Így csúsztat a Covid-oltásokkal kapcsolatban a kormányközeli média

Kitűnő példáját mutatja a Covid-oltásokat erőltető Fidesz-kormány álságos kommunikációjának az a kormányközeli EconomX által közzétett cikk, mely egy angol, a Telegraphon megjelent írás fordítása. Igen ám, csak a végéről a konklúziót lefelejtették, így teljesen más, oltáspárti felhangot megütve, holott az eredeti cikk éppen egy beismerésről szólt, miszerint túlzásba vitték az oltások erőltetését.
Lássuk mit írt az EconomX nevű hírportál, mely az Indexet is tulajdonló Indamedia Network Zrt. részét képezi:
„A Stanford Egyetem új tanulmánya szerint a Covid-vakcinák jóval kevesebb életet mentettek meg, mint azt eddig feltételezték, a korábban több mint 14 millióra becsült helyett világszerte körülbelül 2,5 millió haláleset megelőzését segíthették elő.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2024-ben azt állította, hogy a Covid-oltások csak az első évben 14,4 millió ember életét mentették meg világszerte, egyes becslések pedig 20 millió körüli számot említettek.
Az öregeken segítettek
Az amerikai elit egyetem kutatócsoportja azt állapította meg, hogy a megelőzött halálesetek 90 százaléka a 60 év felettiek körében történt. A vakcinák mindössze 299 húsz év alatti fiatal és 1808 húsz és harminc év közötti személy életét mentették meg globálisan. A tanulmány szerint a 70 év felettiek tették ki a megmentett életek közel 70 százalékát, míg a 60-70 évesek további 20 százalékot.
Ezzel szemben a 20 év alattiak mindössze 0,01 százalékát, a 20-30 évesek pedig 0,07 százalékát képviselték a megmentett életeknek.
Az elemzés szerint összességében 5400 embert kellett beoltani egy élet megmentéséhez, míg a 30 év alattiaknál ez a szám 100 000 oltásra tehető.
Bírálták a kötelező oltást
A kutatók bírálták az agresszív kötelezővé tételt és a mindenki beoltására irányuló túlbuzgóságot, hozzátéve, hogy a megállapításoknak következményei vannak a jövőbeli oltási kampányok lebonyolítására nézve – írja a Telegraph.
A korai becslések olyan paramétereken alapultak, amelyek értékei nem egyeztethetők össze jelenlegi ismereteinkkel. Alapvetően észszerű lenne a haszon túlnyomó többségét élvező populációkat célozni, és békén hagyni azokat, akiknél kérdéses a kockázat-haszon és költség-haszon arány
– hangsúlyozta John Ioannidis, a Stanford Egyetem orvosprofesszora, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók úgy vélik, a korábbi modellek túlzottan pesszimista fertőzési halálozási rátákat és túlzottan optimista vakcina-hatékonyságot használhattak. A korábbi tanulmányok azt is alábecsülhették, hány ember fertőződött már meg tudtán kívül az oltás időpontjáig.
Stefania Boccia, a Szent Szív Katolikus Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy még az ezek a korábbinál konzervatívabbak számítások is koronavírus elleni oltások általános hasznára mutatnak rá. Elmondása szerint a legnagyobb előny a globális népesség egyik legsérülékenyebb rétegénél, az időseknél mutatható ki”
Amit kihagyott a kormánymédia
Itt ért véget az EconomX által átvett rész. Szemfüles olvasónk szúrta ki, hogy az eredeti írásban a következő sorok is szerepelnek, melyek teljesen új megvilágításba helyezik a leírtakat:
Az emberek kényszerítése az oltásra és azok elhallgattatása, akik aggodalmukat fejezték ki, valamint ezeknek az aggodalmaknak az okai mind igazolódtak ebben a jelentésben.”
Az új kutatás a Jama Health Forumban jelent meg.
Jól látható tehát, hogy ami nem a kormányzati narratívát erősíti, azt igyekeznek elhallgatni, míg arról sem itthon, sem külföldön nem mer őszintén beszélni a fősodrat, hogy vajon hány ember halálát okozhatták az Orbán Viktor által „golyóálló mellénynek” titulált oltások.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás