Toroczkai az ATV-ben: Bebizonyosodott, hogy Magyar Péter hazudott
Kép forrása: ATV
„Ma már kiderült, (…) hogy hazudott Magyar Péter. Én mondtam igazat, senki javára nem lépünk vissza” – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután Magyar Péter korábban azt állította, „hallotta”, hogy a Mi Hazánk több tucat képviselőjelöltje fog visszalépni a Fidesz javára. Toroczkai hangsúlyozta, hogy ez sem jött be, mert csütörtökön 16 óráig lehetett visszaléptetni a jelölteket, mint ahogy a Tisza-vezér más állításai is hazugnak bizonyultak.
Idén sem valósult meg a sokak által óhajtott miniszterelnök-jelölti vita. A Mi Hazánk elnöke Rónai Egon műsorában kiemelte, hogy ennek elmaradását rendkívüli tiszteletlenségnek tartja a választópolgárokkal szemben, valamint hogy a listát állító pártok közül egyedül a Mi Hazánk Mozgalom programjában szerepel az, hogy kötelezővé tennék ezt.
A pártelnök elmondta, hogy a Tisza Párt és a Fidesz teljes fegyverzetével ráfordult a Mi Hazánk szavazóira, de még a DK is velük plakátolta tele az országot.
Toroczkai László rámutatott, hogy Magyar Péter sokadik alkalommal rágalmazza a nemzeti ellenzéki pártot bizonyítékok felmutatása nélkül, azzal a felütéssel, hogy ő azt hallotta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom több tucat jelöltje vissza fog lépni. Mostanra már be is bizonyosodott, hogy ennek semmiféle valóságalapja nem volt. Toroczkai erről így fogalmazott:
„Megint kiderült, hogy én igazat mondtam, ő hazudott. Én elmondtam, hogy senki javára, sem a Fidesz, sem a Tisza Párt javára nem fogjuk visszaléptetni a jelöltjeinket.”
Felhívta rá a figyelmet, hogy a Fidesz is minden erejével próbálja elvenni a mi hazánkos szavazatokat. Elmondta, hogy a közmédiában megszólaló nemzeti oldali közéleti szereplőkkel ellentétben azt kéri mindenkitől, aki szimpatizál a Mi Hazánkkal, hogy mindkét szavazatukat: listán és egyéniben is a Mi Hazánk Mozgalomra adják.
„Nincs olyan, hogy elveszett szavazat. Ez hazugság. Ugyanis töredékszavazatként – ha esetleg valaki nem nyer egyéniben – akkor is a listához hozzáadódik a voksa, tehát gyakorlatilag mindenkinek két szavazata van” – mondta, és hangsúlyozta: „a mandátumkiosztásnál ez számítani fog.
Lehet, hogy éppen ezen az egy-két, vagy akár három mandátumon múlik majd a Mi Hazánk súlya a következő Országgyűlésben. Ez a lehetőség azonban elvész, ha valaki megosztja a szavazatát, és végül a Fidesz vagy a Tisza Párt jelöltje mellé teszi az X-et.”
„A mi célunk az, hogy megkerülhetetlen erő legyünk a következő Országgyűlésben, ahol előállhat ugye egy olyan patthelyzet, (…) amikor a Mi Hazánk Mozgalom szavazata lehet majd a döntő” – jelentette ki a pártelnök.
Toroczkai László szót ejtett a Fidesz aljas lejáratókampányáról is, a házilag elkészített röplapoknak álcázott, hazugságokat terjesztő szórólapokról, amellyel kapcsolatban már megtették a feljelentést.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás