Amiről nem beszélt Dopeman és Orbán Viktor: adósrabszolgaság, globális diktatúra és romló közbiztonság

Magyarország miniszterelnöke a napokban egyórás interjút adott a Dopeman nevű, korábban fiatalkorúak megerőszakolását és nők megverését, jelenleg zen-buddhista tanokat népszerűsítő rappernek. A kedélyesre hangolt beszélgetésben Orbán Viktor előhozta Csurka Istvánt is, a Magyar Fórumban 1990. március 31-én megjelent és híressé vált Apák és fiúk című cikket tévesen neki tulajdonítva, bár annyi igazsággal, hogy akár ő is írhatta volna.

A választások közeledtével a fideszes politikaformálók és véleményalakítók körében határozottan divattá vált Csurkára hivatkozva nemzeti pecséttel hitelesíteni politikai irányvonalukat. Kérdés azonban, hogy 

a Fidesz pragmatista politikája, amely végső soron mindig meghajol a nagyobb erő, a globális hatalomgyakorlás előtt, valóban kiállna-e egy mélyebb, csurkai átvilágítást. 

Ezt csak úgy lehetne eldönteni, ha Orbán Viktor vállalna egy csurkai megméretést, amelyre persze a Magyar Jelennek nincs esélye, hisz a hírportál eddig még azt sem tudta elérni, hogy a Kormányinfókra beengedjék munkatársukat.

Képzeletbeli interjúnkban persze nem zebrákkal és zen-budhizmussal, de még Hatvanpusztával sem rabolnánk a miniszterelnök drága idejét, az alábbi, csurkista problémakörökkel, a magyarság mindennapos, égető gondjaival azonban annál inkább:

• Gazdaság, devizahitelek: Az 1990-es években elkótyavetyélték a magyar termelővagyont. A kétezres évtizedben a devizahitelezéssel megrendítették a magyarok ingatlanvagyoni helyzetét. A banki árfolyam- és árréstrükközéssel adósrabszolgaságra kényszerített másfélmilliónyi magyarságból még ma is tíz- és százezreket fenyeget a kilakoltatás és végrehajtás emberhez méltatlan eljárása. És 2025-ben ez a fogyatkozó lélekszámú ország ott tart, hogy az új nemzedék még mindig csak hitelre tud magának ingatlantulajdonnal lakhatást teremteni. 

A fiatal generációk is el fognak adósodni éppúgy, ahogy szüleik nyögték egy életen át a felvett hiteleket.

Ennek fényében, és az elmúlt tizenöt év száztizenhat százalékos, kumulatív inflációjára tekintettel milyennek látja a nemzet vagyoni helyzetét, amelynek értéke Nagy Márton miniszter szavai szerint megduplázódott 2010 óta? Hol van ez a megduplázódott nemzeti vagyon? Elvitte az infláció és a bankok?

• Végrehajtások, kilakoltatás: Tervezi-e a kormány a végrehajtások profitorientált rendszerének megváltoztatását, a kiszolgáltatott rétegek érdekében egy szigorúan felügyelt és méltányos rendszer létrehozását? 

• Bankpolitika, 2015-ös EBRD-paktum: Tervezi-e a kormány, hogy felülvizsgálja a paktumban vállalt, a bankoknak biztosított előnyöket a magyarság példátlanul magas banki terheinek csökkentése érdekében? Tervez-e a kormány jogszabályhozatalt, amely a bankokat kötelezi a devizakárosultak ügyének tisztességes rendezésére?

• Munka alapú társadalom: Tervez-e a kormány törvényi szabályozást az ázsiai vendégmunkás-áradat ellen? Az ország középső és keleti vidékein egyre égetőbb probléma, hogy a helyben szűk munkaerőpiacot távol-keleti dolgozókkal töltik fel a cégek, miközben a magyarok több mint felének eleve a mediánkereset alatti a havi jövedelme, ami relatív szegénységet jelent. Ebben nyomják őket még mélyebbre a Fülöp-szigeteki, és máshonnan importált bérrabszolgák. Tervezi-e a kormány a sokmilliárdos költségvetési támogatással idetelepített multik rászorítását a munkavállalók méltó bérezésének megteremtésére?

• Mezőgazdaság, földtulajdon: 2010-ben 567 000 volt a családi gazdaságok száma, 2023-ban már csak 200 000. Magyarország földtulajdona egyre kevesebb kézbe koncentrálódik. 

Ki fogják vásárolni alólunk az utolsó rög magyar földet is, cselédek leszünk saját hazánkban, miközben a kormány csak a nagyüzemi agráripart támogatja.

• Cigányság: A cigányság nem középosztályosodó, túlnyomó létszámú rétege dinamikusan bővül. Pár napja éppen az esélyegyenlőségük megteremtésével foglalkozó egyik alapítvány vezetője jelentette be, hogy nem tudják alátámasztani a kormányzat sikerkommunikációját a cigányság fiatalabb generációinak szocializálásában. Belátja-e a kormány a tulajdonképpen az ötvenes évek óta folyó állami integrációs politika sikertelenségét, és 

a milliárdok haszontalan elköltése helyett tervez-e kialakítani új stratégiát a cigánykérdésben?

• Bűnvadászok: A KSH 2023-as, lezárt évi adatai szerint 178 172 regisztrált bűncselekmény történt, ami jelentős növekedést mutat az előző évhez képest. Különösen a tolvajlások és csalások száma nőtt meg kiemelkedő mértékben. Hogyan értékeli Orbán Viktor a Bűnvadászok működését, amely a kiszolgáltatott embereket védi a gátlástalan, bűnözői agresszivitástól, és ezért az egyik legnagyobb lakossági támogatást élvező nemzeti civil kezdeményezés?

• Kultúra, oktatás: Csurka munkásságának vezérfonala a magyarság öntudatra ébredésének szolgálata volt. Ennek legfőbb eszköze a szellemi alapok megerősítése. Hol tartunk ebben ma? Hány irodalomóra van az általános iskolákban ahhoz a kilenchez képest, amelyet Szabó Dezső kívánatosnak tartott az akkor még heti hat helyett? Kik és mit oktatnak az egyetemek jogi és bölcsészeti karain, ha jogászprofesszorok a köztársasági elnök zsarolását és megfélemlítését vetik fel, mások pedig a magyar etnikumról, mint kitalációról beszélnek?

Dopemannel kvaterkázni könnyű, és politikai marketing szempontból hálás feladat. Nehéz és kényelmetlen viszont számot adni a három ciklus óta tartó kormányzás eredményességéről az elkötelezetten nép-nemzeti, keresztény szellemű társadalmi réteget képviselő sajtófórum, a Magyar Jelen sok százezres tábora előtt. Igazi kihívás, nem számíthatunk rá, hogy Orbán Viktor vállalja. Ezt a számvetést tehát minden választónak magának kell elvégeznie, ahogy azt Csurka István is megtette 2002-ben, az első Orbán-ciklus végén, egyetlen mondatban, így összegezve: 

„Kormányzása négy éve alatt elhárította magától a gyökeres megoldásokat, rejtve, vagy némi kis berzenkedéssel kiszolgálta a globális tőkét.” 

Ma sem mondhatunk mást.