loading
Menü
Támogatás

Köddé vált a több száz millióval kitömött Fudan Alapítvány

2023. júl. 1. 09:45
1 perces olvasmány
Köddé vált a több száz millióval kitömött Fudan Alapítvány

Felszívódott a több száz millió forintból gazdálkodó Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány - számolt be az RTL Híradója.

A szervezetet 2021 őszén elvileg azért alapította a kormány, hogy menedzselje a Diákváros helyére telepítendő kínai campus felépítését. Noha a beruházást tisztázatlan időre elhalasztották, az alapítvány nem csak működik, de a fizetéseket is tisztességesen utalják.

Teszik mindezt úgy, hogy

azt sem lehet tudni, mit is csinálnak tulajdonképpen, hiszen irodájuk üres, telefonszámuk nem él.

Nem épp magyar bérekből kell megélniük


Miközben a magyar bérszínvonal lassan harmadikvilágbeli szintre süllyed (hála kormányunknak és a legálisan betelepítendő harmadikvilágbeliek tömegeinek), addig a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tavalyi beszámolója szerint csak a fizetésekre elment mintegy 123 millió forint.
A főigazgató bére havi bruttó 2,1 millió forint, az öt kuratóriumi tagnak havi 811 ezer forintot, a felügyelőbizottsági tagoknak havi 740 ezer forintot fizetnek.

Az RTL Híradója kereste a kormányt, de érdemben nem válaszoltak, azt írták, hogy
az alapítványról szóló törvény szerint legkésőbb 2024. június 30-ig kell beszámolniuk az Országgyűlésnek a projektről.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás