akták egyik képén, két bikinis nő között, írja a 24.hu a Telegraphra hivatkozva. A 2018-ban meghalt brit fizikus egy napágyon fekszik a két nő között, akiknek az arcát az amerikai igazságügyi minisztérium kitakarta.
A fotó azon dokumentumok milliói között szerepelt, amelyeket nemrég adtak közzé a Jeffrey Epsteint érintő nyomozás részeként. A Telegraph szerint a kép egy tudományos konferencián készült a Ritz Carlton Hotelben a Virgin-szigeteken, 2006-ban.
A lap szerint a két nő Hawking gondozója volt, a fizikus közismerten ALS-betegségben szenvedett, több mint 50 éven át. 76 éves korában halt meg, miközben a betegség gyakran évek alatt is halálos lehet.
A tudóst 250 alkalommal említik az Epstein-aktákban, korábban olyan képeken is feltűnt, amelyeken Epstein magánszigetén tartózkodott. 2006-ban tengeralattjáró-túrára is ment Epsteinnel, aki saját maga fizette a tengeralattjáró módosítását, hogy Hawking is bele tudjon ülni. Összesen 21 tudós járt a szigeten.
Epstein 2015-ben egy emailt is írt, amiben azt fejtegette, hogyan lehetne cáfolni, hogy korábbi áldozata, Virginia Giuffre könyve szerint Hawking orgián is részt vett a szigeten.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás