„Háborúban is fel lehet vetni a nemzeti kisebbségek jogait”

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó interjút adott a Magyar Jelennek abból az alkalomból, hogy egy nemrég megjelent tanulmánykötetükben Kalmár Ferenc európai uniós különmegbízottal és Andrássy György jogászprofesszorral bemutatják, milyen jogelméleti és diplomáciai akadályok állnak az őshonos nemzeti kisebbségek alapvető emberi jogainak, az identitás védelmének, a nyelvszabadságnak és az önrendelkezés jogának uniós elismertetése előtt. 

„Amikor az európai nemzeti kisebbségek ügyéről beszélünk, mi nem csupán kritikát fogalmazunk meg az unió irányába, hanem konkrét javaslataink is vannak, amelyek a több mint ötvenmillió, hasonló sorban élő közösség javát szolgálják” – jelentette ki a főtanácsadó asszony. „Erről szól a Kalmár Ferenc nagykövet-különmegbízott úrral kidolgozott javaslatunk is, mely a szülőföldhöz, valamint az identitás védelméhez való jogot biztosítja, és 

ehhez egy további, a védelmet garantáló jogi eszközigényként fogalmaztunk meg: a dedikált biztosi pozíció létrehozását.

Meggyőződésünk, hogy ez nagyban elősegítené az őshonos kisebbségek helyzetének javítását. Egyrészt azzal, hogy láthatóan felvállalná a nemzeti kisebbségek ügyét az unió, másrészt e figyelemmel konkrétan a stabilitási kockázatok minimalizálását érhetnénk el.”

– Van-e stratégiája a kormánynak a nemzeti kisebbségek ügyének előmozdítására? 

– Természetesen. Ennek kiinduló alapja az Alaptörvényben rögzített: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, 

támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással, és Magyarországgal.” 

Megjegyzem, az előző Alkotmány a felelősséget érez kitételt tartalmazta. Minőségi a különbség a két közelítés és magatartás között. A kapcsolódó nemzetstratégia 2011-ben került elfogadásra, mely a magyarországi igazgatás, és a határon túli közösségek számára fogalmaz meg célokat és feladatokat, közösségeink megmaradása, gyarapodása érdekében. Ehhez fontos eszköz a párbeszéd intézményrendszere, mely közös tudást teremt és elősegíti a stratégia céljainak megvalósítását.

– Milyen eredményeket ért el a kormány?

– A tizenöt éve megalkotott jogszabályokkal, és az azt követő intézkedésekkel, nevezetesen: az állampolgárság megadásával; a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a Magyar Diaszpóra Tanács működtetésével; a stratégia megalkotásával, ösztöndíjprogramokkal, a támogatások bővítésével; a Határtalanul Program, a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Petőfi Sándor Program beindításával; a beiskolázási támogatással – hogy csak néhányat említsek, sikerült a nemzetegyesítést megvalósítani. Számunkra elsősorban a közösségeink akarata és jövőképe az irányadó, és ahhoz biztosítunk támogatást.

– Tettek-e konkrét lépéseket, folynak-e tárgyalások az 1991-es kárpátaljai népszavazás eredményének megvalósítására?

– Jelenleg elsősorban a 2015 óta tapasztalható jogfosztások és jogszűkítések tekintetében folynak tárgyalások, hiszen azóta az oktatásra, a nyelvi jogokra, az őshonos közösségekre, továbbá a járások kialakítására vonatkozó szabályok mind visszalépést jelentettek az előző időszakhoz képest, és ezen a helyzeten a háború még inkább rontott. Így most elsősorban a 2015 előtti időszakra vonatkozó szabályok visszaállítása az elsődleges cél. 

Ez nem jelenti azt, hogy a kérdésben megfogalmazott autonómiára vonatkozó érvényes népszavazást ne lehetne, a reményeim szerint mielőbb bekövetkező béke megteremtését követő tárgyalásokon felvetni. 

Ma sokan azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán a háború idején szabad-e a nemzeti kisebbségek jogait felvetni. Erre az a válaszom, hogy igen, a háború nem adhat felmentést a szabályok be- és megtartása alól. Sőt, ha Ukrajna EU-integrációs törekvéseit tekintem, akkor addig fel sem vethető, amíg az ott élő nemzeti kisebbségi közösségek jogszűkítése zajlik.

– Hogyan értékeli a rendszerváltás óta az egyes kormányok kisebbségpolitikáját? 

– Amennyiben a Magyarországon élő nemzetiségeket tekintem, úgy egy nagy előrelépésnek tartom a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletének megteremtését, az ombudsmanhelyettesi pozíció létrehozását, továbbá az évtizedek alatt kialakított kisebbségi önkormányzati rendszer megvalósítását, amely a teljes körű kulturális autonómia működtetését elősegíti. Bonyolultabb a helyzet a külhonban élő közösségeink tekintetében. Ebben csak néhány mérföldkövet emelnék ki. Antal József miniszterelnök úr 15 millió magyar miniszterelnökének tekintette magát, ami egy minőségi változást jelentett az előzőekhez képest, a Horn-kormány ideje alatt került sor az első magyar–magyar párbeszédet megteremtő fórum létrehozására, amely az első Orbán-kormány ideje alatt intézményesült. 

A mélypontot a szégyenletes 2004. december 5-i népszavazás jelentette, amely minden párbeszédet megszakított. 

Én akkor házelnökként létrehoztam a párbeszéd parlamenti dimenzióját, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amelyet Kövér László házelnök úr is tovább működtet, és éppen június 5-én volt a legutóbbi plenáris ülése. 2010 óta egy paradigmaváltás ment végbe a nemzetpolitikában, azóta megvalósították, ahogy említettem a nemzet közjogi újraegyesítését.