Huszonkét éve hunyt el Muráti Lili

„A lényeg az, hogy semmi kivetnivalót nem csináltunk. Semmi jog nem volt arra, hogy engem letapossanak... És ennyire letapossanak. Engem halálra gyötörtek hosszú évekig...” – Muráti Lili. A színésznőnek Raffay Andrea személyes blogján állított emléket. 

Írása elején emlékeztet, az 1930-as, 1940-es évek egyik legismertebb magyar színésznője 2003. április 16-án, Madridban hunyt el. Az 1969-es Színházi kislexikonban a következő sorok olvashatók róla:

„Fasiszta magatartása miatt Budapest felszabadulásakor Vaszary Jánossal [Muráti Lili első férje, 1941 májusától voltak házasok, R. A.] együtt elfogták, de megszöktek, és előbb Ausztriában, majd Spanyolországban telepedtek le. Hosszú ideig a madridi rádió Magyarország ellen uszító bemondója volt.”

A „nyilasnak” és „rúzsozott szájú gyűlöletkeltőnek” kikiáltott, és ezért az Andrássy út 60-ban is kihallgatott színésznő nem titkolta jobboldali és konzervatív irányultságát, azt azonban tagadta, hogy a nyilasokkal szövetkezett volna.

Muráti Lili és Vaszary János Magyarországról először 1944 karácsony estéjén kényszerült menekülni: „még az ajándékokat sem tudtam felbontani. Telefonáltak, hogy meneküljünk, mert jönnek az oroszok. Az ember a propagandától már ekkor nagyon meg volt félemlítve, hát menekültünk mi is, mint annyian mások” – emlékezett vissza később. A nyilas megbélyegzés elől ezt követően még hosszú ideig Magyarországon belül voltak kénytelenek menekülni és bujkálni, végül 1945-ben elhagyták az országot, majd 1947-ben Spanyolországban telepedtek le, ahol a színésznő folytatta a pályát, férje darabjaiban spanyol nyelven játszott, a spanyol rádió magyar adásának bemondója, s hamarosan vezető színésznő, Spanyolország egyik legünnepeltebb művésze lett. Eközben itthon nevét sokáig kiejteni sem volt szabad, spanyolországi sikereiről pedig semmit nem lehetett tudni. 1975-ben látogatott először Magyarországra, a vele készített interjút akkor nem játszotta le a televízió, s az aczéli három T egyikének értelmében azt is megtiltották, hogy színpadra lépjen.

„Máig nem tudom megérteni, miért én vagyok az a színésznő, akit soha nem hívnak haza játszani…” – nyilatkozta 1990-ben. Csak a rendszerváltozás után, 1993-ban kaphatta vissza magyar állampolgárságot.

Nagyváradon született, ám nem tudni, mikor 

Nagyváradon született július 22-én. Születési anyakönyvi kivonata megsemmisült, ő maga az 1914-es évszámot vallotta születési dátumául, így e dátumot a színháztörténeti-színügyi lexikonok – már amelyikben szerepel Muráti Lili neve – általában 1912-re, vagy 1914-re teszik. Sokáig maguk a rokonok is az 1914-es születési évet tartották a lehető legpontosabb dátumnak. Születési dátumán túl eredeti születési nevét is megváltoztatta: Muráti Teodóra Aurélia néven született. Édesapja az erdélyi Barcarozsnyón vagy Temesváron, egyes források szerint valószínűleg szász családban született Murz Frigyes festőművész, a nagyváradi 4. gyalogezred őrnagya, ki 1894 és 1897 között a bécsújhelyi katonai akadémián tanított először francia, majd orosz nyelvet, s 1899-ben, más források szerint valamikor 1899 után változtatta meg családi nevét Murátira.

Muráti Lili Pesten, Rákosi Szidi színésziskolájában tanult.

Tehetségére a Művész Színház akkori igazgatója, Bárdos Artúr figyelt föl. Csakhamar a Művész Színház, majd a Vígszínház színpadán is játszhatott, ám filmszerepei tették igazán népszerűvé. Egyes források 18 magyar, valamint megannyi spanyol filmszerepét említik.

„Murátival kortársaihoz képest merőben új nőtípus jelent meg a színpadon és a filmvásznon: az a szemtelenül agyafúrt, erős és szellemileg független női karakter, aki felbukkanásával valósággal szétzúzta az addig megszokott képmutató színpadi magatartást” – írja Raffay Andrea. Hozzátéve, hogy „különleges jellemábrázolása, intelligens játéka, s az a sajátos humor, mellyel az általa megszemélyesített nőalakokat megformálta, az egyik legérdekesebb, legtehetségesebb magyar színésznővé emelik”.

Muráti szerette a sportot, maga is rendszeresen sportolt: kitűnően úszott, teniszezett, lovagolt, pingpongozott, vívott, az autókat is imádta, ráadásul remekül vezetett autót, a sportesemények iránt is érdeklődött. „Kívánatos volna, hogy minden nő űzzön valamilyen sportot” – jelentette ki egy alkalommal a rádióban. Egy 2003-as interjújában azt mondta: „Három dolgot nem unok: a színházat, az autóvezetést és a vásárlást. Borzasztó, hogy még a legutolsó faluban is el tudom költeni a fizetésemet. Viszont nem iszom, nem dohányzom és nem szedek drogokat.”

A bujaságával hódító, a színpadon és filmjeiben egyaránt szeszélyes, vidám, szókimondó és flörtölő nőket játszó Muráti Lilit az 1930-as évektől kezdve Európa egyik legelegánsabb színésznőjének tartották: szeretett öltözködni, mi több, elragadó stílusával, hajviseleteivel maga diktálta a divatot. A legtekintélyesebb miniszoknya összeállítás tulajdonosaként a pöttyös nyári kalapot is ő hozta divatba hazánkban, egyes források szerint pedig bikinit és miniszoknyát is ő hordott először Magyarországon.

A művésznőnek Szeretni kevesen tudnak címmel egy regénye is született, mely a férfi és nő közötti kapcsolat örök kérdéseit boncolgatja, olyanokat, mint például:

„Aki szeret, az harcol, meri vállalni a kudarcot, szenvedést...” (Muráti Lili: Szeretni kevesen tudnak. II. kiadás, Dr. Vajna és Bokor Budapest, 192. oldal. [Copyright 1941, Évszám nélkül.]

„Ezt a regényt meg kellett írnom, hogy rámutathassak: ma már alig akad férfi, aki szerelemből nősül” – mutatott rá egy alkalommal.

Első férje Vaszary János színigazgató, Vaszary Piri színésznő bátyja, rendező, színműíró volt.

Vaszary a következőképpen mesélte el házasságuk történetét: „– Hát az úgy volt… hogy a »Ne játssz a szerelemmel« című darabot próbáltuk, és Lili elkésett a próbáról… Egyszer csak megállt a hátam mögött a nézőtéren, és egy megjegyzést tett a színpadon tárgyalt problémára, s ezzel kapcsolatban a házasságra. Mire én megjegyeztem, hogy én is elvi ellensége vagyok a házasságnak, de ha valakit elvennék, az csak ő [Muráti] lehetne. De hozzátettem, hogy erre is csak egy feltétel alatt tudnám rászánni magam: ha továbbra is külön laknánk… Erre Lili azt mondta, hogy: Na! Vagyis hogy rendben van… Sőt, most jut eszembe, szó szerint is mondta, hogy »rendben van!«" Végül 1941. május 8-án házasodtak össze. „Na és tényleg külön fogtok lakni?” – tette föl a kérdést a házaspárnak Egyed Zoltán újságíró, melyre Muráti ellentmondást nem tűrő határozottsággal válaszolt: „Külön! Én itt, a Logody utca 57. alatt, Jani a Szalag utca 7. alatt. […] Az az ideális, kevesebb alkalom van a veszekedésre, […] nehezebben is unjuk meg egymást…”

Vaszary számtalan szerepet írt feleségére. „A Jani csak nekem írt. Azért volt olyan nagy sikerem… Mert ő remekül tudta, hogy mit kell csinálni. Remekül írt, és tudod olyan szerepeket írt, hogy mindenki dolgozott […] Én tulajdonképpen 90%-át a karrieremnek, azt Janinak köszönhetem.”

Az Egy nap a világ című világháborús melodrámát Vaszary János írta és rendezte 1943-ban. E filmet 1944 februárjában Muráti Lili és Páger Antal főszereplésével egyetlen és egyben utolsó alkalommal mutatták be, ugyanis egy évvel később a film alkotóinak és szereplőinek nagy része a film kópiáival együtt tiltólistára került, így a filmet soha többé nem vetítették, kameranegatívja és minden példánya megsemmisült, vagy kallódik. A forgatókönyv, fényképek, valamint fennmaradt újságcikkek alapján 2014-ben csupán egy filmrekonstrukció elkészítése volt lehetséges, mely megtekinthető a Nemzeti Filmintézet Magyarország (NFI) oldalán.

Azt, hogy életében az egyetlen igaz szerelem Vaszary János volt, Muráti Lili második férje, Dóra Sándor galamblövő-világbajnok előtt sem titkolta.

Ahogy arra írásában Raffay Andrea is felhívja a figyelmet, az igazságtalan meghurcolások és az őt körülvevő gyűlölet és nehézségek közepette Muráti egyebek mellett azzal a tulajdonságával tudott életben maradni, hogy megvolt az a képessége, hogy mindig tovább tudott lépni és tudott felejteni. Fönti megállapítással ellentétben azonban nyilatkozatai alapján inkább az tűnhet fel, hogy bár mindig a talpára esett, soha nem felejtett. Nem szórakozásból vagy kalandvágyból ment idegen országba, hanem politikai emigránsként, az igazságtalan üldözés elől kellett menekülnie.

Életének nagyobb részét Spanyolországban töltötte, de haláláig Magyarországot tartotta igazi otthonának, ahová mindig hazavágyott, és melyet soha nem tudott elfelejteni. Utolsó budapesti látogatásakor föltették neki a kérdést, hogy mégis, melyik országot tartja igazi hazájának? Ő Magyarországot megnevezve a következő szavakkal válaszolt: „Ahol a szülei meghalnak az embernek, az a saját országa.”