loading
Menü
Támogatás

Augusztustól már az ítélethozatal előtt szabadulhatnak az embercsempészek

2025. júl. 12. 08:33
1 perces olvasmány
Augusztustól már az ítélethozatal előtt szabadulhatnak az embercsempészek

„2025. augusztus 19-től már az ítéletet sem kell megvárniuk a Magyarországon elfogott külföldi embercsempészeknek, mielőtt kiengednék őket – mondta egy szakértő. A jogász szerint egy, az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetre hivatkozó salátatörvényben szerepel a kitétel, ami szerint úgynevezett feltételes ügyészi felfüggesztéssel szabadulhatnak a letartóztatásból az embercsempészek” - adta hírül az RTL.

Ehhez az elkövetőknek nincs más dolguk, mint elismerni bűnösségüket, feltárniuk az elkövetések körülményeit, ezt követően pedig megígérni, hogy három napon belül elhagyják Magyarországot. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban ezzel kapcsolatban beismerte, hogy a kormány nem tudja ellenőrizni, valóban távoztak-e a szabadon engedett embercsempészek.

A portál értesülései szerint már így is mintegy 2500 embercsempészt engedett el a Fidesz-kormány, mégpedig úgy, hogy az ítélethozatal után a börtönből „reintegrációs őrizetbe” kerültek. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy szabadon engedték őket azzal a feltétellel, hogy három napon belül el kell hagyniuk az országot. Augusztus 19-től annyi változik, hogy már az ítéletet sem kell megvárniuk.

A Fidesz-kormány a döntést a magyar börtönök túlzsúfoltságával indokolta, valamint azzal, hogy nem akarják a magyar adófizetők pénzén tartani az embercsempészeket. Persze, megfogadhatták volna a Mi Hazánk javaslatát is az önfenntartó börtönökről, ám ők inkább szabadon engedték a bűnözőket. Ezen elengedett embercsempészek közül ráadásul többeket később újra elkaptak a hatóságok. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás