Az ukrajnai háború margójára: nyolcvan éve kezdődött a potsdami konferencia

Nyolcvan éve, 1945. július 17-én kezdődött meg az Európában már győztes nagyhatalmak potsdami konferenciája, amely a második világháború utáni világrend kereteit szabta meg. 1945 nyarától Európát gyakorlatilag kettéosztották, keleti fele évtizedekre szovjet uralom alá került. A konferencia fő témája Németország háború utáni sorsa volt, de körvonalazódtak a Közép-Európa jövőjével kapcsolatos elképzelések is.

Harry S. Truman amerikai elnök, Winston Churchill (majd július 28-ától Clement Attlee) brit miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin (Dzsugasvili), a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke folytattak megbeszéléseket július 17-e és augusztus 2-a között. A második világháborúban győztes szövetséges nagyhatalmak három vezetőjének tárgyalásai nyomán már megjelentek a hidegháborút kiváltó érdekellentétek is.

(forrás: hi-storylessons.eu)

Életre hívták az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, Franciaország és Kína Külügyminisztereinek Tanácsát, hogy az készítse elő a Németországgal, Ausztriával, Bulgáriával, Finnországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Romániával kötendő békeszerződéseket. A szövetségesek vezetői 1943 novemberében, Teheránban találkoztak először, ahol megállapodtak az együttműködés feltételeiről, majd 1945 februárjában a jaltai konferencián arról döntöttek, hogy a háborút a totális német vereségig folytatják.

A Berlint elfoglaló Sztálin elsődleges célja a stratégiai szempontból jelentős területek megszerzése és ellenőrzés alatt tartása volt, hogy bebiztosítsa magát egy esetleges nyugati támadás ellen. A másik két nagyhatalom egyetértésével Kelet-Poroszország északi részét a Szovjetunió exklávéként annektálta – a tartomány egykori fővárosa, Königsberg ma Kalinyingrád néven a kalinyingrádi kerület központja. Háborús győzelme után a Szovjetunió végleg beolvasztotta az 1940-ben megszállt balti államokat is, és megszerezte a benesi Csehszlovákiától Kárpátalját.

Ahhoz is ragaszkodott, hogy az 1919–21-es szovjet–lengyel háború során elvesztett területeket visszavegye, s az új határ a Jaltában már elfogadott Curzon-vonal legyen. Az ily módon Szovjetunióhoz került területekről a szovjet hatóságok által szervezett lakosságcsere keretében a lengyeleket a mai Lengyelország területére, a két világháború között Kelet-Lengyelországban élt ukránokat, fehéroroszokat és litvánokat pedig a Szovjetunióba költöztették.

Az amerikai elnök beleegyezett a szovjet érdekű területi felosztásba, mert nem akart belebonyolódni az európai egyensúlypolitikába, és nem kívánta kockára tenni Moszkva Japán elleni hadba lépését.

1945. július 16-án az új-mexikói San Antonio közelében a White Sands Rakétakísérleti Telep sivatagi területén az amerikaiak sikerrel próbálták ki az első atombombát. Trumant táviratban értesítették az atomrobbantásról. Július 24-én Truman a konferencia szünetében felfedte Sztálin előtt az atomfegyver sikeres kipróbálását. Miután Hirohito császár elutasította a szövetségesek és Kína július 26-án tett, feltétlen megadásra felszólítását, és a konferencián Sztálin nyilatkozatban biztosította szövetségeseit, hogy „a megállapított időben” belép a Japán elleni hadműveletekbe, a konferencia augusztus 2-i berekesztése után az atombomba bevetéséről döntöttek. Az augusztus 6-i és 9-i támadások során amerikaiak ledobtak két atombombát, amely elpusztította Hirosimát, majd Nagaszakit, és több tízezer civil halálát okozta.

Potsdam Cecilienhof kastélyában augusztus 2-án írták alá a megállapodásokat rögzítő, tizennégy pontos záróközleményt, amelyben rendelkeztek a párizsi békekonferencia előkészítéséről, a területi felosztásról, az Anschluss érvénytelenné nyilvánításáról, a német jóvátételről, a háborús bűnösök megbüntetéséről. 

A potsdami megállapodás 13. pontja rendelkezik a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi német lakosság németországi áttelepítéséről,

melynek végrehajtása során több millió egykori német állampolgárt és úgynevezett népi németet űztek el vagy telepítettek át Németország megszállási zónáiba.

Magyarországról több mint kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgárt telepítettek ki, miközben megközelítőleg kilencvenezer felvidéki magyart deportáltak Magyarországra. 

A kitelepítést id. Antall József, az 1990-ben hatalomra került Antall József miniszterelnök apja irányította, aki 1945-ben a Népgondozó Hivatal vezetője volt. Álláspontját így fogalmazta meg a kitelepítési rendelet vitájában: „Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, hogy minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől.” A kitelepítés a Nagy Imre által 1946. januárjában kiadott rendelet alapján indult meg. 2009 óta az Országház előtti pesti rakpart viseli idősebb Antall József nevét.