„Ha úgy alakul a külföldi helyzet, semmi akadálya sincs, hogy előálljunk határigazítási követeléssel”

Százöt évvel a Nagy-Trianon kastélyban aláírt, hazánkra vonatkozó versailles-i békediktátum után a magyar kormányzat és diplomácia legsúlyosabb adóssága még mindig az egységes és főleg hatékony magyar Trianon-politika kialakítása. A trianoni veszteséglista – Magyarország elvesztette területének kéthatmadát, kisebbségi sorba taszítottak 3,3 millió magyart, odalett az ásványvagyon 60–80 százaléka, a vasúthálózat és a kiépített utak több mint 60 százaléka, az ipartelepek 56 százaléka – ma már tananyag, mint a római birodalom bukása. A többség számára holt betű, nem több. 

Van még érzelmi politizálás itthon, s itt-ott, amennyire lehet az elszakított részeken is, ami nem lebecsülendő a magyar identitás erősítése szempontjából. Csak éppen senki más nem érez együtt velünk, sőt folyamatos a magyar nemzeti kisebbségek jogainak csorbítása: legyen az nemzeti kisebbségi nyelvi oktatás felszámolása, nyolc évszázados katolikus közösség kilakoltatása, ciános, sós, és más természeti katasztrófák előidézése az ősi magyar föld teljes kizsákmányolásával, vagy akár a nyitrai diáklány megverése, mert magyarul beszélt az utcán, és a kisebbségi történész kirúgása a munkahelyéről. 

Magyarország angyalos címere (forrás: kurultaj.hu)

A trianoni szerződés nemcsak égbe kiáltóan igazságtalan, de kártékony is, és nem csak a magyarság, hanem a teljes, soknépességű Kárpát-medence számára. 

Egész Közép-Európa javát szolgálná egy belátáson alapuló, a trianoni szétszakítottságot gyakorlati ügyek mentén megszüntető, közös akciópolitika kialakítása a térségben. 

Ennek ellenére a magyar külpolitika az elmúlt harmincöt évben nem volt képes hatékony, eredményeket felmutató, Trianon kártételeit felszámoló vagy enyhítő politika kialakítására, diplomáciai képviseletére. 

Az Antall–Jeszenszky-, majd Horn-féle, a jelenlegi határok változtathatatlanságát elfogadó, alapszerződéses külpolitika tulajdonképp a kádári „legyünk tekintettel a szomszédok érzékenységére, azzal a magyar kisebbség javát szolgáljuk” ideológia hazaárulással felérő meghunyászkodásának folytatása. A mai hangos brüsszelezés ugyan visszhangosabb akusztikájú, de végeredményben ugyanolyan behódolás a nagyhatalmaknak. Legjobb esetben hintapolitika.

Bánffy Miklós (forrás: baloghpet.com)

Gróf Bánffy Miklós 1921 áprilisától 1922 decemberéig volt Magyarország külügyminisztere. 1945-ben megírt Huszonöt év című emlékirata egy vérbeli diplomata tisztánlátásával elemzi a magyar kül- és belpolitika Trianonnal kapcsolatos viselkedésének haszontalanságát, olykor káros tevékenységét. 

„A nagyhatalmaknál, középhatalmaknál a külügyi szolgálat, ha ilyen kérdés lehetővé válik, bármikor követelni tudja a határok revízióját. Erre semmi propaganda és előzetes állásfoglalás nem szükséges. 

Ha úgy alakul a külföldi helyzet, ha alkalom van arra, semmi akadálya sincs, hogy akár váratlanul előálljunk területi vagy határigazítási követeléssel. 

Így tett például Románia 1912-ben, a balkáni háború második fázisában. Dobrudzsáról addig nem beszélt senki. Mikor azonban Bulgáriára megharagudott Oroszország, váratlanul fölfedezte, hogy neki igényei vannak reá, és rövid, vértelen támadással meg is szerezte. (...) 

A hangos propaganda azonban csakis káros. Káros, mert csöndes időben a külföldi közvélemény azt az országot, aki folyton szaval és fenyegetőzik, békerontónak tartja, és rossz szemmel nézi mint olyat, aki az ő nyugalmát állandóan zavarni akarja. Káros, sőt ostobaság is, mert az ellenfélt folyton figyelmezteti, és ellenintézkedésre sarkallja. (...)

Külügyi politikát csak úgy lehet sikeresen vinni, ha azt az államfő, kormányelnök vagy külügyminiszter csinálja, az összes körülmények kellő ismeretében hűvösen és tárgyilagosan. A közvélemény sohasem lehet elég tájékozott, és nála nem az okosság és az államérdek lesz a döntő, hanem a szenvedély. Ezért szenvedélyt felidézni néha kell és szükséges, de csak akkor, ha közvetlenül valami cselekvés is követheti.”

Közép-Európa szíve (forrás: kurultaj.hu)

Most, az orosz–ukrán háború idején éppen „úgy alakul a helyzet”, hogy lépni kell és lehet a diplomáciának. Nem is területért, hanem a kárpátaljai nemzeti kisebbségi jogok végre-valahára érvényesítéséért. Szót kell érteni a nagyhatalmakkal, ami azt jelenti, hogy be kell láttatni velük: az ő érdekük is azt kívánja, hogy a kárpátaljai magyarság identitáshoz való jogának biztosítása, ennek kikényszerítése nekik is hasznukra válik.