A durbani konferencia tanulságai és a zéró tolerancia

Teljes kommunikációs össztűz zúdult az idegenrendészetileg pár napja kitiltott rapzenekarra, amely számaiban Izrael-ellenes, palesztinbarát jelszavakat hangoztatott. Felszólalt ellenük a Mazsihisz és Bóka János miniszter, majd Orbán Viktor miniszterelnök is odacsapott, és kijelentette: „gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra”. A zenekar álláspontja az, hogy ők Izrael állam Gázában folyó népirtása, a palesztinok elleni zsidó népirtás, és nem a zsidók ellen szólalnak fel.

A miniszterelnök tusványosi beszédében is nyomatékosította a mégiscsak szubkulturális szintű jelenség elleni állami intézkedés fontosságát. Jóllehet kulturális és politikai nézőpontból is több megközelítést lehet adni a kitiltásnak, az alapprobléma azonban mégis az a fogalmi zűrzavar, amely a kormányzati és tudatipari kommunikációban megnyilvánul.

Antiszemitizmus, anticionizmus, antijudaizmus fogalmai keverednek össze a terrorizmus vádjával és bármivel, egyetlen cél érdekében, hogy a fehér kultúra és genetika a 21. század végére szétoldódjék a színes népek erkölcsi és fizikai életformáiban. 

Történelmi jelentésüket tekintve az antijudaizmus fogalma teológiai eredetű, és a második világháború előtt használatos szinonímája volt a zsidóság nagyméretű európai és amerikai pozíciószerzését ellenző álláspontnak, az anticionizmus pedig az önálló zsidó állam megalapítását ellenezte, később pedig Izrael állam politikáját kritizálta.

Szabó Dezső, a két világháború közti irodalom nemzeti radikális vezéregyénisége Az antijudaizmus bírálata című tanulmányában a klasszika-filológus pontosságával határozta meg, mi az antiszemitizmus: a zsidóság zsargonszava, amivel azokat támadják, akik a magyar érdekekért szólalnak fel. Ez a zsargon, vagyis pontatlan, helytelen fogalom azóta hatalmas karriert futott be. Törvényi büntetéssel járó jogi szakkifejezéssé lépett elő a gyűlöletbeszéddel együtt, ami szintén vaskos magyartalanság. Gyűlöletbeszéd nincs. Gyűlölet van, ez egy érzés, gyűlölködő beszéd is van, de a gyűlöletbeszéd éppolyan értelmetlen szófacsarás, mint az oltakozás.

Az antiszemita ma a legfőbb szellemi Káin-bélyeg, a legszigorúbb tiltószó. Antiszemitának, azaz zsidóellenesnek lenni tilos. A politika bikkfa nyelvén zéró tolerancia van kimondva rá állami szinten. 

Hogy ki számít zsidónak vallási, nyelvi vagy genetikai szempontok alapján, és szabad-e tudnunk, felismernünk, hogy ki zsidó, ki nem, ugyanakkor nagyon is tiszteletben kell tartanunk, ki az, hogy még véletlenül se bántsuk meg – ezek mind-mind tisztázatlan elvárások és tisztázhatatlan kérdések, viszont ezt a képlékeny, meghatározhatatlan társadalmi alakzatot kiemelt állami intézkedések és törvények védik.

Azonban a legkövetkezetesebb kommunikációs túlerő, és az összes törvényi szankció sem képes elfojtani a zsidóság világban elfoglalt meghatározó szerepe, befolyása ellen tiltakozó, elsősorban szintén szemita rasszhoz tartozó tömegek szavát. Az ENSZ által 2001 szeptemberében megtartott durbani Rasszizmus elleni Világkonferencián nem tudták megakadályozni, hogy elhangozzék a „felvetés, hogy a cionizmus rasszizmus, hogy Izrael-Amerika népirtó hatalom, a globalizmus számára felért egy politikai Sztálingráddal. A szegények ki akarták mondani, hogy a cionizmus fajgyűlölő ideológia, Izrael és az őt támogató és eltartó USA népirtó hatalom. A tudatipar felismerte a nagy veszélyt: legfontosabb szellemi tápterületén, Európában is kezd ez az USA és Izrael közel-keleti tevékenységét reálisan megítélő nézet terjedni” – összegzi Csurka István a konferencia máig ható tanulságait.

Ugyanekkor, 2001-ben, a WTC-tornyok elleni támadással kezdődött meg az antiszemitizmusnak a tudatipar általi egybemosása a terrorizmussal a globális közbeszédben. 

Aki tehát Izrael politikáját bírálja, az nem anticionista, tehát nem egy állami politikát bírál, amely Gázában tíz- és százezrek halálát, éhínségét okozza, hanem antiszemita, azaz fajgyűlölőnek van kikiáltva kormányzati szinten. Végső soron terrorista.

Az anticionizmus összemosása az antiszemitizmussal jelenleg még hasznos eszköz a fehér keresztény közvélemény kordában tartására, lelkiismeretükön keresztül. Hosszabb távon azonban visszaüt ez a kommunikációs stratégia, mert előbb-utóbb a népek tényleg azonosítják a világban mindenfelé élő zsidóság gondolkodását a zsidó állam politikájával, és felülkerekedik a reális megítélés, hogy az a politika, amit Izrael folytat, nem más, mint népirtás. És ha a durbani konferencia felvetése felismert valósággá válik, a népek zéró toleranciája esetleg a zsidóság, és nem az antiszemitizmus ellen fog realizálódni.