Németország háborúja a demokratikus ellenzék ellen: szisztematikus hadjárat az AfD megsemmisítéséért

Németország politikai elitje már nemcsak a demokráciát, hanem a jogállamiságot is feláldozta. Ami kezdetben az Alternative für Deutschland (AfD) álláspontjainak elítélésére indult, mára egy sokkal sötétebb jelenséggé fajult: szisztematikus erőszak, intézményes üldöztetés és nyilvános életveszélyes fenyegetések irányulnak a párt vezetőségére. Például Alice Weidel közelmúltbeli hamis gyászjelentése sem egyedüli eset. Mindez a hosszú évek óta fokozódó támadások eddigi tetőpontja Németország legnagyobb ellenzéki pártja ellen.

Ha alaposan szemügyre vesszük, a minta világos. Amikor a demokratikus párbeszéd nem képes elhallgattatni a kellemetlen hangokat, Németország politikai osztálya más eszközökhöz nyúl. Az eredmény egy megfélemlítésre épülő légkör, amely szégyent hozna bármely valódi demokráciára.

Nézzük a számokat. Németország 1945 utáni viszonylagos politikai stabilitása óta az AfD az a párt, amelyet a legnagyobb számú támadás ért a közelmúltban: 2023-ban 86, 2024-ben pedig 93 igazolt erőszakos incidenssel. Ezek nem a politikai szenvedély véletlenszerű megnyilvánulásai. Ezek egy szándékos hadjárat részei, amelynek célja az ellenzék erőszakkal történő elhallgattatása.

2019-ben Döbeln városában egy robbanás rombolta le az AfD-irodát, amit három letartóztatás követett. Ugyanebben az évben Frank Magnitz AfD-képviselőt brutálisan támadták meg, súlyos fejsérülésekkel került kórházba. A hatóságok politikai motivációval magyarázták a támadást, de az elkövetők soha nem kerültek elő. A média szinte alig tudósított, és a politikai elit felháborodása teljesen elmaradt.

De mindez jóval túlmutat a nagy figyelmet kapott eseteken. Az AfD irodáit rendszeresen megrongálják, és a támogatók bántalmazást kockáztatnak, ha politikai táblákat helyeznek ki. A jelöltek halálos fenyegetéseket kapnak, amelyekre a rendőrség csak lassan reagál. Az AfD támogatása olyan fizikai kockázatokkal jár, amelyek más pártok esetében egyszerűen nem tapasztalhatók.

Tavaly júniusban álarcos szélsőbaloldali tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel egy esseni AfD-kongresszuson, ahol több rendőr is megsérült. A jelenetek egy utcai háborúra emlékeztettek, mégis a fősodratú média jogos ellenállásként tálalta az erőszakot. Amikor a politikai erőszakot nem elítélik, hanem a média szimpátiát tanúsít az erőszakkal szemben, akkor valami alapvető dolog omlik össze a demokratikus rendben.

Az utcai erőszakot olyan intézmények támogatják, amelyeknek jobban kellene képviselniük a törvényes rendet. A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV - Bundesamt für Verfassungsschutz) 2025 májusában példátlan lépésre szánta el magát: az egész AfD-t „megerősített jobboldali szélsőséges törekvésnek” minősítette. A besorolás egy hétig tartott, mielőtt módosították volna, de a precedens létrejött. Németország titkosszolgálata fegyverként használható fel a parlamenti ellenzék ellen.

Gondoljunk bele, mit jelent ez.

Egy kiszivárgott BfV-jelentés az AfD-t „rasszistának és muszlimellenesnek”  bélyegezte. A párt vezetői politikai üldöztetésként jogosan utasították vissza ezeket a vádakat. A besorolás jogi fedezetet nyújtott a fokozott megfigyeléshez, miközben céltáblát festett minden AfD-tag hátára. Amikor a titkosszolgálatok szélsőségesnek nyilvánítanak egy politikai pártot, erkölcsi felhatalmazást adnak azoknak, akik azt erőszakkal akarnák kiiktatni.

A német titkosszolgálatok még soha nem céloztak meg egy teljes parlamenti pártot, amely milliók szavazatait képviseli. Ez a lépés egy valódi politikai ellenzéket bélyegez meg szélsőségesként, így jogi alapot teremtve a szisztematikus elnyomásra.

Az AfD-ellenes tüntetések rutinszerűen túllépnek a békés tiltakozáson. 2025 januárjában Riesában 12 000 tüntető csapott össze a rendőrséggel, és sikeresen megakadályozták egy AfD-konferencia megtartását. Közben a fősodratú média ezeket a zavargásokat „a demokrácia védelmeként” ünnepli, de valójában annak szisztematikus aláásását jelentik.

A minta lehangoló gyakorisággal ismétlődik szerte Németországban. Az AfD rendezvényeit rendszeresen szervezett zavargások célozzák, és a helyszínek, a szállodák ezek hatására rendszerint lemondják a foglalásokat. A párt nehezen tudja lebonyolítani azokat az alapvető demokratikus tevékenységeket, amelyeket más pártok természetesnek vesznek.

És mindez működik. Amikor egy politikai rendezvény megtartása rendőri védelmet igényel, és a szervezőknek még így is erőszakos zavargásokkal kell szembenézniük, az üzenet egyértelmű: a résztvevők személyes biztonságukat is kockáztatják.

Németország fősodratú médiumai tudatos hírhamisítással, szelektív tudósításokon keresztül teszik lehetővé ezt a hadjáratot. Alice Weidel közelmúltbéli hamis gyászjelentése megdöbbentő világossággal bizonyítja a problémát.

A Linksjugend Main-Taunus-Kreis (a Die Linke párt ifjúsági szervezete) halotti értesítést tett közzé egy élő politikusról, temetési hangulatjelekkel és fényképével. Több mint 1500 felhasználó lájkolta a posztot, és reagált gyalázkodó, fenyegetőző kommentekkel. Amikor valaki megkérdezte, hogy Weidel valóban meghalt-e, a baloldali párt ifjúsági szárnya így válaszolt: „Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem halt meg.”

A konzervatív újságok, mint a Compact és a Junge Freiheit, széles körben tudósítottak erről, ám a fősodratú média nagyrészt figyelmen kívül hagyta a történetet. Amikor nyomás alá helyezték őket, az újságírók jelentéktelennek minősítették, vagy legitim politikai kifejezésként értékelték.

A kettős mérce markáns és tagadhatatlan. Míg az AfD kijelentéseivel kapcsolatos kisebb viták széleskörű tudósítást és erkölcsi elítélést kapnak, az AfD-tagok elleni tényleges erőszak gyakran elhallgatásra, vagy épp igazolásra talál. Ez nem újságírói elv, hanem szerkesztői döntéseken alapuló pártos háború.

Frank Magnitz megtámadása jól jelzi a német politika eldurvulását. Egy törvényesen megválasztott parlamenti képviselőt vertek meg a nyílt utcán politikai nézetei miatt, támadói végül büntetlenek maradtak. Az eset minimális visszhangot kapott, ezzel az üzenet más AfD-tagok számára egyértelmű volt.

A Linksjugend Weidel halálának ünneplése a dehumanizálás örök mintáját tükrözi, amely elfogadottá tette a politikai erőszakot a történelem során. Amikor az ellenfelek ellenséggé válnak, akiket ideológiai narratívák mentén kell eltávolítani, a demokratikus versengés élet-halál harccá alakul.

A mai Németország fősodratú pártjai hasznot húznak ebből a légkörből. Képtelenek kezelni azokat a legitim aggodalmakat, amelyek az AfD támogatását hajtják – mint a kontrollálatlan bevándorlás, a gazdasági stagnálás és a nemzeti szuverenitás elvesztése –, ezért inkább úgy döntenek, hogy más eszközökkel hallgattatják el az ellenzéket. Amikor a demokratikus versengés már nem elég, az erőszak válik alternatívává.

Németország AfD-ellenes háborújának leggyomorforgatóbb tünete, hogy mindez a demokrácia zászlaja alatt zajlik.

Az erőszakot ellenállásnak tüntetik fel. A cenzúra demokratikus értékek védelmévé válik, a szisztematikus megfélemlítés pedig az alkotmányos rend védelmévé. A demokrácia nyelve ad tökéletes fedezetet az alapvetően antidemokratikus taktikák számára. Az Antifa aktivistái úgy látják/láttatják magukat, mint akik erőszakos zavargásokkal védik a demokráciát. A titkosszolgálati tisztviselők az alkotmányos védelemre hivatkozva végzik a politikai megfigyelést. A média szerkesztői felelősségként definiálják a szelektív tudósítást. Minden érintett csoport maradéktalanul megőrzi és kifejezi igazságérzetét, miközben valójában részt vesz a demokrácia lebontásában.

A választások folytatódnak, de egy párt szisztematikus erőszakkal néz szembe.

Viták zajlanak, de az egyik oldal rendőri védelemre szorul. A média elvileg szabadon működik, de tudósításaik olyan pártos vonalakat követnek, amelyek szégyenbe hoznák az autoriter rezsimeket is. A demokratikus formák látszatra megmaradnak, miközben a demokratikus eszmék elhalványulnak.

A hamis gyászjelentés esete egyértelműen rávilágít arra, hová vezet mindez. Amikor a halálos fenyegetések elfogadható politikai üzenetekké válnak, amikor az erőszak felváltja az érvelést, és a titkosszolgálatok ellenzéki pártokat vesznek célba – a demokratikus rendszerek belső bomlása már elkezdődött.

Németország egy olyan választással néz szembe, amely már nem halasztható el.

Demokratikus vitán és politikai kiigazításon keresztül kellene kezelni az AfD támogatását motiváló legitim aggodalmakat, különben a megfélemlítés, megfigyelés és erőszak útját választva elhallgattathatják az ellenzéki hangokat ahelyett, hogy válaszolnának érveikre.

Alice Weidel túlélte a hamis gyászjelentést, ahogyan a számtalan fenyegetést és támadást is. Frank Magnitz teljesen felépült a támadásából. Az AfD irodái újjáépíthetők, még a robbantások után is. De a német demokrácia minden következmények nélküli incidenssel tovább fog gyengülni.

Az AfD német választók millióit képviseli, akiknek aggodalmai demokratikus megfontolást érdemelnek, nem erőszakos elnyomást. Pártjuk megérdemli azokat az alapvető védelmeket, melyeket minden demokratikus társadalom biztosít a politikai résztvevőknek. Amíg Németország nem biztosítja ezeket a védelmeket, demokratikus hitelessége továbbra is kétséges marad. 

A választás világos: demokrácia mindenkinek, vagy demokrácia senkinek.

(Az Apollo News, Compact, Junge Freiheit, The Guardian, Euronews, Journalistenwatch nyomán).