Törökország lesz az új Irán?

Az izraeli vezetés stratégiai fókusza a hagyományos iráni fenyegetés mellett immár Törökországra is kiterjed. Naftáli Bennett volt miniszterelnök egy jeruzsálemi konferencián Recep Tayyip Erdogant „kifinomult és veszélyes ellenfélnek” nevezte, hangsúlyozva, hogy Izraelnek egyszerre kell felkészülnie Teherán és Ankara kihívásaira – írja a Scoop Empire az elemzésében, amelyet az Index szemlézett.

Bennett és más politikusok a Törökország és Katar köré szerveződő szunnita tengely kialakulását emelik ki, amely elsősorban ideológiai befolyást és regionális pozícióerősítést jelent, különösen Szíriában és Gázában. 

Egyes elemzők spekulatív forgatókönyvekben Ankara és a nukleáris fegyverrel rendelkező Pakisztán szorosabb kapcsolatát is felvetik, ami gyorsan átalakíthatja a térség erőegyensúlyát.

Miért más a török „fenyegetés”, mint az iráni?

Az elemzés szerint az izraeli stratégák egy része éppen azért tartja Törökországot nehezebben kezelhetőnek, mint Iránt, mert Ankara egészen más típusú szereplő. Irán évtizedek óta szankcionált, elszigetelt állam, amelynek mozgásterét a nemzetközi nyomás legalább részben korlátozza. Törökország ezzel szemben NATO-tag, G20-as gazdaság, és Európára, a Közel-Keletre és Ázsiára egyaránt kiterjedő kapcsolatrendszerrel rendelkező globális szereplő. Ez az ideológia és pragmatizmus sajátos keveréke, ami – az elemzők szerint – kiszámíthatatlanabbá és elszigetelhetetlenné teszi Ankarát.

A gazdasági dimenzió sem elhanyagolható: 2024-ben Törökország állítólag teljes kereskedelmi embargót vezetett be Izraellel szemben, jelezve, hogy hajlandó gazdasági eszközöket is bevetni a politikai nyomásgyakorlás érdekében. 

Egy szankciókkal sújtott, izolált Iránnal ellentétben Törökország képes kézzelfogható gazdasági károkat okozni – ez az izraeli döntéshozók számára is érzékelhető figyelmeztetés volt.

Netanjahu „hatszöge”

Benjámin Netanjahu „hatszög”-stratégiája új partnerségi hálózatok kiépítését célozza, olyan országok bevonásával, mint India, Görögország és Ciprus, valamint meg nem nevezett arab, afrikai és ázsiai államok. A cél a radikális síita és a formálódó szunnita tengelyek ellensúlyozása, miközben Izrael továbbra is támaszkodik az Egyesült Államokra.

Bár egyes szakértők szerint a politikai retorika gyakran reagál a belpolitikai helyzetre, a Törökországgal szembeni kemény hangnem és a regionális kapcsolatépítés fokozódása azt jelzi, hogy Izrael biztonsági diskurzusa immár túlmutat Iránon. 

A jövőbeni rivalizálás kevésbé közvetlen katonai konfliktusokra, inkább szövetségi rendszerekre, gazdasági befolyásra és regionális pozíciókra épülhet.

Kapcsolódó: