A Tisza külügyi szakértője vagy hazudik, vagy nem érti az EU-s pályázatok működését
Kép forrása: Orbán Anita / Facebook
Orbán Anita, a Tisza Párt külpolitikai szakértője – és egy esetleges Tisza-kormány esetén a külügyminiszteri poszt első számú várományosa – vagy szándékosan hazudik, vagy fogalma sincs az európai uniós pályázatok működéséről. Legalábbis erre lehet következtetni azon rövid videója alapján, amelyet Lipták Tamás szúrt ki.
A miniszterelnökkel kizárólag névrokoni kapcsolatban álló – ám a 2010-es évek elején még a Fidesz színeiben induló, majd a kormányzatot utazó nagykövetként is képviselő – Orbán Anita néhány hete tette közzé Facebook-oldalán rövid videóját, amelyben azt mutatja be, hogy egyetlen vizesblokk felújítására 1,8 milliárd forintnyi uniós támogatást költöttek el.
A bökkenő ott van, hogy – mint arra Lipták Tamás is felhívta a figyelmet – amennyiben a tiszás szakértő elolvasta volna a tábla többi részét is, akkor kiderült volna számára, hogy
a pályázat a Nyírség turisztikai kínálatának integrált fejlesztéséről szólt, más szóval a közel kétmilliárd forint egy egész térséget érintő uniós finanszírozású projekt keretösszege, aminek csak egy része az inkriminált mellékhelyiség.
Ezen a ponton két lehetőség van: Orbán Anita vagy szándékosan hazudik, vagy pedig EP-képviselőként fogalma sincs, hogy hogyan működnek az EU-s pályázatok. Annak eldöntését, hogy melyik eshetőség a rosszabb, olvasóinkra bízzuk. Mindenesetre nem megnyugtató a tény, hogy hazánk egyik lehetséges vezető politikusától ennyi telik.
Az ex-fideszes politikus rajongóit persze nem lehet összezavarni tényekkel, a kéthetes videón több mint 75 ezer reakció van, a kommentek alapján pedig a nézők nem kérdőjelezik meg az abban elhangzottak valódiságát.
Valóban súlyos problémák voltak a beruházással
Félreértés ne essék, maga a pályázat korántsem makulátlan, csak a probléma középpontjában nem az Orbán Anita biztosítékát kiverő fabudi áll. Egy éve, 2025 áprilisában a Magyar Jelen stábja még videót is forgatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében álló Vajai-tóról, amely pont ennek a beruházásnak esett áldozatául.
A természetvédelmi területen elhelyezkedő, még a jégkorszak idejéből származó tó mára teljesen kiszáradt. Az egyik helyi újság még 2020 tavaszán számolt be arról, hogy egy vízpótló kutat helyeztek üzembe, ami a már akkor is a tó veszélyesen alacsony vízszintjét volt hivatott emelni. A megfelelő vízpótlást biztosító terveknek 2024-re kellett volna megvalósulniuk, ám ez nem történt meg. A tó eltűnésével járó ökológiai kár már visszafordíthatatlan. 2025-ös helyszíni riportunkat a tóról ide kattintva lehet megtekinteni.
Nem kell nagy nyomozást folytatni, hogy valaki megtalálja ezeket az információkat, de a jelek szerint Orbán Anita beéri a felületes, csúsztatásokon és hazugságokon alapuló beszámolóval.
„Alapos” munkája mindenesetre nem vetít sok jót előre, kiváltképpen, ha a Tisza győzelme esetén külügyminiszterként a magyarság érdekeit kell majd érvényesítenie.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás