loading
Menü
Támogatás

Április második felében lehetnek a választások Rogán állítólagos jegyzőkönyve szerint

2025. júl. 8. 10:27
3 perces olvasmány
Kép: Kovács Tamás/MTI Kép: Kovács Tamás/MTI

Magyar Péter Facebook-oldalán tett közzé egy jegyzőkönyvet, mely állítólag Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszéléséről szivárgott ki. A Tisza párt elnöke szerint látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön náluk kötnek ki – már amennyiben hihetünk a szintén a „maffiából” érkező Magyarnak a dokumentumok eredetiségét illetően. A felmerülő kételyek ellenére is érdekes lehet azonban annak tartalmát vizsgálni.

A közzétett „dokumentumokból” egyebek mellett kiderül, hogy a Fidesznek 15 év kormányzás után, alig több mint fél évvel a választások előtt még nincs kész a kampánystratégiája. Szeptember elejére tervezik ennek összeállítását a kormány agytrösztjei – bár ha annyira lesznek időben, mint a MÁV, akkor nagy bajba kerülhetnek. A Fidesz választási matematikájáról a Magyar Jelenen is írtunk korábban. Számos fontos kormányrendezvény előzetes időpontját is megtudhatjuk, egyebek közt: 

  • szeptember 7-én lesz a kötcsei rendezvény;
  • a Parlament őszi ülésszaka szeptember 22-én kezdődik;
  • szeptember 21-én a Papp László Arénában újra összegyűlik; a „Harcosok Klubja”
  • Békemenet lesz október 23-án;
  • a választás április második felében lesz.

Azon nem lepődünk meg túlságosan, hogy a Fidesz a digitális teret minden nap mérni szeretné (mind tevékenység, mind eredmény szinten), az egész politikájukat az alapján formálják, hogy mérik a közvéleményt. De nem csak méricskélnek, a „digitális közhangulat befolyásolása” is célként van feltüntetve. 

Viszont árulkodó, hogy a „Harcosok Klubja” mellé aktív polgári csoportokat is szervezni fognak, úgy tűnik, nem vált be maradéktalanul a nagy kezdeményezés.

Egy új hadvezért is megismerhetünk Bartos Bence személyében, akinek feladata a digitális közösség fejlesztése, szervezése lesz. Bartos szerint „hibrid hadszíntér van”, ami annyit jelent, hogy kedvezőtlen a hangulat, aktív az ellenfél, ezért támogató rendszert kell szervezni és helyi ügyeket felkarolni. Ezzel szeretnének „pozitív digitális közvéleményt, hátországot” kiépíteni (noha ez javuló kormányzati eredmények nélkül elérhetetlen célnak tűnik – a szerk.).

További részletekbe is belemennek a harcosok szervezésével, bevetésével kapcsolatban, egyebek mellett az is kiderül, hogy versenyeztetni fogják a különböző csapatokat, és hogy belépni csak nyilatkozattal lehet majd. Még egy név felmerül, mégpedig Dukász Magoré, aki havonta digitális értékelőlapot készít. 

Íme az állítólagos, kiszivárgott jegyzőkönyv:

Képek forrása: FB/Péter Magyar

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás