A sajtó akkor szabad, ha arról ír és beszél, amiről szabad?

Nagy kérdés, mit várhatunk majd az új kormánytól a Tiszától független sajtó vonatkozásában? Mert az eddigiek alapján sok jót biztosan nem. A Tisza Pártnak és vezetőjének, Magyar Péternek az egyik kommunikációs fogása ugyanis a tőlük független sajtó munkatársainak folyamatos megalázása és szavazóinak ellenük hergelése volt. Egy ilyen esetet idézek fel a sajtószabadság világnapja alkalmából.

A kritikával, főleg a jogos kritikával természetesen nincs baj. Azt sem tartom ördögtől valónak, hogy egy miniszterelnöknek, politikusnak vagy bármilyen közszereplőnek saját véleménye legyen, és azt a nyilvánosság elé tárja, kiállva mellette és képviselve azt. Az is tény, hogy a sajtó az elmúlt években teljesen átalakult: a véleményformálás a közösségi médiába költözött, ezzel pedig bárki előtt megnyílt az út, hogy a közbeszédet befolyásoló tényezővé váljon. Azt, hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga.

Nem volt jól ez így

Az elmúlt négy esztendőben sokakat jogosan háborított fel az egyik oldalon a közpénzmilliárdok Facebook-bejegyzésekben való elégetése. Olyan fideszes influenszereket futtattak fel, akik sokszor önálló gondolat és értékteremtés nélkül fújták a központi narratívát, miközben a jobboldali szellemiség megcsúfolásaként ordítottak a megafonba. A másik oldalon pedig „függetlennek” bélyegzett CIA-projektek és beszédhibás hülyegyerekek ácsingóztak ellenzéki lájkokra, mert azt gondolták: ez így van jól. Nem, egyik sem volt jó.

Ezt az egészet pedig a valódi újságírók, riporterek, a hivatásukat alázattal végző szakemberek, médiaszemélyiségek sínylették meg leginkább.

Persze nem valamiféle nosztalgiát akarok ébreszteni az elmúlt évtizedek iránt. Természetes dolog, hogy a technika fejlődésével és a társadalom változásaival együtt a sajtó szerepe is átalakul. Semmi baj nincs a lazább hangvételű videóriportokkal vagy az olyan műfajokkal és tartalmakkal, melyek az utóbbi években kezdtek rohamosan terjedni idehaza. Sőt, a megváltozott környezetnek köszönhetően valóban sok olyan tartalomkészítő jelent meg, akik képesek a minőségi véleményformálásra bármilyen stílusban és platformon! 

„Független” sajtó márpedig nem létezik

Azt is szeretném tisztázni, hogy független sajtó önmagában nem létezik és nem is létezhet, hiába állítja ezt magáról bárki. Sőt, amikor valaki ezzel áltatja a médiafogyasztót, akkor kell a lehető legóvatosabbnak lenni. Ugyanis a meccseredményeket közlő rövidhíreket és az időjárás-jelentést leszámítva nem nagyon lehet olyan, hogy egy portál és az ott dolgozók ne jelenítsék meg valamilyen szinten a világnézeti elgondolásaikat. Ez pedig önmagában is jó! 

Ez ugyanis azt jelzi: aki alakítani kívánja a közbeszédet, annak határozott elképzelése van arról, milyen világot szeretne építeni.

Ebből a perspektívából válik érthetővé és indokolttá a médiapluralizmus: minél színesebb egy társadalom médiapalettája, annál pezsgőbb lehet a közbeszéd. Innen nézve tehát az, hogy nem létezik abszolút független, objektív sajtó, akár kifejezetten üdvös is lehet. Oké, az RTL székházát én magam is porig égetném, ahogy a Népszabadságért sem hullajtottam krokodilkönnyeket – de ezek már egy másik szempont értékítéletei, amelyek szintén érvényesek. A lényeg ennyi: „Így gondolom, ezt és azt képviselem, ezt tartom jónak, és pont.”

„Majd én eldöntöm, ki a sajtó”

Lehet vitatni, kétségbe vonni dolgokat a hazai sajtótermékekkel, „véleményvezérekkel”, influenszerekkel kapcsolatban, azt azonban nagyon nehéz lenne elvitatni – akár jó ez, akár nem –, hogy a mai magyar társadalomnak szüksége is van a fent említett pluralizmusra. A választási eredmények is megmutatták, hogy mind a baloldali, mind a jobboldali médiaszereplők képesek voltak a maguk javára mozdítani a szavazókorú népesség közel felét.

Vagyis a magyar lakosság igenis figyelte, fogyasztotta mind a baloldalhoz, mind a Fideszhez, mind a Mi Hazánkhoz kapcsolható médiafelületeket. Mindenki a saját ízlése szerint.

Ez pedig egy olyan tény, amit Magyar Péter és kormánya sem hagyhat figyelmen kívül, amennyiben valóban az egész országot szeretnék szolgálni és képviselni. Sajnos azonban éppen ezt nem látjuk tőlük, ahogyan az elmúlt években sem ezt tapasztaltuk. 

Amikor 2025 nyarán először léptem oda Magyarhoz Gárdonyban, bár határozott voltam, de igyekeztem a lehető legnagyobb tisztelettel köszönteni a tiszás politikust, aki aztán azonnal lekezelően reagált. Persze az ember érti, hogy a fideszes médiakonglomerátumban bizony voltak olyan figurák, akik – finoman szólva sem – ütötték meg azt a bizonyos minőségi szintet. Csakhogy ilyen gyalázkodó, tehetségtelen „ordibátorok” a baloldalon is akadnak szép számmal – neveket most szándékosan nem írok egyik oldalon sem. Úgyis magukra ismernek majd.

Én csak ott álltam a mikrofonnal a kezemben, és hirtelen azt éreztem: az egyetlen „bűnöm” az, hogy kérdezni mertem. Holott sokak szerint – és a szakma szabályai alapján is – éppen ez lett volna a dolgom. Mégis csak lekezelő, pökhendi és megalázó stílust kaptam válaszul. Ez a hozzáállás pedig az elmúlt hónapok során semmit sem változott.

Mind Magyar Péter fejében, mind a hívei között kialakult egy olyan nézőpont, miszerint aki nem a Tisza szekerét tolja, annak már joga sincs, hogy újságíróként hivatkozhasson magára és ebbéli minőségében kérdéseket tegyen fel. 

Aki kérdez, aki kritizál, az szerintük csakis „fideszes propagandista” lehet, akit ők maguk is börtönben akarnak látni – hogy mire fel, az persze jó kérdés. Úgy gondolják, velük szemben bármi megengedett: megalázhatóak, leköphetőek. Úgy vélik, a sajtó mibenlétét kizárólag ők jogosultak meghatározni; így aki kritikával él vagy kérdéseket tesz fel, az az ő olvasatukban már nem a tájékoztatás részese, hanem ellenséggé válik.

„Dehogy vagytok sajtó”

Még a kampány alatt szerettem volna egy-két ügyben kérdezni Magyart, ezért Csákvárra utaztunk. Igyekeztem tisztelettudó, de határozott maradni. A Tisza első embere még sehol nem volt, amikor a szervezők már ellenségesen léptek fel a Magyar Jelen mikrofonját meglátva… Tudtam: az egyetlen esélyem az, ha rögtön az érkezésekor lépek oda hozzá.

Ebben aztán Magyar testőrei igyekeztek megakadályozni. Nem sikerült, engem sem abból a fából faragtak, na…

Végül két kérdést sikerült feltennem, amelyek közül Magyar Péter csak az egyikre felelt – arra korrekt választ adott, sőt, igaza is volt. A másikra viszont nem reagált; inkább a színpadról kezdett becsmérelni, ellenem hergelve a mintegy 150 résztvevőt. Nem hagytam magam, nem ijedtem meg tőlük.

Magyar biztonsági főnöke, Tóth Tamás azzal fenyegetett, hogy főszervezőként a rendőrökkel vitet majd el. „Ez a sajtószabadság?” – kérdeztem tőle. „Igen, ez. Majd ha sajtó lesztek, kérdezhettek” – felelte. Azonnal válaszoltam, így az alábbi párbeszéd alakult ki közöttünk:

– Sajtó vagyunk!

– Dehogy vagytok ti sajtó…

Majd egyszerűen elfordult és elment, kétségbe vonva nemcsak az én, de a kollégáim, a Magyar Jelen munkatársainak tisztességét és szakmai hozzáértését is. Egyúttal jelezte azt is: majd ők eldöntik, ki vagy mi számít sajtónak, és ki nem. A havi szinten több millió embert elérő, számtalan botrányos történetet feltáró és bemutató Magyar Jelen szerintük tehát nem az.

Én vállalom az önéletrajzomat

„Április 12. után írhatja az önéletrajzát” – mondta nekem gúnyosan a színpadról Magyar még Csákváron. Szívesen megmutatom neki, ugyanis nincs mit szégyellnem rajta. Két és fél évtizede dolgozom; vezető beosztásban soha, sehol nem voltam – oké, egy kis raktárért félig-meddig feleltem. Nem egy Diákhitel Központ, tény. Sőt, a fideszes kormányt sem képviseltem Brüsszelben. Ellenben írtam meccsbeszámolókat és világnézeti írásokat, miközben egy borítékológép zakatolt mellettem, vagy éppen éjszaka a recepción ültem egy kihalt irodaházban.

Stabil raktári munkát hagytam ott, hogy ne csak hobbiból írjak, hanem újságíró lehessek; nem kuncsorogtam állásért Mészáros Lőrincnél, sem más fideszes oligarchánál.

Mire ezt elértem, már a harmadik könyvem jött ki a nyomdából – most készül a negyedik, amelyben az első tíz esztendőmet foglalom keretbe, vagyis kötetbe. Mégis jönnek a felhergelt tiszás prolik, hogy propagandistázzanak az oldalamon. Közben pedig látom és olvasom, hogy a Fideszhez köthető sajtótermékeket kizárják a Tisza Párt sajtótájékoztatóiról. Ez – kiegészítve a fentiekkel – legalábbis nem sok jót vetít előre azoknak, akik valamiféle sajtószabadságról álmodoznak.

Lipták Tamás

Kapcsolódó: