Ragadozók az istállókban

Talán az egyik legszebb, legnemesebb sport a lovaglás, bármelyik szakága is legyen az. Állat és ember közötti összhang: együtt mozdul ló és lovas, egyszerre emelkedik a mellkas, egyszerre dobban a szív. Ez az a közelség, ami gyógyítóvá, terápiává teszi a lovas sportokat. Mert ott, az együttlét idején kizáródik a külvilág. Nem számít semmi más, csak az az állat, amire rábízod magad és aki a rád bízza magát, a kezedbe adja az irányítást is, vakon is követi mozdulataid.

Amilyen tiszta állat és ember kapcsolata ebben a sportban, annyira mocskosak egyes edzők, akik visszaélve a gyermekek, főként fiatal lányok lovak iránti odaadó szeretetével, saját beteg vágyaik kielégülésének teljesen természetes eszközeként használják ezt a csodát. Mert ez történik évtizedekre visszatekintve, és ma is… A legdrágább luxuslovardákban és az utazó lakókamionok fedélzetén, a két verseny közötti hosszú utakon, vagy akár a boxokban egy-egy futam előtt. És kislányok, akik az életüket adnák ezekért a lovakért, s talán azokban a percekben már a külvilágot is kizárták, fel sem fogják, hogy mi történik, amikor ott állnak beöltözve, várják a pillanatot, amikor a ló hátán eggyé válnak, s közben odalép az edző bácsi és letolja a nadrágját…

A díjlovaglás mindig a kiváltságosok sportja volt, akik olyan családba születtek, hogy megtehették – s ahogy mesélik: sok esetben a drága kiváltságért életre szóló traumával fizettek.

A szülők, azt gondolnánk, hogy elégedetten, nagy nyugalommal lökik – mondanám, hogy tudatlanul – gyermekeiket a ragadozók markába. Elégedettek, hiszen ők mindent megadnak a gyereknek: drága lovasórákat, felszerelést, sok milliós lovat, magányos hosszú utak minden költségét, ahová már ha a bizalmat sikerült kiépíteni, akár teljesen egyedül is elengedik a 12-13 éves kamaszlányt az 50-60 éves edző bácsival.

Elszörnyedtem, hallgatva a történeteket, komoly nevekről… Hogy lehet, hogy ezt hagyták? Nem vették észre? Ennyire nem vigyáznak még a saját gyerekeikre sem? Még őket sem óvják meg?

„Abban a világban, az elit körben ez nem olyan probléma, nem olyan bűn mint neked”

 – mondja a lovas körökben meghatározó informátorom, amikor éppen a legaktuálisabb horror történetet beszéljük át. 

„Azokban a körökben, ahol 13-14 éves lányok járhatnak együtt legálisan felnőtt férfiakkal és a szülők erre még büszkék is, ott ezt nem tartják pedofíliának”

 – kapom a választ özönlő kérdéseimre. És buknak ki a nevek… Amióta a közösségi oldalamon kiírtam, mivel foglalkozom, még több. Nagy nevek. Van, akiről azt mondják, nem is titok, hogy a párja fiatalkorú volt, amikor összejöttek.

Ha az elkövető eléggé magasan van rangban, egzisztenciában, van olyan szülő, aki még örül is, hogy a lánya milyen kiváló partit fogott ki.

Hogy milyen lelki sebeket, szexuális töréseket szenvednek el, amelyek évek múlva jelentkeznek majd igazán, amikor képtelenek lesznek kapcsolódni, képtelenek leszek egy normális kapcsolatra, mert eszközei, játékszerei voltak felnőtt aberrációknak, el sem ér az agyukig.

És ott vannak a lányok. Gyermekek még. Gyakran éretlenebbek is a koruknál, hiszen megannyi máshol átélhető borzalmat kihagytak, mert mindent a sport, a lovak szeretete töltött be. Ezek a lányok annyira szeretik a lovaikat, hogy meghalni is készek lennének értük.

Mi sem mutatja jobban ezt a kötődést a fiatal díjugrató kislányok és a fenséges patások között, mint egy minap megesett hőstett. Egy tizenéves kislány mentette meg tucatnyi ló életét, amikor berohant a lángoló istállóba, hogy kimentse őket. Idegen lovakat. Csak arrafelé mentek haza a versenyről, amikor meglátta a lángoló épületet. El tudják képzelni, hogy mire képes akkor egy gyermeklány a saját lováért?

Azért a lóért, akit ő lovagol, akivel eggyé válik minden lovaglás alkalmával, aki közelebb áll hozzá, mint bárki vagy bármi más. 

És ezzel a ragaszkodó szeretettel, odaadással élnek vissza azok a ragadozók, akikről megannyi egymástól független történetet hallgattam végig az elmúlt hetekben.

Mindig kitalálják, hogyan zsarolják a lóval a gyereket, hogy valamit nem kap meg az imádott állat, például egy drága kezelést, vagy akár azt is eljátsszák, hogy nem ülhet fel a hátára, amíg nem játszadozott el az edző bácsi nadrágjából sebtében előbújó nem is tudom minek nevezzem, hogy mivel… mert az biztos, hogy ez nem férfiasság.

Ezek az emberek, legyenek akár milyen kitüntetéseik, magas pozícióik, hírnevük, valami egészen mások, de biztos, hogy nem férfiak.

Éppen egy ilyen „nagy ember”, nagy edző néz most büntetőeljárás elé. Azt beszélik, tudta az egész lovarda, körbe száguldott a hír; amikor a gyerek összeomlott és a neves edző lebukott, mégsem feljelentették, hanem kapott egy napot, hogy összeszedje a holmiját és eltűnjön. Letudva, gondolták… Megvédték a gyereket. Mehet minden tovább. 

És ilyenkor mindig van magyarázat miért is nem hívták a rendőrséget, hogy ők igazából a gyereknek akartak jót, hogy ne érje szégyen, ne traumatizálják újra. Arról már nem kérdezik meg a valóban hozzáértőket, hogy most idegenítik el maguktól is a gyermeket, mert az elhallgatás, a titok, soha be nem hegedő sebeket hagy maga után.

Úgy tudom, hogy mindenki mégsem hallgatott, már csak azért sem, mert gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai ezzel már büntetőjogi következményekkel néznének szembe. A botrány tehát már időzítve. Csak idő kérdése és mindenki megtudja ki az a nagy edző, aki kislányokkal való játszadozásra használta az egyik legszentebb sportot, és akkor nem milliárdokból épült lovardába nem teheti be többé lábát, hanem évekre rácsok mögé is kerülhet. Még akkor is, ha bizonyára ő is azzal áll majd elő, mint a különböző küzdősportedzők, vagy egy vívóedző, hogy: „Dehát a kislány is benne volt…”

Amikor itt a tragédia, nem számít, hogy hol állsz a létrán, a NER mennyire magas fokán, abban a pillanatban, hogy felfogod, minek szolgáltattad ki a gyereked, és mi történt vele valójában, épp úgy megszenveded majd, mint azok a gyerekek, akiket úgy bántottak, hogy senkijük sem volt, aki elmorzsoljon értük egy könnycseppet.

Egy ma már felnőtt lovas, így fogalmazott:

„Egy olyan társadalmi réteg, egy olyan magát elitnek gondoló csoport sajátította ki magénak ezt a sportot, akikkel a hétköznapi életben nem barátkoznál. Hát inkább ott hagyod az egészet és menekülsz”

Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jelenség, bár azt nem lehet mondani, hogy mindössze néhány elszigetelt eset lenne, jól körülhatárolható. A lovaglás gyönyörű sport és nem az állat, nem a lovak tehetnek róla, amit ezek a ragadozók művelnek. Ne a sportágat, ne a lovakat büntessék! Nem szeretném, ha a kirobbanóban lévő botrány a lovas sportoknak ártana és visszatartaná a szülőket, hogy lovasiskolába, lovardába, lovastáborokba engedjék a gyermeküket. Az én gyermekem is most kezdi majd a lovaglást. Annak nézzenek utána alaposan, hogy: hová, kinek, kiknek a kezei közé adják őket!