loading
Menü
Támogatás

„Megmentője” taszította mélyszegénységbe: 70 milliós örökség után maradt az utca Tibi bácsinak (+VIDEÓ)

2026. febr. 26. 18:12
2 perces olvasmány

Édesanyja elvesztése után Tibi bácsi két ingatlant is örökölt, ám a gyász mellé hamarosan bizonytalanság társult: saját otthonát el kellett hagynia. Ebben a mélypontban tűnt fel a színen P. László. A férfi a megváltó és a gondoskodó gyám szerepében tetszelegve férkőzött az idős férfi bizalmába, hogy aztán fokozatosan teljes irányítást nyerjen vagyona felett.

A háttérben sötét üzletek zajlottak: P. László mindkét ingatlant értékesítette, ám a közel 70 millió forintos vételárnak nyoma veszett. Tibi bácsihoz egyetlen forint sem jutott el; állítása szerint vagyonával kényükre-kedvükre rendelkeztek, az elszámolás pedig a mai napig várat magára.

A 70 milliós vagyonért cserébe Tibi bácsinak csak a nyomor jutott: az eladott ingatlanok után egyik lakhatatlan romhalmazból a másikba kényszerítették. Új „otthonaiban” a legalapvetőbb emberi feltételek is hiányoztak – fűtés és víz nélkül, embertelen körülmények között, a puszta túlélésért küzdve teltek napjai.

A pokolnak azonban itt még nem volt vége: Tibi bácsinak olyan romos falak között kellett élnie, amelyeket drogfüggők és bűnözők használtak tanyául. Ebben a félelemmel teli közegben még a szerény nyugdíját is rendszeresen elvették tőle. Innen, a bűn fészkéből menekítette ki stábunk a Bűnvadászok segítségével, hogy végre biztonságos helyre juttassuk – ahogy azt egy korábbi adásunkban láthatták. A mentőakció azonban csak ideiglenesen járt sikerrel, P. László később ismét a Pest vármegyei Bagra szállította az idős férfit, majd a település szélén, az utcán egyszerűen sorsára hagyta. Tibi bácsi így minden védelem és segítség nélkül maradt. Felfoghatatlan az ellentmondás: miközben papíron 70 millió forint vándorolt ismeretlen kezekbe, a jogos tulajdonos ma az utcán, földönfutóként tengeti életét.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Jelen YouTube-csatornája)

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás