Lokálpatrióta összefogás „alakult” a Serházzugi Holt-Tisza megmentéséért
A Holt-Tisza | Fotó: Ng.24.hu
A Légió Hungária ugyan továbbra is távol tartja magát a pártpolitikától, azonban ügyek mentén képes az együttműködésre. Ennek szép példáját mutatta be a mozgalom most Csongrád-Csanád vármegyében. Ahogy a mozgalom a Telegram-csatornáján írta, a tagjai örömmel értesültek arról, hogy Laczkó Zsolt, a Mi Hazánk Mozgalom csongrádi frakcióvezetője idén is lépéseket tesz a Serházzugi Holt-Tisza megmentése érdekében.
„A képviselő még 2022-ben hívta fel a vármegyei közgyűlés figyelmét a holtágak élővilágát fenyegető alacsony vízszint veszélyére, és szorgalmazta azok, illetve a belvízvédelmi csatornák feltöltését. Nem sok sikerrel” – emlékeztet a Légió Hungária. Végül aztán 2023-ban Laczkó Zsolt önerőből volt kénytelen nekilátni a szivattyúrendszer kiépítésének, amely által az élő Tiszából elegendő mennyiségű víz juttatható a holtágba, ezáltal megmentve annak élővilágát.
A projekt megvalósulását csapatán kívül önkéntesek, főleg csongrádi és bokrosi lakosok segítették, és segítik a mai napig is, mert a szivattyú állandó, 24 órás felügyeletet igényel. Ehhez jelenleg is várják önkéntesek jelentkezését – tették hozzá a bejegyzésben.
„Lokálpatriótaként mi is kötelességünknek éreztük, hogy kivegyük a részünk, és legalább ennyivel segítsünk” – írta a szervezet. Azonban a mozgalom fontosnak tartotta leszögezni, hogy továbbra sem foglalkozik a pártpolitikával: „Itt most nem is pártpolitikáról van szó, hanem arról a gyönyörű természeti kincsről, mely többek közt jelen sorok írójának szülővárosát és otthonát körülöleli, és aminek hiánya által a lélek jóval üresebb, a világ pedig jóval szegényebb hely lenne.”
„Legyünk hálásak a természetnek, és becsüljük meg, vigyázzunk arra, amit adott nekünk. Illetve segítsük azokat, akik ugyanígy gondolkodnak, és otthonaink megmentésére törekednek. Őket ezúton is köszönet illeti!” – zárta bejegyzését a Légió Hungária.
„A György-víz vízpótlását továbbra is önkéntesekkel, civil, valamint önkormányzati támogatásokkal biztosítjuk. Legalább március 18-ig szeretnénk a Tisza vizét átemelni a György-vízbe, de ehhez további önkéntes jelentkezőket várunk, akik felügyelik a szivattyú működését” – írta szombaton hivatalos Facebook-oldalán a Mi Hazánk politikusa. Aki szeretne segíteni ebben az önkéntes misszióban, az a 06-30/349-16-39-es telefonszámon jelentkezhet Laczkó Zsoltnál.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás