Toroczkai László: „A Hazai Vásár egyfajta demonstráció is!”
Hatvanban zárta országjárását a Hazai Vásár, amelyet minden vármegyébe eljuttatott a Mi Hazánk. Az eddigi rendezvényekhez hasonlóan húsvét szombatján is ezres nagyságrendben látogattak ki a nap folyamán az előadásokkal, kulturális programokkal, koncertekkel tarkított eseményre.
A Mi Hazánk pártigazgatója, Szabadi István szerint a Hazai Vásár sikerének titka az őszinte tenni akarás. „Mi nem beszélünk, hanem megmutatjuk, mit akarunk csinálni” – szögezte le. A Magyar Jelen riportjában Toroczkai László és Szabadi István mellett kistermelők, előadók és látogatók is elmondják, miért tartják fontosak az ehhez hasonló rendezvényeket.
A Hazai Vásár ugyan minden vármegyébe ellátogatott már, ezzel azonban nem ér véget a kezdeményezés, sőt, már a következő időpont is ismert: május elsején az ország legnagyobb majálisán várnak mindenkit a kézműves termékek, hazai kistermelők élelmiszerei a megszokott külsőségek mellett a Mi Hazánk szervezésében.
(Kiemelt kép forrása: Magyar Jelen YouTube-csatornája)
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás