„Unite the Kingdom” tüntetés: új-zélandi „haka” és izraeli zászlók a londoni utcákon

Szeptember 13-án London belvárosában történelmi léptékű tömeg gyűlt össze Tommy Robinson felhívására. A Unite the Kingdom nevű tüntetésen a rendőrség becslése szerint 110–150 ezer ember vett részt, így ez lett az egyik legnagyobb bevándorlásellenes demonstráció a szigetország történetében. Ez világosan jelzi, hogy az angolok jelentős része nem fogadja el a jelenlegi helyzetet, és készen áll arra, hogy az utcára vonuljon a nemzeti jövőért.

A résztvevők között sokféle társadalmi csoport volt jelen, például családok gyerekekkel, nyugdíjasok, munkások és a középosztály tagjai. Kezükben angol és brit zászlók lobogtak, és olyan feliratokat tartottak magasba, mint „Állítsátok meg a csónakokat” vagy „Mentsétek meg a gyermekeinket”. Ezek az egyszerű üzenetek egy mélyebb igazságot fejeznek ki: az emberek félnek, hogy elveszítik országukat, kultúrájukat és biztonságukat. A félelem nem csupán szimbolikus, hanem valós demográfiai és kulturális változások következményeiből fakad.

Tommy Robinson (születési neve Stephen Yaxley-Lennon) régóta a brit bevándorlásellenes mozgalom egyik legismertebb arca. 

Kiemeli a szólásszabadság fontosságát, figyelmeztet az iszlamizáció veszélyeire, és rendszeresen beszél a „grooming bandákról”, vagyis olyan bűnbandákról, amelyek angol lányokat erőszakolnak meg és kényszerítenek prostitúcióra.

Musk szerint kudarcot vallott a kormány

A tüntetésen szigorú szabályok voltak érvényben. Tilos volt az alkoholfogyasztás, az arcot eltakaró maszk viselése, és minden erőszak. Ennek ellenére kisebb összecsapások mégis kitörtek a rendőrséggel, és több embert vettek őrizetbe. A figyelem középpontjába került Elon Musk videóüzenete is, amelyben kemény szavakkal figyelmeztetett: „Nagy-Britannia pusztulását látom. A kormány kudarcot vallott abban, hogy megvédje állampolgárait.” Bár ez a kijelentés sok embert lelkesített, a rendezvény tényleges problémáit inkább elfedte.

Miközben a tömeg nagysága és lelkesedése vitathatatlanul erőt mutatott, a tüntetés jelképisége és üzenete sok helyen megbicsaklott. A legszembetűnőbb ellentmondás az izraeli zászlók nagy száma volt. 

Egy angol nemzeti megmozduláson, amely az angol identitás védelméről szólt, sokak számára zavaró lehetett, hogy egy idegen állam jelképei ilyen arányban voltak jelen, különösen, mivel nemzetközi érdekcsoportok gyakran befolyásolják a nemzeti diskurzust.

Az izraeli lobogók mellett amerikai zászlók is feltűntek. Ez a vegyes üzenet azt a látszatot kelti, hogy a rendezvény nem kizárólag az angol nép önvédelméről szól, hanem inkább egy nemzetközi ideológiai szövetséghez való csatlakozásról. Az ilyen kép könnyen elbizonytalaníthatja azokat, akik az angol identitás, kultúra és történelem tiszta megőrzéséért álltak ki. Ha a fő cél valóban a nemzet helyreállítása, akkor csak a brit és az angol nemzeti zászlónak lenne helye a rendezvényen.

„Tájidegen” bemutatók is szerepeltek a programban

Különösen idegennek tűnt a maori haka, egy hagyományos, rituális tánc és kiáltás bemutatása. A maorik Új-Zéland őslakói, kultúrájuknak nincs közvetlen kapcsolata az angol néppel. Bár Új-Zéland a Brit Birodalom része volt, a maori hagyomány soha nem honosodott meg Nagy-Britanniában, és nem vált a helyi kulturális örökség részévé. 

A haka bemutatása, még ha keresztény szöveggel kísérték is, teljesen idegennek hatott. Felvetődik a kérdés: ha az angol nemzeti önazonosságról van szó, miért kell idegen, tengerentúli rítust bemutatni?

Ez a mozzanat nem az angol nép szellemi és kulturális erejét emelte ki, hanem inkább azt mutatta, hogy Robinson a nemzetközi kapcsolataira és politikai szövetségeire koncentrál, nem pedig saját népének hagyományaira. Ez különösen ellentmondásos akkor, amikor a szónoklatokban elhangzottak az iszlám vallási gyakorlatok elleni kijelentések, például „nincs helye halalnak, nincs helye mecseteknek”, miközben idegen vallási és kulturális elemeket mégis színpadra emelnek. Ez a kettősség nemcsak zavaró, hanem aláássa a hitelességet, és hosszú távon gyengíti a nemzeti mozgalmak etnikai és kulturális alapú céljait.

Az ilyen mozzanatok azt a benyomást keltik, hogy a mozgalom nem kizárólag az angol nemzet önvédelmére összpontosít, hanem egy szélesebb, „Nyugat kontra mások” keretbe akarja illeszteni önmagát. 

Azonban a „Nyugat” értelmezését gyakran politikai és nemzetközi érdekcsoportok saját céljaikra manipulálják, ami elterelheti a figyelmet a valódi nemzeti érdekekről és az identitásvédelmi szempontokról.

Torzul a valódi nemzeti üzenet

A jobboldal egy részén terjed az a felfogás, hogy a Nyugat „zsidó–keresztény értékekre” épül, holott ennek nincs komoly történelmi előzménye. Ez inkább egy szűk, városi, kozmopolita elit eszmei alkotása, amely hamis nacionalizmus mögé rejtőzve próbálja megszólítani azokat az embereket, akik valóban aggódnak nemzetük jövőjéért. A valódi nemzeti üzenetet viszont eltorzítja. A nemzet eszméje mindig saját néphez, saját földhöz és saját hagyományhoz kötődik. Ha egy mozgalom idegen zászlókat és idegen rítusokat emel a saját színpadára, akkor már nem pusztán a nemzeti önvédelemről van szó, hanem inkább egy nemzetközi ideológiai szövetségről. Ez pedig elidegenítheti a mozgalmat saját gyökereitől.

Természetesen létezhet nemzetek közötti összefogás, de annak mindig azon az elven kell alapulnia, hogy minden nemzet elsősorban saját identitását védi és erősíti. Egy ilyen együttműködés inkább szövetség, ahol minden résztvevő megőrzi saját arculatát, semmint olvasztótégely, ahol mindenki feloldódik egy idegen ideológia nevében.

Az izraeli zászlók és a maori haka nemcsak kulturális zavart keltettek, hanem erősítették azt a látszatot is, hogy Robinson inkább taktikai gesztusokkal próbál híveket szerezni, nem pedig következetes, elvi alapokon álló nemzeti politikát képviselni. 

Robinson korábban nyíltan kifejezte Izrael iránti támogatását, és saját megfogalmazása szerint cionistának vallja magát. Az izraeli jelképek nyilvánvalóan azért kerültek a színpadra, hogy közös ellenségképet alakítsanak ki az iszlám szervezetekkel szemben, de ez részben személyes ideológiai meggyőződésen alapul, és nem következetes, az angol és brit nemzeti érdekekre épülő irányvonal. 

A maori fellépés valószínűleg a keresztény fundamentalista hálózatok kedvéért került a programba, ami szintén inkább politikai számítás, mint valódi nemzeti alapállás. Ha Robinson idegennek tartja az iszlám vallást az angol identitás számára, akkor ugyanilyen kritikus mércével kellene vizsgálnia minden más vallási vagy kulturális közösséget is, például a hindu vagy akár a zsidó közösséget. Egy nemzeti mozgalomnak következetesen kell kiállnia az identitásvédelem mellett, és nem alapozhatja tevékenységét válogatott idegenellenességre.

A Unite the Kingdom megmozdulása mindenesetre egyértelmű üzenetet közvetített. Az angol nép egy jelentős része kész kiállni önmagáért. Ez önmagában is jelentős tény. De ha az angol nacionalizmus valóban erőre akar kapni, akkor vissza kell térnie a tiszta alapokhoz, vagyis az angol néphez, az angol földhöz és az angol hagyományhoz. Nem idegen zászlókra, nem külső szövetségekre és nem tengerentúli rítusokra van szüksége, hanem a saját nemzeti identitás újrafelfedezésére, az angol etnikai és kulturális egység védelmére. A jövő kérdése tehát nem az, hogy lesznek-e újabb tömegtüntetések, hanem az, hogy ezek a mozgalmak képesek lesznek-e megszabadulni az idegen befolyásoktól, és következetesen, hitelesen képviselni saját népük ügyét.

(Daily Mail, Express & Star, VDARE, The Occidental Observer, Revolver News alapján)