loading
Menü
Támogatás

Már két izraeli emberi jogi szervezet szerint is népirtás zajlik Gázában

2025. júl. 29. 07:26
3 perces olvasmány
Kép: Ali Jadallah/Anadolu/Anadolu via AFP Kép: Ali Jadallah/Anadolu/Anadolu via AFP

Két vezető izraeli emberi jogi szervezet azzal vádolja Izraelt, hogy „népirtást követ el a gázai palesztinok ellen”. Korábban az ENSZ vizsgálóbizottsága, az Amnesty International, a Human Rights Watch és az Orvosok Határok Nélkül is ugyanerre a következtetésre jutott, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pedig elfogatóparancsot adott ki izraeli vezetők ellen, olyan most először fordul elő, hogy belföldről érkeznek ilyen súlyú vádak Izrael állammal szemben írja a CNN nyomán a 24.hu.

Az Emberi Jogok Izraeli Információs Központja (B’Tselem) hétfőn közzétett átfogó jelentésében úgy fogalmazott, hogy Izrael „minden kétséget kizáróan” népirtást követ el Gázában, ami azután vált számukra egyértelművé, hogy összevetették az övezetben uralkodó állapotokat magas rangú izraeli politikusok és katonai vezetők nyilatkozataival. Egy másik izraeli szervezet, az Izraeli Orvosok az Emberi Jogokért (PHRI) is csatlakozott a B’Tselem állásfoglalásához, és népirtásnak minősítette az izraeli intervenciót. 

A PHRI külön jogi és orvosi elemzést is közzétett, amely szerint Izrael „szándékosan és rendszerszinten pusztítja a gázai egészségügyet.”

A B’Tselem a 79 oldalas jelentésében úgy fogalmazott, hogy a Gázában tapasztalható valóság „nem igazolható és nem magyarázható a Hamász rezsimjének vagy katonai képességeinek felszámolására tett kísérletként.” A jelentés ismertetésekor Yuli Novak, a B’Tselem ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „Nem lehet felkészülni arra az érzésre, amikor rájössz, egy olyan társadalomnak vagy a része, amely népirtást követ el. Ez egy rendkívül fájdalmas pillanat számunkra. De mivel izraeli és palesztin emberek vagyunk, akik itt élnek és nap mint nap szemtanúi a valóságnak, kötelességünk világosan kimondani az igazságot: Izrael népirtást követ el a palesztinok ellen.”

A szervezet szerint Izrael tömeges gyilkosságokat követ el Gázában – közvetlen támadások formájában, illetve azáltal, hogy lehetetlen életkörülményeket idéz elő –, szétrombolja a létfontosságú infrastruktúrát és közszolgáltatásokat, tömeges letartóztatásokat eszközöl, bántalmazza a fogvatartottakat, valamint tömegével, kényszerrel kitelepíti a lakosságot, amely etnikai tisztogatási kísérletnek tekinthető.

A jelentés szerint a magas rangú izraeli döntéshozók nyilatkozatai „a konfliktus kezdete óta egyértelmű népirtó szándékot tükröznek.”

A B’Tselem azt is közölte, hogy a jelentés az elmúlt 20 hónapban gyűjtött adatokon alapul, átvizsgáltak több ezer olyan esetet, amelyet az izraeli erők a palesztinok ellen követtek el Gázában, Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és az izraeli területen.

A szervezet saját forrásait és alaposan ellenőrzött külső szervezetek adatait is felhasználta.

A PHRI hozzátette, hogy a bizonyítékok szerint Izrael „tudatosan és rendszerszinten rombolja le a Gázai övezetben az egészségügyet, valamint más létfontosságú intézményrendszereket, amelyek a lakosság túléléséhez nélkülözhetetlenek.” „Ez nem a háború mellékes következménye, hanem egy szándékos politika, amelynek célja a palesztin népcsoport megsemmisítése” – fogalmazott közleményében a PHRI.

Az izraeli kormány szóvivője, David Mencer visszautasította a jelentésben foglaltakat. „Nálunk szabad a véleménynyilvánítás, de ezt a vádat határozottan visszautasítjuk” – mondta újságíróknak, kiemelve, hogy Izrael nemrég humanitárius segélyt engedett be Gázába.

Izrael következetesen azt állítja, hogy a nemzetközi joggal összhangban jár el, és a 2023. október 7-i Hamász-támadások után indított háborúja önvédelemnek minősül.

Július közepén a halálos áldozatok száma átlépte az 58 ezret a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint, az áldozatok fele nő és kiskorú. 

A WHO nemrég közölte, hogy idén legalább huszonegy gyermek halt éhen a Gázai övezetben.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás