Törvényt hoznának a republikánusok a bírók felelősségre vonhatóságáról

Egész Amerikát megrázta a brutális gyilkosság, amelynek áldozata egy 23 éves ukrán menekült lány volt, akit minden ok vagy előzmény nélkül, szabályosan kivégzett a 34 éves gyilkosa.
Mivel az áldozat fehér volt, így az irányított média az esetet teljesen elhallgatta (ahogyan a feministák sem sipítoztak), ám az X-nek köszönhetően mégis eljutott amerikaiak millióihoz, hogy mi is zajlik az országukban. Kiderült az is, Irina Zarutska gyilkosa 15 éve ki-be járkál a börtönből, ugyanis az elfogult bíróknak köszönhetően valamennyi bűncselekményét olcsón megúszta – vagy egyszerűen el sem ítélték.
Magát a bírói gyakorlatot aligha kell részletesebben bemutatni, hiszen látjuk hazánkban is, hogy az ideológiailag (vagy etnikailag) motivált bírák milyen ítéleteket hoznak, gyakran olyan ordító kettős mércét alkalmazva, hogy arra még a liberális média is elégedetten csettint. Teszik mindezt abban a biztos tudatban, hogy döntéseiknek következménye (rájuk nézve legalábbis) nem lesz, hiszen ők érinthetetlenek.
Felelősségre vonható bírók?
Pontosan ezt az „érinthetetlenséget” unták meg Amerikában a még gondolkodni képes emberek, akiknek elegük van abból, hogy gyilkosok és közveszélyes bűnözők kapnak nevetségesen enyhe ítéleteket, miközben sokszor még a törvényesen önvédelmet gyakorló fehéreket is brutálisan meghurcolják.
Ennek orvoslatára a republikánus Randy Fine egy törvényjavaslatot készít elő, mely a bírók felelősségre vonhatóságáról szól, s a lényege, ha egy közveszélyes bűnözőt elengednek vagy nevetségesen enyhe ítélettel megússza, s utána ismét árt valakinek, esetleg gyilkosságot követ el, akkor bizony az őt felmentő bíró is felelősségre vonhatóvá válik.
„Úgy könnyű sorra kiengedni a bűnözőket, hogy téged a nap minden percében fegyveres biztonságiak védenek. Mi, többiek, azonban nem vagyunk ilyen szerencsések”
– indokolta döntését a képviselő.
A probléma rendszerszintű, hiszen több mint tizenkét bíró előtt állt már az ukrán lány gyilkosa, Decarlos Brown Jr., és valamennyien felmentették „a rendszerszintű rasszizmus áldozatát”. Így mindenképpen indokolt a törvénymódosítás.
A legszomorúbb az egészben, hogy „a rendszerszintű rasszizmus áldozata” kifejezés ebben az esetben (sem) szatíra. Minden irónia nélkül már gyűjtést is kezdeményeztek a gyilkos számára, hogy a lehető legjobb ügyvédet tudja felfogadni, aki majd meggyőzi az amúgy is részrehajló bírákat, hogy védencét vissza kell engedni a társadalomba. Elvégre „szegény csak mentálisan zavarodott”, biztosan „jó fiú”, csak „nehéz gyerekkora volt”. Sőt, az egész ügyben tulajdonképpen „ő az áldozat”.

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás