Első fokon 11 év fegyházra ítélték a Toroczkai László által bemutatott nagyszénási pedofilt
Toroczkai László és a Bűnvadászok a pedofil apánál
2023 februárjában tartóztattak le Békés vármegyében egy történelemtanárt, akit azzal gyanúsítottak, hogy szexuális bűncselekményt követett el egyik, akkor 13 éves diákja sérelmére. A gyermek kihallgatása során azonban megrázó részlet derült ki: nem a tanár volt az első, aki bántalmazta őt. Akkor már évek óta saját apja használta.
A büntetőeljárás mögött egy évekig elhúzódó, szövevényes családi és hatósági dráma áll. Az iratok szerint az édesanya hosszú esztendőkön át küzdött, hogy visszakapja gyermekét, akitől – állítása szerint – akarata ellenére szakították el. Hét éven át tartó jogi csatározása során kérelmekkel és bizonyítékokkal igyekezett alátámasztani igazát, ám a kapcsolattartás korlátozása és a hatósági eljárások lassúsága miatt tehetetlen maradt.
Miközben az anya próbált biztonságos hátteret teremteni a közös jövőhöz, a kislány olyan környezetben nevelkedett, ahol folyamatos visszaélések áldozatává vált. A szörnyűségekre nem egyetlen eset, hanem egy hosszú ideig tartó bántalmazássorozat részeként derült fény, miután a tanár molesztálása miatt megindult a nyomozás, és a gyermek végre beszélni kezdett.
Ezt követően az események még sötétebb fordulatot vettek. A kislány gyermekotthonba került, ahonnan egy többszörösen büntetett férfi, V. Tibor vitte magával, és több mint egy éven át tartotta magánál. A férfi külföldre menekítette a gyereket; később bebizonyosodott, hogy V. Tibor az apa ismerőse volt.
Egy évvel ezelőtt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a Bűnvadászok stábjával látogatott el Békés vármegyébe.
Megkeresték a tanárt és az akkor még szabadlábon védekező, anyjával élő aberrált apát is. Az erről készült tényfeltáró videót több százezren látták, a felvételek pedig valósággal megrázták az országot.
Az eltűnt kislányt, akiről másfél éven át nem érkezett hír, a közösségi médiában is keresni kezdték. Fényképét és az anya üzenetét ezrek osztották meg. Különböző információk merültek fel: egyesek Ausztriában látták V. Tiborral – aki saját lányaként mutatta be őt –, mások Svájcból jelezték a gyermek hollétét.
Végül egy összehangolt akció keretében az osztrák hatóságok elfogták V. Tibort. A férfi telefonja gyermekekről készült felvételekkel volt tele; emberkereskedelem, gyermekprostitúció és gyermekpornográfia gyanújával vették őrizetbe.
A kislány hosszú és nehéz út után hazatért, és jelenleg biztonságban van. Az édesapa, Sz. Erik azonban még ekkor is cselhez folyamodott, hogy visszaszerezze a gyermeket: családbafogadási kérelmet nyújtott be, és egy újabb ismerőse is feltűnt a színen. Ezek a kétségbeesett próbálkozások feltehetően azt szolgálták volna, hogy a gyermek ne tehessen vallomást, és ne maradhasson védett helyen. A lány azonban megszólalt, és vallomása döntőnek bizonyult.
A közelmúltban megszülettek az elsőfokú ítéletek. A történelemtanárt, N. Zoltánt április 2-án minősített szexuális visszaélés, minősített gyermekpornográfia és kiskorú veszélyeztetése miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Emellett 6 évre eltiltották a közügyektől, és végleges hatállyal megtiltották számára minden olyan foglalkozás gyakorlását, amely során gyermekekkel kerülhetne kapcsolatba.
Az apa, Sz. Erik ügyében is határozat született: a Gyulai Törvényszék 11 év fegyházbüntetésre ítélte. Bár az ítélet nem jogerős, a nagyszénási férfit a bíróságról bilincsben vitték el, jelenleg pedig a szegedi Csillagbörtönben tölti fogságát.
Az ügy másodfokon folytatódik, de az első ítéletek fontos üzenetet hordoznak: az ilyen szörnytettek nem maradhatnak következmények nélkül.
Zéró tolerancia – társadalmi elvárás és politikai álláspont
Az ügy ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében a társadalom részéről egyértelmű az elvárás: a lehető legsúlyosabb következmények alkalmazása.
A Mi Hazánk Mozgalom korábban többször is hangsúlyozta a zéró tolerancia szükségességét és a lehető legsúlyosabb ítélet kiszabásának igényét ezen bűncselekményekkel szemben. A párt kezdeményezte azt is, hogy a visszaesés megelőzése érdekében – nemzetközi példák alapján – kerüljön napirendre a kémiai kasztráció lehetősége az ilyen jellegű bűnelkövetők esetében.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás