„A lovasáldás pillanatai segítenek megállni és kiszakadni a hétköznapi hajtásból. Ilyenkor a ló nem csupán eszköz vagy társ, hanem egy tanító, aki alázatra és önismeretre nevel minket” – mondja Reiter Zoltán, aki a lovak iránt érzett tiszteletet és az ősi hagyományok jelentőségét hozza közelebb a mai kor emberéhez. A legutóbbi Hazai Vásár után a lovak és a lovasok mély kapcsolatáról, a mai lovassportok helyzetéről, valamint az élő hagyományőrzés izgalmas lehetőségeiről beszélgettünk. Temesvári Márta interjúja.
– A legutóbbi Hazai Vásár különleges pillanata volt a lovas bemutató és a lovasáldás, ahol a lovakat tejjel és vajjal kented meg egy ősi hagyomány szerint. Innen ered egyébként a „tejben-vajban füröszt” kifejezésünk is. Mit jelent számodra ez a szertartás, és mit érez ilyenkor egy mai lovas?
– A szertartások fontosak lehetnek a mai világban az érző és gondolkodó embereknek, akik képesek még megnyílni a belső béke felé. Az áldás abban erősít meg, ami a legjobb: abban, amit magunknak vagy másoknak kívánunk úgy, hogy az minden érző lény javát szolgálja. Manapság kevés lehetőség nyílik az ilyen pillanatok megélésére az információs dömpingben. Egy őrült világban élünk, amelyben a lovasáldás pillanatnyi megállást hoz a mindennapokba. Azoknak a lovasoknak, akiknek a lovuk valódi társuk és barátjuk, és nem csak haszonszerzésből tartják az állatot, az ilyen események valódi élményt jelentenek. Emellett ez fontos kapcsolatteremtő és csapatépítő alkalom is a résztvevők számára.
– A lovasáldás hagyománya egészen a középkorig, sőt Szent László koráig nyúlik vissza. A ló az ember mellett állt háborúban, munkában és ünnepek idején is. Szerinted a mai ember érti még ennek a kapcsolatnak a mélységét?
– Régen a ló sebességével terjedtek az információk, a lovak és a jószágok erejével működött a gazdaság, sőt a birodalmak sorsa is rajtuk múlt. A ló évezredeken át státuszszimbólumnak számított, és elképzelhetetlen volt nélküle az élet. Mára ez a szerep az ipari forradalom és a technikai fejlődés hatására háttérbe szorult. A ló mára a sport és a kikapcsolódás egyik formájává vált, emellett terápiás célokra is használják, ami újra felértékeli a jelentőségét.
Az elmúlt időszakban óriási változás ment végbe hazánkban és világszerte: míg régen a lovaglás férfias tevékenység volt, mára a lovasok 95 százaléka nő vagy gyerek. A férfiak ma már inkább az autókat és a motorokat részesítik előnyben, a lányok viszont a bennük lévő gondoskodó ösztönnel fordulnak a lovak felé.
Reiter Zoltán | Kép forrása: Temesvári Márta
– A magyarokat gyakran nevezik lovas nemzetnek. Mit gondolsz, ez ma még valós tartalommal bír, vagy inkább csak egy szép történelmi emlék?
– Mit mondjak, a szépet vagy az igazat? Kezdem a széppel. Valóban van egyfajta génemlékezet a magyarokban, amit igazol az, ahogyan egy magyar fiatal a lóra ül. A magyar ember természetesebben mozog a lovon, mint egy nyugat-európai. Most pedig jöjjön az igazság: az eredményeink sajnos nem igazolják vissza a lovas nemzet mítoszát, sem a lótenyésztésben, sem a lovassportokban. Sok külföldi lovast ismerek, akik olyan mentalitással és tudással fordulnak a lovakhoz, mint a régi sztyeppei népek, köztük az ősmagyarok. Véleményem szerint az angol nyerges lovaglási stílus többet ártott nekünk, mint amennyit használt. Lehet, hogy ezért megköveznek, de szerintem mára már csak emlék, hogy a magyar lóra termett.
– A bemutatóid nemcsak látványosak, hanem hagyományőrző jellegűek is. Te inkább szórakoztatni szeretnél, vagy tanítani?
– A jó tanár mindig felkelti a diákok kedvét a tanuláshoz. A mai iskolarendszer sajnos még mindig a pavlovi reflexekre épít: elveszik a gyerekek kedvét, és csak egy újabb téglát faragnak belőlük a falba.
Gondoljunk bele: ha lenne az oktatásban olyan történelemtanár, aki az összefüggéseket, az ok-okozati viszonyokat látványosan és élményközpontúan tanítaná – ahogy például Kassai Lajos vagy sok más lelkes hagyományőrző –, akkor ma sok minden másképp alakulna.
Tehát a válaszom az, hogy érdekfeszítően szeretnénk bemutatni a hagyományainkat, de semmiképpen sem cirkuszi mutatványként. Az igazi tanítás az érdeklődés felkeltése, az igazi tanulás a tapasztalatok ellenőrzése, az igazi bölcsesség pedig a megélt tudásból fakad. Minden bölcsesség tapasztalatból születik, de nem minden tapasztalatból lesz bölcsesség. Ma nem a bölcsesség, hanem a hit korát éljük, ahol már a józan észnek sem hiszünk, csak a manipulált médiának.
– Ha jól tudom, van egy nagy álmod.
– Egy nagyszabású víziót szeretnék megvalósítani: egy olyan programot, amelyben korszakok szerint vonulnának fel a lovasok az ókortól napjainkig. A menet elején láthatnánk a római kor lovasait, őket követnék a honfoglalás koriak, az Árpád-ház lovasai, majd a lovagkor elevenedne meg, és így tovább, egészen a modern versenylovasokig és lovas rendőrökig. Természetesen nemcsak a katonai hagyományokat, hanem a szekereket, a csikósokat, a munkalovakat és a hintókat is bemutatnánk. A felvonulás végén pedig egy táborban a közönség lovas bemutatókat nézhetne meg.
Ez egy igazán különleges esemény lenne, ami a turizmust is fellendítené a befogadó településeken.
Természetesen ehhez anyagi forrást is elő kell teremtenünk pályázatok útján. Erre az ötletemre a Mi Hazánk Mozgalomnál találtam nyitottságot: elnökük, Toroczkai László szinte levélfordultával válaszolt a megkeresésemre, és Bús Józsin keresztül lehetőséget biztosított nekünk arra, hogy megmutassuk magunkat Hatvanban, a Hazai Vásáron.
Kép forrása: Temesvári Márta
– Hol találkozhat veled a közönség leggyakrabban? Milyen típusú rendezvényeken láthatók leginkább ezek a lovas bemutatók?
– A Korok Lovasai projektnek még az elején járunk, de a karácsonyi lovasáldásokat töretlenül megtartjuk Nógrád vármegyében. Nem szeretném ezt az eseményt elaprózni: a terv egy téli és egy nyári áldás, valamint egy nagy felvonulás, lehetőleg augusztus 20-án. Remélem, lesz olyan polgármester, aki nyitott egy ilyen rendezvényre, és befogad minket.
– Egy ilyen bemutató mögött rengeteg munka van. Hogyan készül fel a ló és a lovas egy-egy ilyen eseményre?
– Lovasaink a maguk területén nagyon felkészültek, kizárólag profi lovasokkal dolgozunk együtt. Fontos tudni, hogy a lovakat külön ki kell képezni egy-egy ilyen felvonulásra, hiszen az állatok számára ott rengeteg a stressztényező. Ezért csak olyan lovasok vehetnek részt a programban, akikben a lovaik teljesen megbíznak, és ez fordítva is igaz.
A ló és az ember kapcsolata kulcsfontosságú. Hogyan lehet elérni azt a bizalmi szintet, amelyet a közönség már csak izgalmas produkcióként lát?
Nagyon sok munkával, türelemmel, áldozattal és kitartással. Persze anyagi forrás is kell ahhoz, hogy bemutatókat tudjunk tartani.
– A magyar történelem tele van lovas hagyományokkal: hun, avar és honfoglaló magyar lovasíjászok, vagy éppen a huszárok. Te melyik korszakhoz érzed magad a legközelebb?
– Szinte az összeshez, amelyben a lóval társként bántak, és nem csak kihasználták. Ha ki kellene emelnem egyet, igazságtalan lennék a többi korszakkal szemben. Ha belegondolunk, a ló hozott vissza minket ide, a Kárpát-medencébe, amelyet hun őseink szintén lovakon foglaltak el. A lovak egészen a 20. század derekáig meghatározóak voltak a magyarság életében; a magyar virtus szorosan összekapcsolódik a lóval és lovasával. Huszárjaink az egész világra hatással voltak, évszázadokon át meghatározva a könnyűlovas hadviselést. Dédapám tizenhat évig volt huszár Ferenc József seregében, és végigharcolta az első világháborút. Négy lovat lőttek ki alóla, és ott volt a limanovai csatában is, ahol a huszárjaink tartóztatták fel az orosz gőzhengert. Tényleg nehéz lenne ebből a folytonosságból bármelyik korszakot is kiemelnem. Sokkal többre lehetünk büszkék, mint amit az iskolai történelemkönyvek tanítanak.
Kép forrása: Temesvári Márta
– Mit tanulhatna a mai ember a régi lovas kultúrából? Van olyan érték, amelyet azóta elveszítettünk?
– Értékeink társadalmi szinten folyamatosan változnak, bár szerintem egy bölcs és együttérző emberben az alapértékek mindig ugyanazok maradnak. Úgy látom, ma is kevesen vannak azok, akik a józan észt és az önzetlenséget képviselik, de ez a történelem során mindig is így volt. Ha nem így lenne, a történelemkönyvek nem háborúkról, hódítókról vagy eszüket vesztett vezetőkről szólnának, hanem arról, hogyan őriztük meg a földet az utódainknak, és hogyan éltünk felelősségteljesen.
A választási eredmények is ezt tükrözik. Azt, hogy az országban milyen kisebbség képes csak gondolkodni, és tovább látni a saját önző érdekeinél.
Úgy gondolom, arányaiban nem veszítettünk semmit, de nem is fejlődtünk sokat. Csupán a ló sebessége helyett ma már fénysebességgel áramlik az információ.
– Volt már olyan pillanat egy bemutatón, amikor a ló átvette az irányítást? Hogyan reagál ilyenkor egy tapasztalt lovas?
– Minden helyzet más. Olyan ez, mint az autóvezetés: a legtapasztaltabb sofőrt is érheti vészhelyzet, amelyből vagy jól jön ki, vagy balesetet szenved. Sok múlik a pillanatnyi körülményeken. Gondoljunk bele: Ayrton Senna kora legjobb pilótája volt, mégis tragédia történt vele. De említhetném Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének második férjét is, aki jó lovas hírében állt, mégis egy szerencsétlen esés következtében hunyt el.
Sajnos láttam már több ilyen esetet: volt, ami szerencsésen végződött, és volt, ami nem. A lovasok mindig a legjobb tudásuk szerint próbálnak reagálni, akár egy sofőr az autóban. A különbség annyi, hogy az autóban csak a fizikai erők hatnak, a lónál viszont a fizika mellett az állat mint érző lény reakciói is befolyásolják a kimenetelt.
Láttam olyan esetet is, amikor egy ittas kívülálló okozott majdnem katasztrófát. A lovas azonban határozott volt: leszállt a lóról, és egy rejtői jobbegyenessel küldte pihenni az illetőt, aki csak másnap reggel tért magához az árokparton. Ebből a lovasnak sajnos lett némi kellemetlensége, de minden helyzet más.
– A mai fiatalok mennyire nyitottak erre a világra? Van utánpótlás?
– Nehéz kérdés. Ahogy említettem, a lovassport mára elnőiesedett: a lovasíjászattól a díjugratásig, a militarytól a westernig a nők dominálnak minden területen. Ennek egy veszélye van: a fiúk között a lovaglás ma már csodaszámba megy. Aki mégis ott marad, az általában élete végéig lovagol, de ők olyan kevesen vannak, mint az ujjak közé szorult homokszemek egy strandon töltött nap után. Ma már van olyan lovarda, ahol az egyetlen fiú tanulónak fizetnie sem kell, csak hogy járjon. Hallottam olyan megyei versenyről is, ahol csaknem száz lány mellett egyetlen fiú indult: bár nem ért el helyezést, a végén mégis kapott különdíjat, csak mert ő volt az egyetlen férfi induló. A lányok gyerekkoruktól lelkesek, de amikor családot alapítanak, már csak nagyon kevesen maradnak meg a lovaséletben.
Ha őszinte vagyok, nem látom fényesen a lovassportok jövőjét. Pláne, hogy a zöld pártok ködös, liberális influenszerei még meg is ideologizálják, hogy bűn a lóra ráülni, ezért egy seprűt vesznek a lábuk közé, amire lóbábfejet raknak, és így rendeznek versenyeket. Ma már sajnos az elmeháborodottság divat lett. Az utánpótlás inkább az LMBTQ-ra és az életidegenségre hajaz. Visszagondolva válaszaimra, az olvasók talán azt hihetik, hogy pesszimista vagyok, pedig inkább csak realistának tartom magam.
Kép forrása: Temesvári Márta
– Mit tapasztalsz: inkább a látvány miatt jönnek az emberek egy ilyen bemutatóra, vagy valóban érdeklődnek a hagyományok iránt?
– A tapasztalatom az, hogy inkább a látvány és az élmény vonzza az embereket. Talán ötezerből egy az, akiben valódi érdeklődés ébred a hagyományok iránt. Viszont sokakban tudunk jó benyomást kelteni, ha van bennük nyitottság: ők sokáig emlékeznek majd a programra, és szívesen térnek vissza. A Kurultajra is rengetegen mennek strandpapucsban, napernyővel; ők ugyan soha nem fognak tarsolyt hordani, de a bemutatókat akár évente is szívesen megnézik.
– A lovasáldás egyfajta tiszteletadás is az állat felé. Szerinted ma mennyire becsülik meg az emberek a lovakat?
– Régen több ló volt, mint ma, de az emberek hozzáállása nem sokat változott: akkor is volt, aki társként becsülte az állatot, és olyan is, aki hagyta szenvedni. Ma ugyanez a helyzet, csak kevesebb a ló és több az autó. Kiváló és elhanyagolt állapotú autót vagy lovat egyaránt látni.
Az emberekben rengeteg zavaró érzelem dolgozik. Az öt alapvető – a harag, a vágy, a tudatlanság, a büszkeség és az irigység – számtalan formában jelenik meg. Szerencsére senkiben sincs meg egyszerre az összes, ahogyan a legtöbb betegséget sem éljük át egyetlen élet során.
Mivel az emberiség nem tudja meghaladni ezeket az alapérzelmeket, a történelem ismétli önmagát, csupán a technológia fejlődik. Azt hiszem, ennek fényében értelmezhetők a válaszaim.
– Volt olyan helyszín vagy fellépés, amely különösen emlékezetes maradt számodra?
– Van egy esemény, amely a legemlékezetesebb számomra: bár nem én szerveztem, mély benyomást tett rám. Ez az első Kurultaj volt Bösztörpusztán, ahol megéreztem valamit a nomád életérzésből. Hegyi gyerekként korábban nem tartottam izgalmasnak az Alföldet, de ott minden megváltozott. Egyszerre éreztem meg a síkság szabadságát, a végtelen vágták lehetőségét és a magyarság erejét, összetartozását. Megismételhetetlen élmény volt. Érdekes, hogy végül itt is a „huszárvirtus” érvényesült: a huszárok gyorsan feltűntek, odacsaptak, aztán csak a por maradt utánuk. Sajnos a Kurultaj is hasonló sorsra jutott: a szervezők nézeteltérései miatt a rendezvény később kettészakadt.
Buddhista tanítóm, amikor Magyarországon vagy Németországban járt, mindig azt mondta: „Ha két nap múlva száz emberre van szükségem két napra, a magyaroknak szólok. De ha egy hónap múlva ezer ember kell egy évre, akkor a németeket hívom.” Huszárok vagyunk!
Kép forrása: Temesvári Márta
– Ha valaki most szeretne belépni ebbe a világba, mit tanácsolsz: hol kezdje?
– Jelöljön ki magának egy célt! Miért szeretne belépni? Mit szeretne elérni, és mit vár ettől? Hogyan tudja ezt megvalósítani? Legyen tisztában azzal, hogy amennyit beletesz, annyit fog kapni, és ez nem anyagi téren fog megmutatkozni.
Itt is lesznek hullámvölgyek. Lesz siker, és lesznek bukások is, de csak az nem bukik el, aki meg sem próbálja. A legfontosabb a motiváció. Ha félreteszi a büszkeségét, és egy közösségben szeretne tanulni, fejlődni és építkezni, akkor a lovas hagyományőrzők között barátokra talál. Ez egy olyan közösség, ahol mindenki számíthat a másikra.
– Mit jelent számodra személyesen a ló: eszköz, társ, vagy valami egészen más?
– Akinek lova van, annak a felelőssége is hasonló ahhoz, amit a gyermeke iránt érez. A lóval való foglalkozás rengeteg figyelmet, törődést és munkát igényel. Ahogy tanítod őt, az egyben önismereti út is: együtt fejlődsz az állattal. Ma már sajnos kevés embernek adatik meg, hogy a saját udvarában éljen együtt a lovával. A lótartás komoly anyagi kiadással jár, és rengeteg időt, erőt, energiát követel. Aki mindezt beleteszi, annak a ló egyfajta szerelem – talán ez a legjobb szó rá.
– Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod: miért fontos ma, a 21. században megőrizni a lovas hagyományokat?
– Azért, mert ebből a technokrata, gépies világból kaput nyit a természetre és a múltunk megismerésére.
Temesvári Márta
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Kép forrása: Temesvári Márta
