loading
Menü
Támogatás

Karácsony bejelentette: a Főváros megrendezi június 28-án a „Budapesti Büszkeség menetét”

2025. jún. 16. 17:41
2 perces olvasmány
Karácsony bejelentette: a Főváros megrendezi június 28-án a „Budapesti Büszkeség menetét”

Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt – írta meg Karácsony Gergely szavai nyomán a 444.

A főpolgármester videójából kiderült, egy korábbi hagyományt, a szovjet csapatok kivonulására emlékező szabadságünnepet kívánják Karácsonyék ürügyül használni az ún. „Pride” megtartására. Hiszen eme szabadságünnep idén a beszédes „Budapesti Büszkeség” címet kapta. Már csak az elnevezés elég volt ahhoz, hogy számos európai főváros főpolgármestere, illetve az EU-s tagállamok bizonyos kormánytagjai, no meg EP-képviselők jelezzék, égnek a vágytól, hogy részt vegyenek a parádén. 

Mint kiderült, a mindig szemfüles jogászaik ezúttal is kiszagolták a jogi kiskaput: a „Budapesti Büszkeség” ugyanis a hatályos jogszabályok szerint így egy önkormányzati rendezvénynek minősül, ami a „szabadságért” és a „jogegyenlőségért” áll ki, és amihez nem kell semmilyen hatósági engedély. A június 28-i esemény pontos részleteit a következő napokban közlik a szervezők.

Majd a kettős mércét előszeretettel alkalmazó szélsőliberálisok helyi „erős embere” arról beszélt, a „Budapesti Büszkeség” üzenete egyértelmű: „Budapesten senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született és végképp nem azért, hogy kit szeret. Budapesten a másik ember szabadsága éppoly fontos, mint a sajátunk. Budapest büszke a sokszínűségére, amit értéknek tekint, így az immár 30 éves Budapest Pride eseményt.” (Ezek még mindig ugyanazok, akik megemlékezéseket tiltanak be és üldöznek, akik kocsmákat záratnának be, és akik írókat lehetetlenítenének el, csak azért, mert a világnézetük drasztikusan eltér attól, amiben ők hisznek.)

A „méltóságukért” vonulnak

Az ún. „Budapest Pride” szóvivője, Hegedűs Máté arról beszélt, „alkotmányos joguk” békésen összegyűlni és együtt lenni, illetve felvonulni az „emberi méltóságukért”, az „alapvető jogaikért”, és ezt meg is fogják tenni június 28-án.

„Ez a küzdelem nemcsak az LMBTQ-közösségé, hanem mindenkié. Budapesttel együtt megvédjük magunkat, és azokat is, akik most félnek, akik most hallgatnak, akik most veszélyben vannak: a civil társadalmat, a magyar állampolgárokat” 

– delirálta az LMBTQ-aktivista.

Uniós beavatkozást remélnek? 

A magyarországi globalisták egyébként ezúttal is Brüsszeltől várják, hogy a magyar belügyekbe beavatkozva akadályozzák meg a törvényesen megválasztott kormányt, hogy érvényesítse a népakaratot. Karácsony szerint ugyanis a „Pride-nak” európai ügynek kell válnia, hogy legyen, mert ha azt „be lehet tiltani egy európai uniós tagállamban, akkor az Európai Unió egyik állampolgára sincs biztonságban”. Hogy ettől a biztonságuk hogyan kerülne veszélybe, azt nem érezte szükségesnek kifejteni. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás