Akár 500 ezer forintot is elkérhetnek egy budapesti albérletért

A Deutsche Bank nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint Dél- és Kelet-Európában növekedtek a legtöbbet az albérletárak az elmúlt öt évben – derül ki az EconomX cikkéből.
Dacára a lakosság drasztikus fogyásának az ingatlan és albérletárak töretlenül emelkednek hazánkban, aminek a legfőbb oka egyértelműen a külföldi felvásárlásokban keresendő. Az Eurostat szerint a lakásárak 27,3 százalékkal emelkedtek 2020 és 2025 első negyedévei között, míg a bérleti díjak 12,5 százalékkal növekedtek 2020 júniusától 2025 júniusáig.
Ebből a jelentésből kiderül, hogy a drágulás erősen aránytalan, vagyis, a vidékhez képest jóval nagyobb arányban emelkedtek a lakhatási költségek Budapest belvárosában.
A jelentés szerint Athénban a legolcsóbb a havi bérleti díj, míg Londonban a legdrágább lakást bérelni. London mellett szintén magasak az árak Zürichben, Luxemburgban, Párizsban, Koppenhágában és Münchenben. Rejtély, hogy miért akarna bárki Londonban vagy Párizsban lakni, de a jelek szerint kereslet van bőven az ottani albérletekre.
Jelentős drágulás Magyarországon
Noha a jelentés szerint hazánk az „olcsóbb” oldalon áll, a száraz statisztikák azt már nem teszik hozzá, hogy a fizetések hogyan alakulnak a nyugati nagyvárosokban, illetve hogyan alakulnak Magyarországon. Mert hiába „csak” 1225 euró a havi bérleti díj a városközpont albérleteiben, ha az átszámolva körülbelül 485 ezer forint. Ki keres annyit, hogy ilyen albérletár mellett vígan megéljen? Arról nem is beszélve, hogy a jelentés kizárólag az egyszobás lakásokat vizsgálta.
Öt év alatt Budapesten 45 százalékkal drágultak a havi albérletárak, így nagyjából középmezőnyben áll a főváros, ugyanis a legnagyobb százalékos drágulás Isztambulban volt 191 százalékkal, a legkisebb pedig Helsinkiben, ahol csak 18 százalékkal nőttek az albérletárak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás