A nyugalom nem luxus, hanem a természetes állapotunk

Mi történik velünk akkor, amikor végre kilépünk a folyamatos készenléti állapotból? Egy hangtálas jóga nidra est nem csupán ellazít, hanem mélyen újrahuzalozza az idegrendszert, lecsendesíti a mentális zajt és visszavezet egy olyan belső térbe, amit a rohanó hétköznapokban szinte elfelejtünk. De vajon ez menekülés vagy valódi önismeret? Dr. Bakos Judit Eszterrel arról beszélgettem, hogyan válik a relaxációból belső munka, mi zajlik ilyenkor a testben és a tudatban, és miért vágyunk ma ennyire erre a fajta csendre. Temesvári Márta interjúja.

– Most jöttünk épp ki a Hangtál Relax jóga nidra és meditációs estről. Mit látsz az embereken, amikor vége van egy ilyen alkalomnak? Mit érzel rajtuk?

– Egy ilyen Hangtál Relax jóga nidra és meditációs est után az embereken leginkább egyfajta mély idegrendszeri lecsendesedés látszik: az arcuk kisimult, a tekintetük puhább, és mintha „visszaérkeztek volna” önmagukba. Érződik rajtuk egy csendes, stabil jelenlét és belső rendezettség.

– Hogyan építesz fel egy ilyen estet? Milyen szempontokat veszel figyelembe és honnan tudod, hogy mi lesz a legmegfelelőbb összeállítás a közönség számára?

– Megvannak az alapgyakorlat típusok, amelyeken alapul egy ilyen gyakorlás.  A kiegészítő gyakorlatok és a filozófia pedig mindig az aktualitások vonala mentén alakul. 

– Úgy gondolom, egyre többen vesznek részt az ilyen programokon. Szerinted miért lett ekkora igény ma a lelassulásra és az ilyen típusú jelenlétre?

– Azért nőtt meg ennyire az igény, mert a mai életforma tartós túlstimulációban tartja az idegrendszert – folyamatos az információáramlás, a teljesítménykényszer és a belső feszültség, stressz.

Az ilyen alkalmak valójában nem új igényt teremtenek, hanem egy alapvető emberi szükségletet hoznak vissza: a belső egyensúly, a jelenlét és az önmagunkhoz való visszatérés tapasztalatát.

– Ha teljesen őszinték vagyunk: ez inkább relaxáció, önismeret – vagy néha menekülés is?

– Úgy gondolom, a test ellazítása és az elme lecsendesítése nemcsak pihentető, hanem közelebb visz ahhoz, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, ne egy emocionális szűrőn át.  

Az, hogy valaki mit kezd a tapasztalattal: ha csak megkönnyebbülést keres, az lehet átmeneti „kikapcsolás”, de ha be is építi a felismeréseket mindennapjaiba, akkor valódi önismereti folyamattá válik.

– Ha levesszük a spirituális réteget: mi zajlik a testben és az idegrendszerben a jóga nidra közben?

– Ha levesszük a spirituális értelmezést, akkor jóga nidra közben egy jól leírható neurofiziológiai folyamat zajlik: az idegrendszer kilép a tartós készenléti (szimpatikus) állapotból, és a paraszimpatikus, regeneráló működés kerül túlsúlyba.

Csökken a pulzus és a légzésszám, mérséklődik a kortizolszint, az agyhullámok pedig az éber béta tartományból alfa–theta irányba tolódnak, ami a mély relaxáció és a „határállapot” (éber alvás) jellemzője. Ebben az állapotban a test regenerál, miközben a tudat még részben jelen van – ezért lehetséges a feszültségek oldása és a mélyebb idegrendszeri újraszabályozás.

– Miért mondják sokan, hogy egy ilyen alkalom után többet pihentek, mint egy alvás alatt? Mi áll ennek a hátterében? Kíváncsi vagyok a spirituális és a tudományos megközelítésre is, illetve arra, hogy ezek mennyire állnak közel egymáshoz?

– Tudományos nézőpontból ez nem szó szerint „több pihenés, mint az alvás”, hanem egy más minőségű regeneráció. Jóga nidrában a test gyorsan belép egy mély paraszimpatikus állapotba, miközben a tudat részben éber marad – így elmarad az a „mentális zaj”, ami sokaknál még alvás közben is jelen van. Emiatt hatékonyabb lehet a feszültségoldás, az idegrendszeri kiegyensúlyozás, és sokan ezt mélyebb pihenésként élik meg.

A jóga nyelvén azt mondjuk, hogy ilyenkor nem azonosulunk sem a testtel, sem a gondolatokkal, hanem egyfajta tiszta jelenlétben vagyunk. Ez az állapot – úgy tartják –, mélyebb, mint az alvás.

A két nézőpont valójában nem áll messze egymástól, csak más oldalról közelít.

– Van, akinek kifejezetten nehéz az ilyen fajta ellazulás? S miért lehet ez? Fel lehet valahogyan oldani ezt a gátat?

– Igen, manapság sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak ellazulni. Ennek oka, hogy annyira benne vannak a mindennapos stresszben, a gondolatok pörgésében, hogy nem megy a relaxáció, mert abban az időben is ugyanaz történik. Pörög az elme. 

Ha szeretne valaki ilyen helyzetből kilépni, nincs más megoldás, mint rávenni magát a rendszeres gyakorlásra. Akkor fog menni. Mindenkinek megy, ha ott az elhatározás és az akaraterő, hogy nem hagyja abba, ha pár alkalom után még nem éri el azt a sikert, amelyet szeretne. De a stressz hatásai sem egy nap alatt jöttek létre. Időt kell hagyni magunknak, hogy a gyakorlás el tudjon mélyülni.  

Vagyis, ez a gát oldható, de nem erőből: fokozatossággal, biztonságérzet építésével, rövidebb gyakorlatokkal és a testérzetek finom tudatosításával. Idővel az idegrendszer és az elme „újratanulja”, hogy a nyugalom nem fenyegetés, hanem a természetes állapotunk.

– A legtöbben, akik most részt vettek ezen az alkalmon, valószínűleg nem tudják, hogy honnan is indultál: urbán jógi, kutató, filozófus, író, jóga- és mindfulness tanár, relax jóga nidra instruktor, meditációs vezető, zenész. Ezekkel a titulusokkal szoktak megjelölni Téged, miközben kevesek előtt ismert a mérnök-közgazdász háttered, PhD-t is szereztél. Mesélj egy kicsit erről az időszakról, az úgymond »régi életedről«. Milyen út vezetett a »racionális világból« ide, ahol most vagy? Emlékszel arra a pontra, amikor kimondtad: nem a klasszikus úton jársz tovább? Mi volt az első élmény, amely tényleg átírta a gondolkodásodat?

– Már tizenéves koromban Osho könyveit olvastam, szóval valahol egészen korán megjelent bennem egy keresés – csak akkor még nem tudtam hova tenni. Közben mentem a „klasszikus” úton: mérnök-közgazdász háttér, PhD, gazdaságkutatóként kezdtem, majd egy nemzetközi piackutató cégnél dolgoztam projektmenedzserként. És őszintén: imádtam. Mindig is vonzott a kutatás, az értelmes, értékteremtő munka, amely valamilyen szinten másoknak is hasznos.

Közben egyre több filozófiát olvastam, mígnem egyszer egy baráti meghívásra elmentem Bakos Attila egyik jógafilozófia előadására. Ott valami nagyon „helyére került” – és egyszerűen ottragadtam. Úgy tűnik, ez egy életre szóló filozófia-önismeret, majd szerelem lett.

S a kutatás egyébként nem tűnt el, csak átformálódott – áthelyeződött egy sokkal emberközelibb irányba, a jóga gyakorlatába és a tudat kutatásának vonalára.

– Melyik volt az a pont, amikor már nemcsak a saját önismereted volt a fontos, hanem az is, hogy másoknak segíts ilyen téren?  

– Nem volt egy konkrét „mostantól tanítani fogok” pillanat – inkább természetesen alakult. Egy idő után azt vettem észre, hogy amit én megtapasztaltam, az másokban is elindít valamit, ha megosztom vagy átadom egy gyakorlás során.

Talán ott fordult át igazán, amikor láttam, hogy ez nemcsak rólam szól – hogy mások is megérkeznek egy mélyebb nyugalomba vagy felismeréshez. Onnantól már nem kérdés volt, hanem egyfajta felelősség és öröm is egyszerre.

– Negyed évszázada köteleződtél el a jóga mellett, és hosszú ideje kísérsz másokat is ezen az úton. Mit jelent számodra ez a mély belső utazás, és mi az a megtartó erő, ami miatt ma is központi helyet foglal el az életedben?

– Nekem a jóga nem csupán gyakorlás vagy módszer, hanem maga az élet. Nem különül el attól, ahogy a hétköznapokban élek, hanem átszövi azt. Egyszerűen: a jóga az életem. 

– Nagyon sok MantraSOUND előadáson jártam már és mindig csodálattal töltött el a fellépésetek. Ezt inkább zenei projektnek gondolod, vagy egyfajta megtartott térnek?

– A MantraSOUND koncerteken a mantrák és a meditatív zene valóban összekapcsolnak bennünket – talán egy mélyebb, csendesebb tudatsíkon is. Számunkra ennek a közös térnek a minősége az igazi érték ezeken az estéken. Persze, van benne zenei minőség és alkotás is, de a fókusz nem a „produkción”, hanem azon a téren van, ami megszületik és amiben együtt benne vagyunk.

– Mit tud egy hangtálas vagy mantrás élmény, amit egy hagyományos koncert nem képes elérni?

– Nem igazán érdemes összehasonlítani, mert más a szándékuk és a működésük.

Egy hangtálas vagy mantrás alkalom inkább egy belső utazás tere: nem kifelé viszi a figyelmet, hanem befelé, a saját élménybe. Talán abban különleges, hogy nemcsak hallgatjuk, hanem „benne vagyunk” – és ez a közvetlen, megélt jelenlét az, ami igazán hat.

– Mit jelent számodra az, hogy „urbán jógi”?

– Számomra az „urbán jógi” azt jelenti, hogy a városi közegben is képes vagyok megőrizni egy belső mélységet és csendet. Budapesten élek, és meg kellett tanulnom egy olyan környezetben jelen lenni, ami sokszor pont az ellenkező irányba húz.

Ennek a lényege talán az, hogy jelen vagyok a világban – de nem sodródom el benne.

– Mit gondolsz, hol hibáznak leggyakrabban azok, akik elindulnak ezen az úton?

– A jógában igazából nehéz „hibázni” – talán csak akkor, ha egyáltalán nem gyakorlunk.

De valahol talán az is inkább egy tapasztalat önmagunkról és nem hiba.

– Hogyan lehet hitelesnek maradni egy olyan közegben, amely egyre inkább piaci tér is?

– A hitelesség szerintem nem kifelé dől el, hanem belül. Nem azon múlik, hogy hogyan látnak mások, hanem hogy mennyire vagy összhangban önmagaddal és azzal, amit képviselsz.

Ha ez megvan, akkor a külső – még ha piaci tér is – nem igazán tud elvinni ebből.

– Volt olyan döntésed, amikor nemet kellett mondanod, hogy önazonos maradj?

– Igen, volt – és ezt valójában egy belső igenként éltem meg önmagam felé.

– Mi az, amit ma már egészen másképp látsz, mint a kezdetekkor? Volt olyan irány vagy tanítás, amit azóta elengedtél?

– Ahogy haladunk ezen az úton, folyamatosan változik a megértésünk önmagunkról és a világról. Ami egy adott szakaszban igaznak tűnik, később lehet valamelyest átalakul vagy finomodik – és ez teljesen természetes.

Számomra nem annyira „elengedések” voltak, inkább egy folyamatos út: ahol a lényeg egyre egyszerűbbé válik. Minden változik, alakul – talán csak az irány, a belső törekvés marad ugyanaz.

– Van valami, amire még vágysz az életedben? Van „álomprojekted”?

– Ez egy nagyon személyes kérdés. Igen, ha lehet így fogalmazni, akkor arra vágyom, hogy egy egyre stabilabb, belső elégedettségben éljek. De ezt nem annyira célként látom, inkább egyfajta életattitűdként, amely felé minden gyakorlással közelebb kerülünk.

Valahogy úgy, ahogy a Bhagavad-gítá is utal rá: a béke nem egy elérendő állapot a jövőben, hanem annak a felismerése, ami már most is ott van – csak meg kell tanulnunk kapcsolódni hozzá. 

Temesvári Márta

Kapcsolódó: