loading
Menü
Támogatás

Egész Nyugat-Magyarország érintett lehet a Szombathelyen tapasztalt azbesztszennyezésben

2026. máj. 3. 13:33
2 perces olvasmány
Kép forrása: Tövissi Bence/Index Kép forrása: Tövissi Bence/Index

Vas vármegye mellett Zala és Sopron vármegyében, illetve Székesfehérvár környékén is lehetnek azbeszttel szennyezett útburkolatok, hangzott el az RTL Híradójában – szemléz az Index.

Kőszegen nagyon sok út érintett, de 20–30 további veszélyeztetett településről tudunk csak Vasban – nyilatkozta Nemény András, Szombathely polgármestere.

Elkezdődik a felelősök felkutatása

A megyeszékhely egyik kertvárosi részén az azbeszttel szennyezett utakat folyamatosan locsolják, hogy ne szálljon a por. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent egy kormányhatározat, amely kimondja, hogy az állam átvállalja a védekezés és kárelhárítás költségeit.

Az illetékes minisztériumnak pedig fel kell tárnia, kik felelnek azért, hogy a szombathelyi lakóparkban több kilométeren át súlyosan rákkeltő anyag került az úttestre.

A lakók remélik, hogy hamarosan megszűnik a veszély. Négy osztrák bányából kerülhetett az azbeszttel szennyezett kőből a lakóparkba, valamint Szombathely 19 parkolójába és a város további két útjára. Az itt elvégzett mérések eredményei jövő hétre várhatók.

Az azbeszt belélegzése súlyos egészségügyi kockázattal jár, a megelőzés érdekében a Kőszegi Járási Hivatalban maszkokat osztogattak az embereknek.

A Greenpeace korábban feljelentést tett az azbeszttel terhelt pilgersdorfi kőbánya üzemeltetői ellen. Szombathelyre már 2018-ban szállítottak az azóta bezárt osztrák bányákból származó kőzetzúzalékot, amelyet az útra terítettek.

Az azbesztveszély miatt lezártak parkolókat és útszakaszokat, összesen 19 helyszínen. Az önkormányzat rendkívüli intézkedésként bevezette az azbesztszennyezett útszakaszok folyamatos locsolását, a 10 kilométer per órás sebességkorlátozást, valamint a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű járművek kitiltását, az ott lakók és az engedéllyel rendelkezők kivételével.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás